Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-12-04 / 49. szám

sos tanácskozásnak. Tudjuk, hogy a politikai élet körében mások a viszonyok, ele vajha ott is úgy alakulhatnának a dolgok, hogy ne lenne szükség azon nagy pártfegyelemre; több áldás háramlanék a tanácskozásokból állami s társadalmi életünkre. Ismeretes továbbá egyházunk történelméből, hogy hazánkban, a mi sajátságos viszonyainknál fogva egyházi küzdelmeink és munkálkodásunk legtöbbször össze volt szövődve hazánk politikai küzdelmeivel és törekvéseivel és a midőn az apák összejöttek Isten országának építésére, szivöknek egyik fele akkor is politikai céljaik valósításáért dobogott. Nem vádoljuk ezért őket, az ekkori körülmények igazolják eljárásukat. Sőt mai napság is kell, hogy minden becsületes ember lelkén viselje hazájának s nemzetének is érdekeit; és a tisztán egyházi intézkedéseknek is részben oda kell irányulniok, hogy azok által az államnak és nemzetnek is javát munkáljuk. Igen de más a haza, és más a hazában levő egyik vagy másik politikai párt. A zsinaton kivül lehetünk buzgó harcosai egyik vagy másik politikai pártnak, de a zsinat termében lépve le kell tenni a pártjelleget, ott csak hazafiaknak kell lennünk. S a kö-Ö > \ zelebbi zsinat tagjai igy cselekvének. Az egy hónap alatt tartott zsinati beszédek közt alig van egy is, melyből fel lehetne ismerni, hogy elmondója melyik politikai párthoz tartozik. Még ott is, hol a politikai pártvélemény nyilvánítására kiválóan kedvező alkalom kínálkozott, t. i. az iskolaügy tárgyalásánál, még ott is a lehető legóvatosabban járt el a zsinat, lehetőleg kerülve az államhatalommal leendő összetűzés eshetőségét. Ezen fentebb említett két körülményből következett, hogy a zsinati tanácskozások mindvégig megtartották parlamentaris méltóságukat. Nem pártszenvedély, nem politikai vagy más mellékes érdek vezette a tagokat, hanem tisztán az igazság, az igazság pedig türelmes, nem szenvedélyes. Zsinatunk példányképül szolgálhat arra nézve^ hogy milyennek kell lenni egy oly tanácskozásnak, melyben művelt, komoly, e mellett minden elnöki vagy főpapi tekintélylyel szemben független önálló egyének vesznek részt. ^ Magyar reform, egyházunk nem csak volt, de lesz is!* Ezen reményének nyilvánításával rekesztette be a zsinatot az ennek dicsőségéből magának az oroszlánrészt méltó joggal követelhető ősz bajnok B. Vay Miidós. Ezt reményijük, ezt hisszük mi is. A mely egyháznak világi és egyházi tagjai oly buzgósággal, áldozatkészséggel viseltetnek egyházuk iránt, mint a minőt ezen zsinaton tapasztaltunk, az az egyház nem csenevészhet el. A mely egyháznak világi urai országos, megyei, s nagy jelentőségű magán gondjaikat s dolgaikat félre teszik, elhanyagolják, papjai egy hónapra megválnak megszokott boldog családi körüktől, csak hogy egyházuk javát munkálják; és mikor idejükből hozták akkora áldozatot, hogy majd nem méltánytalanság tőlük annyit kívánni, akkor ráadásul marháikból (régi értelmében véve a szót, vag)on) is hekatombákkal áldoznak egyházuk oltárán, — az az egyház nem volt, de lesz is! A fény mellett azonban van egy kis árnyék is — legalább szerintem. Én részemről nagyon óhajtottam volna, ha a zsinat egy héttel előbb berekesztette volna tanácskozásait, elhagyta volna a lelkészválasztási törvényt. Hogy a lelkészválasztás körül mostanában — de hajdanában is ám — többféle helytelenség s visszaélés követtetett el, az kétségtelen, mint szintén az is, hogy a szabadság csak renddel párositottan áldásos, s hogy ennél fogva ha a kórtünetek süriin mutatkoznak, gyógyszerről kell gondoskodni. Gyógyszerről igen, de nem ölő méregről, korlátozni kell a szabadságot, de nem megsemmisíteni. Mert hiszen, hogy a szabad választási jognak csak a neve maradt meg az új törvény meghozatala után, azt mondanom is felesleges. S megérdemelte ezt népünk ? Nekem, megvallom s talán másoknak is rajtam kivül — fájdalmasan esett hallanom, hogy népünk annyira éretlen, ő szabad választási jogával annyira vissza él, s hogy ennélfogva egyházunknak egy percig sem szabad késni ezen szabadság confiskálásával, ha egyházunkat a hanyatlás lejtőjén feltartóztatni, papjaink tudományos képzettségét s tekintélyét fenntartani kívánjuk. Hát a szabad választás oly éktelen nagy szerencsétlenség egyházunkon ? Ha a zsinat világi tagjai állították, hogy a szabad választás által az érdem mellőztetik, s a virágzó egyházak élére ér-