Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

a keresztyén világ — az ur szőllőjének egy hű sáfárját, a gömöri e. megye lelkészi karának egyik faradhatatlan tagját, Simon Sámuel szútor-bellényi lelkipásztort örök nyugalma helyére kisértük ki. Annak a buzgó férfiúnak, aki míg élt, az ur oltára körül oly lelkiismeretesen forgódott ; aki egy szent és magasztos ügy érdekében e lapok hasábjain is oly sokszor szólott és buzdított, — legyen emlékezetére szentelve itt ez a szerény cipruság. Született a megboldogult 1816-ban Gömörmegye Otrokocs nevű falujában. Elemi tanulmányait az otrokocsi iskolában kezdette, majd Sajó-Szentpéteren bátyja, a jelenleg is élő zubogyi lelkész szárnyai alatt folytatta, hol egyszersmind a latin nyelv elemeivel is megismerkedvén, 1830-ban Sárospatakra ment. Szülei korán elhalván, sok gonddal és nélkülözéssel kellett megküzdenie, s mint általában az öreg »alma mater® annyi szegény múzsájának, ő neki is egyedül a legatió meg a jó reménység voltak gyámolítói. Sorsán könnyítendő, baját enyhítendő 1837-ben mint első éves diák Fehér-Gyarmatra ment segédtanítónak, honnan azonban egy év múlva ismét visszatért s folytatta a félbeszakított tanulmányt ifjúi tűzzel, dicséretes előmenetellel. Szorgalmának, érdemeinek elismeréseül 1842 táján a már akkor is virágzó , Szép mű-egylet* könyvtárnokságával tisztelte meg az ifjúság, a mely tisztét szigorú pontossággal és hű kezeléssel teljesítvén, az ő idejében a haladás és önképzés legszebb fokán állott a »szép mű egylet*. De ugyanekkor már szárnyait is megemelintette Simon, írogatván az „ Athenaeum, * ,Honderű* és »Társalkodó* hasábjain, leginkább a nevelésügy érdekében, amely ügy akkor annyi irói tollat hozott mozgásba s az iskolai tanítás annyi tespedő kezelőjét rázta fel szendergéséből. Bevégezve iskolai pályáját, 1844 ben Borsodmegyében a bánfalusi 3 éves rektóriát fogadta el. A tevékeny ifjúnak itt szép tere nyilott: kedvenc eszméinek élni s azokat gyakorlatilag is megvalósítani. És ő öntözött, plántált, nyesegetett; nemcsak az elődei által ugarban hagyott iskolát állította a lehető legjobb karba, hanem lelkes indítványa által megteremté a ,bánvölgyi tanitó egyletet* is, amely 1845 febr. 9-én Somossy Sámuel volt sajó-szentpéteri lelkész és Ragalyi Károly elnöklete alatt nagy örömmel és lelkesedéssel tartotta meg az első értekezletet. A nevelésügy iránt való nemes buzgalma, kartársainak és az egyházi felsőségnek elismerését szerezték meg számára ; gyülekezete pedig azzal tisztelte meg, hogy a 4-ik évre is megmarasztotta tanítójának. Épen elvégezte a rektóriát, midőn felderültek azok a 48-iki szabad napok, midőn megkezdődött nemzetünknek magasztos és lélekemelő, de szomorúan végződött ^drámája. Simonnak ép és egészséges teste nem levén (lába még gyermek korában kettétört), kezeben fegyverrel a haza szent védelmére síkra nem szállhatott; tollal és szónoklattal azonban megtette azt, amit a haza minden hű fiától megvárt. Buzdított, lelkesített és hirdette a szabadság igéit, — aztán elzengte ő is — mint sok más — a vesztett nép vesztett reményének bú ; énekét. Kápláni állomást egyelőre sem a gömöri sem a í. borsodi tractusban nem talalhatván, 1849-ben Fáy Gusztáv gömöri alispan gyermekei mellé hivatott meg házi nevelőnek; honnan 1850-ben Balogra, majd 1851-ben Rimaszombatba alkalmaztatott segédlelkészül — mígnem az 1852-ik év tavaszán a szútori gyülekezet rendes papjául választotta el s ott még ugyanazon évben házassági életre lépett Bodon Amaliával, elődjének Bodon Károlynak leanyával. Elvégre tehát kikötött azon a pályán, ahol a munkáért fényes jutalmat nem adnak, legfellebb sovány kenyeret szűken ; ahol a hamvasodó főre babérlevelet nem tesznek, hanem igenis a keresztviselés jelképeűl tűznek oda igen sokszor tövis-koszorút. Ott élt és ott működött ő 28 évig a szútori kisded gyülekezetben — még pedig hivatalának egész szeretetével, híven a kevesen is. Aki ismeri azokat az apró gyülekezeteket, azoknak minden baját és nyomorúságát — az mondhatja meg csak, hogy mily nagy feladat ott papnak lenni. Teremteni a semmiből, hogy a szegény asszony olajos korsója juttason másnak is, kifussa magunknak is a mindennapit ; kérni, könyörögni, zörgetni szünetlenül, hogy a szegény egyház kopott köntösére legyen elegendő tű, cérna és folt ; letörölni a mások könyeit, gyógyítani a mások beteg lelkét, mikor magunknak is úgy faj valami; olykor-olykor talán küzdeni a közönyösséggel és rossz akarattal; — ráadásul viselni a családi szükség gondjait s mindezek mellett tanulni és dolgozni szakadatlanul, hogy az éhező és szomjúhozó lelkeket is kitudjuk elégíteni. Ilyenekből all a Simon Sámuel 28 esz" tendei papságának is az életrajza. A szútori gyülekezet jegyzőkönyvének minden lapja fényesen tanúskodik az ő áldásos működéséről. Ott talaljuk feljegyezve, hogy mindjárt papságának első éveiben a pusztulásnak indult parochiát rendbe hozza, kijavíttatja ; — később 30 köböl búzával egyházi magtárt alapit — a vallás-erkölcsi élet előmozdítása végett évről-évre üdvös intézményeket léptet életbe ; midőn pedig arra kerül a dolog, hogy iskolát kell építeni az üres perselyből, maga bajlódik a népiskolával is s annak egész évi jövedelmét az építkezésre ajánlja fel. De Simon Sámuel még többet is tett. Ugy hisrem e lapok olvasói élénken emlékeznek azokra a meleg érdeklődéssel és ügybuzgósággal irott cikkekre, melyek a népnevelés, a népies irodalom terjesztése és pártolása érdekében az igénytelen szútori pap tollából jelentek meg. E téren a megboldogult maradandó nyomokat hagyott maga után, nemcsak az által, hogy irodalmi uton is buzdított és lelkesített, hanem az által is, hogy egy 300 lélekből álló, kevés jövedelmű egyháznak 619 kötetből álló népkönyvtárt tudott teremteni. Ez az ő lelkipásztori működésének a fénypontja; ez az ő emlékszobra „aere perennior est.* íme ilyen volt a megboldogultnak élete, nagyjában, főbb vonásaiban összeállítva, amit egy rövid nec rolog szűk íámajaba be lehet illeszteni. A legközelebbi