Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-18 / 38. szám

melyre nem érdemes még csak gondolni sem, annál kevésbé költeni ; csak a választások és egyéb kalamitások bekövetkeztekor történik itt is erélyes intézkedés a kormány részéről. Különben soha. Mert ha a kormány nemcsak a magyarosítással, de avval is többet törődnék, hogy az iskolákban a hazaellenes szellem ne ébresztessék és ne ápoltassék : akkor az oly tanítókat, mint a hivatolt könyv szerzője, kitiltaná az iskolákból és példásan meg­büntetné. Fekete István, ügyvéd s a bártfai ev. egyház felügyelője. BELFÖLD. A dunántuli ág. h. ev. egyházkerület gyámoldája. Ez ügyre vonatkozólag uj alapszabály javaslat fek­szik a kerület előtt, mely az 1846-ban keletkezett s idők folytán csak egyes részeiben változott gyámoldai alap­szabályok javítását a maga egészében célozza, illetőleg a régieket ujakkal kivánja fölcserélni. Már ez maga, de meg hozzá azon körülmény, hogy a sajtó utján szóba hozatott az összes magyarországi prot. lelkészek számára, valamely jó firmáju biztosító intézet közvetítésével nyugdíjintézet megteremtése, arra késztet, hogy ez ügygyei becses lapunk hasábjain fog­lalkozzam. Lássuk mit volna képes, és minő kötelezettségek mellett egy jó firmáju intézet a lelkésznek nyugdíjul biztosítani ? Kezemben a magyar-francia biztosító részvénytár­saság életbiztosítási díjszabályzata, mely intézet egyike a legjobb hitelű és legsolidabb hasonló intézeteknek, mely egyszersmind — hihetőbb mint nem — hogy midőn e lelkészek nyugdíj ügye a sajtóban legelőször fölme­rült, az intéző körök szemei előtt lebegett. Az ,,egyszerű tökebiztosit ás halál esetre" cím alatt többek közt a következő kedvezményt nyújtja megfelelő kötelezettség mellett. A ki 1000 forintot kiván halai esetére özvegye, s árváinak biztosítani, az tartozik, föltéve, hogy 30 éves, midőn az intézetbe belép, évről­évre 22 frt 20 krt fizetni. E kötelezettség teljesítése mellett övéi 1000 frtnyi nyugdíj összegre számithatnak, és a mely összeg a biztosítást eszközlő férj halál ese­tére az özvegy, illetőleg árváknak egyszer mindenkorra ki is fizettetik, ha mindjárt csak egy havi dij lett legyen is befizetve Mit biztosit a dunánt. ág. h. ev. egyházkerület gyámoldája s minő kötelezettség mellett a kerületben működő egyházi hivatalnokoknak ? Elsőben is, különbség nélkül, bármely korban lép az illető fél a gyámolda tagjai soraba (a föltétel csak az, hogy belépni tartozik, midőn rendes hivatalba lép, tehát nem mint segéd, vagy administrator), biztosít az intézet már magának a befizető tagnak elgyöngtilése esetére, azután pedig a fél halál esetére az özvegy, ille­tőleg az árváknak az első osztály szerint 15 évi befize­tés után évről-évre 210 forintot (előbb történendő halál­esetre aránylag kevesebbet). A kötelezettség pedig év­ről-évre fizetendő i-ső osztály szerint 25 írt, vagy egyszer mindenkorra 400 frt. Ha e kettőt egybe vetjük, lehetetlen már első te­kintetre át nem látnunk, hogy a nagyobb kedvezményt a gyámolda nyújtja. Mert midőn ez évről-évre 210 frtot fizet ki, akkor ő tagjainak 3500 frtnyi tőkét biztosít; mert 210 frt 3500 frt tőke kamatjának felel meg 6®,, kamat mellett. És ezt, hogy 2500 frttal többet biztosít, teszi akkor, mikor az évi tételeket csak 2 frt 90 krral emeli fölebb mint az említett másik biztosító intézet díj­szabályzata. Igaz, hogy itt meg 1 5 évi befizetésnek meg kell előzni a kifizetést, ott pedig egy havi befizetés is elégséges, hogy valaki az intézet által nyújtandó ked­vezmény élvezetébe lépjen. Még is csak egyes esetekre volna ez utóbbi előnyösebb, vonatkozásban az intézet összes tagjaira a gyámolda kockázata kedvezőbb és elfo­gadhatóbb ajánlat, ugy annyira, hogy hozzáfogható biz­tosító intézet mai nap egyházi nyugdíjintézeteken kivül több nem létezik. Nekünk tehát dunántúliaknak, föltéve, hogy nagyobb összeg biztosítására nincs erőnk, — nem látom, hogy volna okunk a gyámolda helyett, melynek különben is hivatalunknál fogva kötelezett tagjai vagyunk, más biz­tosító intézet védszárnyai alá menekülnünk. A múltban még kevesebb volt a kötelezettség. Az évi befizetés az i-ső osztály szerint 21 frtra rúgott, egyszer mindenkorra 320 frt. Még is nem azért szólaltam fel, mintha attól tar­tanék, hogy most, midőn az évi befizetések fölemelése terveztetik, akadhatnának oly férfiak, kik e miatt az in­tézet iránt némi hidegséget mutathatnának, hogy igy azután én azokat az intézet iránt jobb hangulatra tüzel­jem. P2 jogot és tehetséget magamnak nem vindikálom. Miként magam, ugy mások is minden kívülről jövő buz­dítás nélkül meleg érdeklődéssel fognak viseltetni mind végig áldott intézetünkhez. Más okaim vannak, a miért azután nem mellette, de csak is ellene szavazhatok az alapszabály javaslatnak. Ily kedvező előnyt intézetünk eddig is csak ugy nyújthatott tagjainak, mert nyereségre egyátalan nem számított, soha sem is fog szamitani, mert más alapon szerveztetett. De annál többet számított s számit jövőre tan még inkább egyes nagylelkű hagyományozok — minők egy Király földi, Haubner, előbb pedig Kiss János superint. kegyes ajándékaira, és az egyes gyülekezetek jóakaró gyámolitására. Jelenben azonban ott áll e nemes intézet, hogy kötelezettségeinek, melyek alól föl nem oldható, csak két esetben volna képes megfelelni : Vagy az által, hogy a tőkét támadja meg, vagy pedig, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents