Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-16 / 3. szám

rény dolgozataimat, hogy azoknak jó és rossz tulajdonságait kimutassa. Ebből tanultunk volna én és az olvasó. A mi dorongforgató ifjú atyánkfia nem igy tesz. Neki egy beszédem sem tetszik, s csak azzal a rögeszmével foglalkozik, hogy mások, akik nem költők, nem regényírók, jobbat irtak mint én. Hát mikor egyházi iróról szólunk, kinek mi köze akkor a regényíróhoz ? Mindegyre belehozza, beleszövi regényeim cimeit. Ez már goromba személyeskedés, vagy tán regényeimnek akart ön reclamot csinálni, jóakaró ifjú barátom ? 1 Legelőbb is visszautasítom azt, hogy én lelkésztársaimnak a népiesből ,mustrákat'(ü!) akartam adni. Egyházi beszédeim e füzetének kiadására az a tudat ösztönzött, hogy a délutáni isteni tisztelet elvégezése legnehezebb lelkészi teendőink közé tartozik. Akkor az idő rövidsége, s a hallgatók kedélyállapota, művészileg felosztott, kidolgozott és elvont eszmékkel foglalkozó egyházi beszédeket meg nem birván, adnék oly egyszerű homiliákat, melyek a népélet erényeit és hibáit tükröznék vissza. Igy akartam lelkesíteni a népet az erényre, megutáltatni velők az emberi és polgári bűnöket s így orvosolni a családi és társadalmi sebeket. Ebből kifolyólag azon homiliai modort vettem fel, melyet ma a francia és német egyházi szónokok oly nagy sikerrel használnak, s mely a felvett, — rendesen hoszszabb alapigét, legtöbbször bibliai történetet egészben és részleteiben a mindennapi életre alkalmazza, azzal összehasonlítja, a kor rajzában ugy az egyes egyének elé állítja azok egész lélekvilágát, hogy a hallgató mintegy maga intse, maga lelkesítse önmagát. A bírálónak legelőbb azt kellett volna kimutatni, hogy az egyházi szónoklat e módja helyes-e avagy nem, s hatásosan alkalmaztam-e azt népünk természetéhez és életére ? Hanem ehez tanulmány és gondolkozás kell, a mit ön fiatal barátom ! röstellett megtenni. A balogi s. lelkész hibáztatja, hogy korunk bűneit ostorozom. Hát ő azt elsimítja, mentegeti ? Azt hiszem, hogy a lelkipásztornak kötelessége rámutatni a bűnre ; de olvassa el akármelyik egyházi beszédemet, s meglátja hogy ha felmutatom a nép élet hibáit, nem mulasztom el egyikben sem hallgatóimat az egyéni, családi és társadalmi erényekre is lelkesíteni. Kitérek néha a nemzetélet magasztosabb eszméire, gyülekezetemet tanítom, lelkesítem azokra, s kárhoztatom a hatalom visszaéléseit; de mindenütt Jézus nevében, az evangeliom szellemében és abból mint alapból indulva ki. Ezt kötelességemnek tartom, mert én magyar pap vagyok, s a protestantismus szelleme a világosság. Ép ez volt, a mit eddigi biralóim dolgozataimnak érdemül tulajdonítottak. Ma nem volna protestáns egyház és nem volna a nemzetnek alkotmánya, ha koronként reformált egyházainkban meg nem szólal az igazság, a haza és szabadság szeretete. Az eszme, melyért szabadsághőseink küzdöttek Bethlen, Bocskai és a Rákóciak alatt zászlóját mindig a prot. egyház kebelében bontotta ki. De rágalmazás az, hogy egyházi beszédeimből bár ki is polgári pirtállásomra következtetni tudhatna. Sz. I. azt mondja, hogy beszédeim tárgyai ismeretesek. Hallott ilyet a világ ?!! Hát a szentírásból hogy vehetnék én ismeretlen szöveget ? De nem igaz, hogy a magyar prot. egyh. irodalomban valaki feldolgozta volna a következő beszédszövegeket: „Mária és Erzsébet találkozása, * ,a mi ajándékunk/ ,Simeon,1

„Bartimens/ „Tamás/ s

Dániel/ Sámson bosszúja/ ,a táncoló Dávid király/ »a jó meny/ Jézus színe változása/ sa szegény asszony két fillére4

stb., ezeket én érdekes tárgyaknak tartottam, olyanoknak ítélik-e mások is, azt nem tudom. ,A testvérgyilkos4

című beszédemről azt állítja, hogy jobb az enyimnél az a beszéd, amelyet e tárgyról Gyöngyösi irt. Elhiszem, bár nincs kimutatva; de hát ki kérdezte ezt? Hanem hát hol volt az én fiata1 biralómnak bibliai tudománya, mikor hibáztatja, hogy az irigységet vettem fel a testvérgyilkosság alapjául ? A „kis oskolás4

is tudja, hogy Kain irigyelte azt, hogy Ábel áldozata kedvesebb volt Isten előtt. A mi ennek, ugy mint a többi beszédeimnek irályát illeti, tagadom, hogy abban egyetlen „bombast4

volna. Irályom nem az u. n. konyhai stylus, hanem azon igyekszem, hogy érthető irodalmi irály legyen, sajnalom azt, a kinek e már magas stylus 1 A s

bombast4

érthetetlen, semmit ki nem fejező szóhalmaz. Mutasson Sz. I. eddig megjelent müveimben csak egyet is ilyent. Ha nem tud : ne beszéljen a levegőbe ! Jó lesz Sz. I-nek azt is tudni, hogy minden írónak, minden szónoknak irmodora más, s nem vehet kezébe senki oly dolgozatot, a melyre azt nem mondaná, ez az én beszédmódom, és minden jóravaló pap azon egyházi beszédet, a melyet fel akar használni, átdolgozza, az eszméket saját nyelvezetén szóllaltatja meg, úgy ahogy hallgatói felfogják, megértik. Jézus diadalútja4

cimü beszédemről a balogi s. lelkész következőleg ir: „ebben a korszerű Zombori egyebet nem csinál, mint üres hordót abroncsol, kong, bong, dong, rimánkodik, hogy neki higyjük el, miszerint a világ ma is olyan önző, olyan állhatatlan, a milyen volt a Jézus idejében.4

Ennek az impertinens stylusnak négy szemközt megmondanám a nevét; ide nem írom le! Szivemből sajnálom a balogi s. lelkész elméjének gyöngeségét, ha e beszédet így fogta fel. Adom a derék biráló(?) felfogásának jellemzéseül e beszéd vázlatát. Az élőbeszédben így szólok : „a megváltó azt óhajtotta, hogy őt nem mint Dávid örökösét, Izrael földi királyát, hanem tudományát, eszméit fogadták volna lelkesedéssel,4

„a keresztyénség dicsőén és áldásosán munkálkodott és munkálkodik, de mégis Jézus evangelioma egészben máig sem eszközölhette azon üdvességes és boldogító világátalakulást, a melyre hivalva van.4

„A sok közül, a melyek az evangeliom üdvös hatását rombolják, elég lesz, ha csak háromról szólok. Ez az önzés, a képmutatás, és a külsőség. Az első részben vagy sza-