Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

kaszban kérdem : ,váljon ha Jésus magasztos elvei és világi javaink közt kellene választanunk, jobbak volnánk-e a papi fejedelmeknél, avagy minden világi dolgoknál jobban óhajtjuk a vallás igazságait * ? A második szakaszban lelhivom a figyelmet a tudomány és haladás nagyszerű vívmányaira, „ mindezt az evangeliom üdvös szelleme hozta elő, de feltüntetem a képmutatást és ámítást, ,a mely sehol sem oly veszedelmes mint a vallásban/ s azt állítom, hogy annak, hogy Jézus isteni elvei nem diadallal hatolnak át az egyesek és népek lelki életén: annak oka az, hogy nem vagyunk a világmegváltónak szívvel, lélekkel igaz követői.4

A harmadik szakaszban szólok az isteni tiszteletben tapasztalt kül sőség ellen, „a mely csak ajakkal vallja a Krisztust, de tettekben megtagadja mint Péter.® Tán sokan kiáltják: ,üdvöz légy égnek küldöttje!4

de szivökben nincs meg Jézus, az üdvesség szerzője iránt ama szeretet, mely Jézusra olyan boldogító bizonyossággal tekint, hogy a lelket a kétkedés be nem árnyalhatja soha, s mely e meggyőződésben a Jézus szent nevével el birja a sziv és lélek legnehezebb terheit. „Ez az igaz vallásosság, minden más csak külsőség, mint ama jeruzsálemi hozsánnak.* A hazai és külföldi hittestvérek legnagyobb szónokai, Flechier, Ancillon, Bossuet, Bourdaloue, H. Monod, Blair, Schleiermacher, Gerock, Kolmár, Kiss Ádám, Heiszler stb. hasznalják az ó testamentomi képeket és hasonlatosságokat : „hányan vannak, kik e szent helyen világi dolgaikkal foglalkoznak mint Mártha,* figyelem ébresztése végett kérdéseket tesznek : „mond" játok meg4

vagy erősíteni a meggyőződést igy szólnak : „higyjétek el* s ezt a balogi lelkész „rimánkodás*-nak nevezi. Szegény tatár! Beszédem ez itt adott rövid vázából ítélje meg az olvasó, hogy az, aki csak úgy tud felfogni, következtetni és ítélni : méltó-e, hogy tollat és épen biráló tollat fogjon kezébe ? ! Az úrvacsoraosztás utáni délután, nézetem szerint legalkalomszerűbb az, ha hallgatóinkat figyelmeztetjük arra, hogy az úrasztalánál tett fogadásaikat tartsák meg, bűneikről, rossz szokásaikról mondjanak le. Ebben a szellemben írtam minden alkalomra külön rövid egyh. beszédet, meggyőződve, hogy közel az idő, amikor a tanítók helyett a lelkészek fogják ez alkalmakkor is végezni az isteni tiszteletet. A balogi segédlelkész ilyenkor az úrvacsora iránti buzgóságról és kegyeletről akar beszélni. Jó fiu 1 ennek az úrvacsora kiosztása előtt van helye. , Vettetek, ettetek szent üdvöt4

idéző jel közé szorított e mondatot, nem tudom melyik eszeveszett compániától leste el. Pap szájában illetlen kifejezésnek tartom. A balogi segédlelkésznek ajánlom, hogy mielőtt birálói tollat venne kezébe, előbb tanuljon sokat és helyesen. Azután ugy az irodalom mint a közélet terén hasznos nunka által szerezzen magának jogot arra, hogyC'frlásokat oktasson. Tanuljon mindenek felett illedelmeSeh írni, igazságosan, rossz akarat, ferdítés s mások kissebítése nélkül ítélni. Kevesen vagyunk, magát a puszta jóakaratot is méltányolnunk kell. Igénytelen dolgozataimat pedig bátran ajánlom szaktársaim figyelmébe azon meggyőződéssel, hogy arról figyelmes átolvasás után másként fognak Ítélni mint a balogi s. lelkész. Nem volt és nem lesz szándékom soha, példányműveket adni paptársaimnak. Ha csak keveset is használnak azokból, ha csak arra találják is méltónak, hogy egy-egy pontban velem gondolkozzanak, fáradságom gazdagon meg lesz jutalmazva. Isten velünk ! Zombori Gedö, megyaszói ref. lelkész. Szász Károly papi dolgozatai. Második kötet. Az egyházi évkor. Innepi prédikációk. Bpest. Kiadja Kókai Lajos 1881. Ára 1 frt. 50. kr. Hazai egyházi irodalmunk egy becses újévi ajándékot nyert a fent emiitett műben, mely 34 részint egészen kidolgozott, részint vázlatban levő egyházi beszédet tartalmaz az egyházi év főbb mozzanataira, p. o. adventi, karácsoni, újévi, bűnbánati, n.-pénteki, húsvéti, aratási, szüreti ünnepekre s vasárnapokra. A két utolsó különösebben alkalmi beszéd, melyek egyike az 1860-ik év utolsó vasárnapján mondatott el, a libanoni keresztyének és a moldva olahországi missió javara gyűjtött adakozásokra is tekintettel; másika pedig az 1862-ik évi arvizkarosultak segélyezését célozta. Ezen papi dolgozatoknak első kötetét — az imákat tartalmazót — az előtt néhány héttel ismertettük e lapok t. olvasóival, s akkor igyekeztünk szerzőt, mint egyházi írót egy pár vonásban jellemezni. Most a midőn az ezen kötetben levő egyházi beszédeit végig olvastuk, jo részt ismételnünk kellene az akkor mondottakat, azzal a kis módosítással, hogy az egyházi beszédekben még inkább háttérbe szorul a világi író, a költő, mint az imákban; hanem előttünk áll egy ihletett keblű, a lelkipásztori hivatal és a lelkészi szószék komoly hivatását, nagy fontosságát érző s .bibliában teljes jártassaggal bíró lelkész, kinek a kathedraban semmi más célja nincs, minthogy építsen, hogy legjobb tehetsége szerint eszközölje : „a bibliai szellem terjesztését s a vallásos buzgóság élesztését.4

Ezen beszédek irója s egykor elmondója úgy látszik nem óhajtott legkevésbé sem a templomi szószéken csillogni s kathedrai szines virágokkal nem törekedett más mezőn gyűjtött babérleveleit szaporítani. Az olyasféle ragyogó, de sokszor üres képeknek, frázisoknak, minőket még ezelőtt nem sok idővel is hazai híres egyházi szónokaink műveiben oly sűrűn találunk, ezen beszédekben — kivévén talan némileg a 180-ik lapon a „szeretet* rajzát — sehol semmi nyomuk. Szerző csak tanitni, javitni akar, egyszerű világos nyelven ; hirdeti Krisztust, s a biblia egyszerű, de örök igazságait, majdnem azon a mesterkéletlen nyelven, a mint azok a könyvekkönyvében vannak. És a hol képes kifejezésekben, hasonlatokban beszél, majdnem kizárólag a bibliai képeket, hasonlatokat, ódon zamatú kifejezéseket használja. Éppen