Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-14 / 33. szám

58) A sárospataki állami tanítóképezde értesítője két évről. Igazgató Dezső Lajos. Értekezés: Comenius Amos János Magyarországon, az igazgatótól. Tanulók sz. 1879/80 ban 65, kik közül 41 helv. hitv.; i88o,-ben 64, kik közül 50 helv. h.; a gyakorló iskolában a növendékek sz. 45, illetőleg 38. 1879,80-ban magyar nyelvi póttanfolyam tartatott, melyre 106 tanitó jelentkezett. A lefolyt évben a tanulók a tűzíecskendő kezelését elsajátítván, a városi önkéntes tűzoltó-egylettel közreműködtek a tűzoltásban. 59) Horváth Endre és neje Riel Flóra sátoraljaújhelyi nőnevelő-intézetének értesitvénye. Növendékek sz. 54. Az intézet, mely 28 év óta áll fenn, a lefolyt évben nyilvánossági joggal ruháztatott fel. A bentlakó növendékek teljes ellátásért és taníttatásért egy tanévre 200 frtot fizetnek. TÁRCA. A munka kezdetén. VIII. Sárkeresztúr, 1881. julius 4. Kedves Nagytiszteletü ur ! Ma épen egy éve, hogy rendes lelkészi hivatalomat elfoglalva, az ur szőllőjében munkálkodom. Istennek hála, nyugodt kebellel tekinthetek ugyan vissza eddigi működésemre, de másfelől mélyen érzem azt is, hogy még mindig csak „a munka kezdetén* vagyok. Isten segedelmével tovább haladok tehát e szép pályán, melyen elindulék. Szép, gyönyörűséges az valóban, ha kedvvel fogunk a munkahoz ; de bizony vannak tövisei is. Nekem is volt mar alkalmam érezni e tövis-szúrásokat, de a melyekre azonnal ráborítottam a feledés fátyolát, szüntelen eszemben tartván, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Kiég az nekem, ha ez egy év alatt — jó óraban legyen mondva — sikerült megnyernem a hívek osztatlan bizalmát és szeretetét. E jóleső tudat birtokában keveset gondolok pályám nehézségeivel s reménynyel és bátorsággal nézek a jövő elé. Sok nehézségei vannak pedig a lelkipásztori hivatalnak. Egyebekre most nem reflektálva, legnehezebbnek tűnik fel előttem, a hívekkel való bánásmód. A lelkipásztortól mindenki megvárja s ugy is illik, hogy szeretetteljes, jóságos szívű legyen minden ember, különösen pedig hívei irányában. Neki sohasem szabad indulatba jönni, hiszen ha egyszer önuralmát elvesztette, hogy uralkodhassék mások szenvedélyein ? I la mégugy fáj is a lelke, komoly higgadtságát nem szabad elvesztenie, hanem iparkodnia kell, hogy a gonoszt is jóval győzze meg. Nehéz feladat, de célravezetőbb, mint az indulatoskodás, mely rendesen csak olajat önt a tűzre, s e mellett az Isten szolgájához egyáltalában nem illik. Igaz, hogy ha a lelkipásztor nagyon gyengéd a gyengédtelenekhez, hívei majd nagyon is túlbizalmasok, tekintélyt és korlátot nem ismerők lesznek irányában ; de épen abban áll a papi bölcseség, hogy a lelkipásztor oly tapintatosan tudjon bánni híveivel, hogy azok necsak szeressék, hanem teljes szivökből tiszteljék is. Hogy milyen nehéz a hívekkel való bánásmód a legtöbb esetben, álljon itt izleltetőül egy pár eset csak az apró-cseprő házi bajoskodásokból. Például a község birájának szigorúan kötelességévé teszem, hogy az iskolai mulasztókat a törvény értelmében megbüntetni el ne mulassza. Nagysokára egy pár háznál elkezdi a zálogolást. De alig érkezik a zálog a község házára, már ott vannak a méltatlankodó szülők s százféle okot hoznak fel mentségökre, csakhogy a tőlük elvitt tárgyat visszakaphassák. A birónak megesik a szive, hajlandó volna már engedni, de előbb jónak látja közölni a dolgot velem is. Én természetesen a törvényre hivatkozom s nagyon a lelkére kötöm a birónak, hogy csak most, csak az első esetben járjon el dolgában erélyesen : hadd okuljanak mások is a példán. De a megzálogoltak csak nem hagynak fel az ostrommal s a biró ismét hozzám folyamodik. Az én válaszom ismét az, hogy nem kell, „csak most nem kell* engedni az ostromnak. A szülők, a sok siránkozó asszony most hozzám jönnek, hogy kőkemény szivemet könyeikkel meglágyítsák. Valóban faj is a lelkem, hogy keserűséget kell okoznom nekik ; de a törvény szigorú, azt kötelességünk végrehajtani. Órákig elbibelődöm velők, megmagyarázom a törvényt, feltüntetem mulasztásaikat, melyek iránt mar is nagy elnézést tanúsítottunk stb. stb. S elvégre is üres kézzel s csendes zúgolódással távoznak el. Sajnalom, de példát kellett adnom. Egy bizonyos idő múlva felszólítom a birót, hogy küldje át hozzám a befolyt biintetés-pénzeket. De mily nagy lőn meglepetésem, midőn azt kapom válaszul : „Bocsásson meg, édes tisztelendő ur, annyit jártak a nyakamra azok a szegény asszonyok : kénytelen voltam a zálogokat mind visszaadni.* Mit volt mit tennem, el kellett nyelni a keserű labdacsot, csupán annyit jegyezvén meg a birónak : „ez többet ne történjék !* De a mulasztások csak nem szűntek s a zálogolás ismét megkezdődött. Újra ismétlődött az előbbi női harc. Most már a biró nem merte kiadni a zálogokat, de nem is árverezte el. Mikor aztán a tanévnek vége volt s a zálogok felől intézkedni kellett, megint csak hozzám jött egyik is, másik is, az Isten nevére kérve, hogy tekintsem szegénységét, hogy mindennapi kenyérre sem telik stb. stb. Jó szerencse, ha egész nyíltan igazságtalanságról nem vádol, vagy templomba nem-járással nem fenyegetőzik. Ismét mit volt mit tennem, kezdetnek ennyi büntetés is elég volt, — gondolám — jövőre már igazán kérlelhetetlen leszek. Bevallom gyengeségemet : a sok rimánkodásnak nem tudtam tovább ellentállani s kiadattam a zálogot. „Jól van, mondám az én megvigasztalódott atyámfiának, mostan eredj el, de többé ne vétkezzél a törvény ellen.* Egy másik eset. Egy legközelebb kiadott ininisz-