Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-10-02 / 40. szám

res mózesvallásu képviselő hibáját követni, ki magyarossága tulbuzgalmában egyik országgyűlési beszédében , Árpád ősatyánk' kifejezést használván, azon ellenvetésre talált, miszerint Abraluim, Izsák cs Jakab az ő ősei, de nem Árpád. S én ezen ellenvetést igaznak és jogosultnak tartom, mert a zsidó (mint hazánknak német, tót, szerb stb. honpolgárai) a legloyalisabb lehet, de mig szittya-vér nem kering ereiben, addig Árpádot nem nevezheti ősatyjának, tehát nem mondhatjuk magyar nemzetiségűnek; hasonlóképen a német, francia és angol zsidó a legloyalisabb német, francia, angol honfi lehet, de ezért még sem mondhatjuk német, francia, angol nemzetiségűnek, hanem mint zsidó nemzet külön áll, ősei Ábrahám, Izsák és Izráel, melyekre a zsidó nem kevésbé büszke lehet, mint a magyar Árpádjára, a német Árminjára s a török Ozmanjára. Ennéfogva én az értesítő ebbeli szempontjával — minthogy e nem anyanyelv szerinti, hanem nemzetiség szerinti kimutatást szándéklott közre bocsátani — teljesen egyet értek. Vagyok Tekintetes szerkesztő urnák, Szászrégen, 1881. évi hó 7-én, alázatos szolgája Krausz Vilmos.* Az itt közlött levél megerősít bennünket ama meggyőződésünkben, hogy a nemzetiségi kérdést a tudomány és élet követelményei szerint soha sem fogják megoldani a szász földön. Szász atyánkfiai nemcsak, hogy a nemzetiségi jogokkal nincsenek tisztában, de — ugy látszik — a nemzetiség fogalmának helyes meghatározására sem képesek. A zsidókat ma már csak a szász földön sorozzák az önálló nemzetiségek közé ; mert egyebütt régen összeolvadtak azok már más nemzetiségekkel. Angolországban a zsidó vallású polgár angolnak, Franciaországban franciának vallja magát, mert ott is, emitt is a zsidóság elveszítette önálló faji jellegét. Hogy nálunk a zsidót a magyar nemzetiség teljesen assimilálta volna, eszünk ágában sincs állítani, sőt ellenkezőleg elismerjük, hogy a zsidók a magyar társadalomban egy egészen elkülönzött érdekkört alkotnak, mely a többi társadalmi érdekkörökkel felette laza összeköttetésben áll. De ennek nem a vérségi kapcsolat, hanem egyrészről a vallás, másrészről az egynemű foglalkozás az oka. A zsidót általában nem faji sajátságai különzik el a társadalomtól. Zsidó faji sajátságot én részemről nem is ismerek. Mert például a pénzvágy, amelyet némelyek ilyennek neveznek, nem a sémita vér természetes sajátsága (hiszen az a tulajdonság akár hány keresztyén embernek is vérében van); hanem az önző pénzvágyat is, mint sok más rossz tulajdont, maga a keresztyén állam és társadalom mesterségesen oltotta bele a zsidóságba, midőn azt vallásáért, tehát nem azért, mert Ábrahám, Izsák vagy Jákob vére folyt ereiben, üldözőbe vette, tehetségeit elnyomta s a kereskedelmi- vagyis azon életpályára szorította, melyet Aquinói szent Tamás és általában az úgynevezett ,szent atyák* megvetettek, mint olyan foglalkozást, mely pénzvágyat, szívtelen önrést, tehát erkölcstelen érzelmeket költ fel az emberben. A vallási üldözések természetesen összetartásra ösztönözték a zsidókat. S épen mert vallásuknak és nem fajuknak üzent a keresztyénség irtó háborút: a vallási érzelmek egészen eltöltötték lelköket s a vallásuk iránti szeretet elfelejteté velők a közös származás és vérségi kapcsolat tudatát. Mi természetesebb, mint hogy ilyen körülmények közt a zsidó teljesen elveszité faji önállóságát; de annál élénkebben kifejlődött benne a vallási szokásokhoz való ragaszkodás. S különösen ezen orthodox vallási szokások akadályozzák meg még ma is a zsidóság egy részének a művelt társadalomba való belépését; ezek és nem a faji sajátságok sütik rá az ismertető bélyeget; ezek azon források, melyekből erényei és hibái legnagyobb részben származnak. A zsidó tehát mint vallásfelekezet még ma is erősebben tartja magát bármely más vallásfelekezetnél. Nemzetiségéről azonban már régen lemondott. Hogy minálunk melyik nemzetiséghez tartozik, azt minden egyes zsidótól külön-külön kellene megkérdezni. Egyrésze talán magyarnak, a másik — és pedig sajnos, nagyobb része — talán német nemzetiségűnek fogná vallani magát; azokat tehát a magyarok, ezeket pedig a németek közé vennők fel. Mert tökéletesen igazat adunk Keletinek abban, hogy a nemzetiség meghatározása első sorban és m».gtámadhatatlanul egyéni jog s csak az egyén által oldható meg; még pedig nem is oldható meg máskép, mint egyéni bevallás utján. A modern statisztikusok a nemzetiségek meghatározására nézve általában a fenebbi elvet követik. Mást józan ésszel nem is követhetnek. Ez a legmegbízhatóbb alap, melyet semmi más pótolni nem képes. Szász atyánkfiai azonban — ugy látszik — máskép gondolkoznak. Ok, de különösen Krausz Vilmos ur a genealógia utján akarják a nemzetiségeket meghatározni. De uram isten, ki lesz képes minden egyes család leszármazási tábláját híven összeállítani ? S még ha ez sikerülne is : váljon akadna-e csak egy tiszta vérű család is? Alig hiszem. A nemzetközi érintkezések, az összeházasodás és az együttélés folytán a különböző népfajok egymással annyira összevegyültek, hogy önálló jellegük immár csaknem tökéletesen elmosódott. S ezt a természet rendje is így követelte. Mert az emberi nem elsatnyulása ellen, amint azt Michel Chevalier igen helyesen megjegyzi, mindig a legbiztosabb és leghatékonyabb óvszer volt a fajok keresztezése. Ha a geneologia szolgálna a nemzetiség meghatározásának alapjául : akkor nemcsak a maroknyi magyarság, de a hatalmas germán nemzet is ugy összetöpörődnék, hogy lámpással kellene keresni egy olyan embert, akinek ereiben Árminnak meghamisitatlan vére csergedezik. . Ez esetben a felvidéki magyar nemességet Szvatopluk nemzete reklamálná. Az idegen családokkal össze-vissza-házasodott magyar arisztokratiára Európának Csaknem minden nemzetisége igényt tartana. A palócokról, jászokról, kunokról, valamint az idegen nemzeti-