Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

karácson ünnepén már nem mondhatta el az öreg Simeon hattyú dalát, épen előtte való nap oda tettük a rideg hantok alá. Temetésén Gömör megye derék lelkészi karának számos tagja rótta le a tisztelet adójat ; a koporsó felett Tóth Sámuel serki lelkész mondott egy rövid, de magvas és tartalmas orátiót, a sirnál pedig Ruszkay Gyula janosi pap szépen kidolgozott és meginditó búcsú beszédet. Az elhunytat neje és öt gyermeke gyászolja, akik közül kettő immár szárnyára van bocsátva, egy az édesapa mellett működött mint segédlelkész kettő pedig még osztozik a lelkészözvegyekre és árvákra jutott örökségen. Vigasztalja meg őket a mindenek vigasztalója ; az elhunyt buzgó lelkipásztornak pedig legyen közöttünk emlékezete áldott; virasszon sírja felett a kegyelet angyala ! ! Szabó Imre. Dlhányi József, a prot. tanügy e veterán bajnoka nyugalmazott Késmárki tanár, folyó hó 3 kán megszűnt élni. Legyen szabad a megboldogultnak életkörülményeiről néhány szóval megemlékeznem. Született 1799-ben március 16-kán Rima-Brezón, Kis Hontban. Atyját már 6 éves korában elveszté, anyja nemes Gaál Zsófia fiát gondos neveltetésben részesíté. Az első oktatást Rima-Brezón nyerte, azután tanult Klenócon, Tiszolcon, — hol a latin nyelv elemeit volt alkalma elsajátítani, onnan két év múlva Osgyánba vitetett, hol a magyar nyelvet megtanulta. 1812—1814-ig otthon volt s a gazdasággal foglalkozott. 1814 ben Steigel Mihály akkori rimabrezói evang. lelkész ösztönzésére Rozsnyóra ment, hol főleg Farkas András tanár vezetése alatt állott. Rozsnyón a syntacticai osztályban két évet, a rhetorico-pöeticai osztályban szintén két évet töltött. 1818-ban a bölcsészet és a német nyelv megtanulhatása céljából Lőcsére ment. Hogy szorgalmasan tanult — igazolja azon körülmény is, hogy Lőcsén az Ujházy és Róth Teleki-féle ösztöndijakat nyerte meg. 1820-ban a pozsonyi Lyceumba ment, hol Grósz János tanár őt a latin nyelv finomságaival és sajátságaival megismerteté Azóta kedvenc tárgyát a latin classicusok képezték. Pozsonyban 3 évig tanult és pedig Zsis mondy Sámuel tanártól a logicát, metaphysicát és görög nyelvet, Kovács Martinyi Gábortól a physicát és mathesist, Bilnica Pál magyar-tót lelkésztől a természeti és népjogot, Grósztól ethicát, latin nyelvet és irodalmat, Stanislaides Dánieltől egyháztörténelmet, zsidó nyelvet, protestáns jogot és a prudentia pasztoralist. Itt a Skarica-féle convictus seniora volt, azonkívül egyéb ösztön dijakat is kapott. Elvégezvén Pozsonyban a philosophico theologiai tanokat, minthogy az akkori időben a külföldi egyetemek látogatása tiltva volt — kénytelen volt Bécsbe menni, hol a prot. theologiai intézetben, Wenrich, Kanka, Patay és Simkó tanároktól theologiát tanult. Hallgatta az egyetemi felolvasásokat, sokat járt a császári könyvtárba és a bécsi muzeumokba. Bécsből visszatérvén 1824-ben Draskócy Sámuel és Oroszlányi László felügyelők által a sajó-gömöri evang. gymnásiumhoz hivatott meg conrectornak. 28 évig működött itt a gram matico syntacticai és Vhetorico-poéticai osztályokban mint rendes tanár, az utolsó években mint igazgató ós ephorus. 1837-ben házasságra lépett Kriebel Juliannaval, kivel 7 gyermeket nemzett. 1853 ban a sajó-gömöri gymnasium magát az ,Entwurf® szerint föl nem szerelhetvén, a rimaszombati gymnáziummal egyesülni akart Ekkor D. Rimaszombatba is, Késmárkra is meghívást kapott. O az utóbbi meghívást fogadta el s azóta áldásosán működött a késmárki lyceumban egészen 1874-ig, mikor is a tanügy e veterán bajnoka nyugalomba helyeztetett. 1877-ben a ragyás himlőt kapta meg, e betegségen túlesvén a szélhűdés egy neme érte, melynek következtében ágyhoz volt kötve, míg végre 1881-ben január 3-kán bevégezte fáradságos pályafutását. Mint hivatalnok, egyháztag, hazafi és ember egyaránt mintaképül sz ágálhatott. Szerette szíve mélyéből az ifjúságot, melynek őszinte barátja volt, — mint azt ezerekre menő tanítványai igazolhatjak ; szerette tiszttársait, azokat mindennemű megtámadtatások ellenében védte, buzdította, bátorította, s a collegialitást soha, de soha meg nem zavarta. Szerette hivatalát is s a mi a tanári buzgóságot, szorgalmat, igazságosságot és pontosságot illeti, e tekintetben valóban ritkította párját. Szerette a tudományt egész életén át és halálos ágyán is az volt jelszava : (haec) Studia adolescentiam alunt, senectutem oblectant, secundas res ornant, adversis perfugium ac solatium praebent, delectant domi, non impediunt foris, pernoctant nobiscum, peregrinantur, rusticantur.4

(Ciceronis oratio pro Archia proéta Cap. VII.) Szerette egyházát — és annak sorsa iránt mindig meleg érdeklődést tanúsított; a szabadelvű zászló híve volt, szóval és tettel mindig mellette küzdött. Szerette hazáját — a mint azt a hazafi csak sze" retheti. Busult, mikor a haza egén vészfellegek tornyosultak ; örült, mikor a haza ege derülni kezdett; imajába foglalta a haza jobb jövője iránti kívánságait. Szerette a természetet, Istennek e fenséges templomát; A gyermek is, az aggastyán is örömmel időzött benne. Szerette az embereket és az emberek szerették őt; — kedves társalkodási modora, örök jókedve és húmoros természete őt saját kőiében, de a magasabb körökben is annyira megkedveltették, hogy mindenütt szívesen látott vendég volt. Ötven éves tanári jubileuma alkalmával nem részesült ugyan fejedelmi kitüntetésben ; de kitüntették — s ezen kitüntetést tán szívesebben is fogadta — kartársai és tanitvanyai, midőn őszinte szeretetüknek és tiszteletüknek adtak kifejezést ama 50 éves örömnapon. Emlékét nem jelöli ugyan oszlop ; de minden oszlopnál maradandóbb emléket hagyott ő hátra mind-