Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-12 / 24. szám

dohányt igér; de ezen sok vezér és tanácsadó között bizonyára nem utolsó helyet foglal el a lelkész. Jelentékeny befolyása a képviselőválasztásokra kétségbevonhatlan. De épen azért vigyáznia kell, hogy ezen befolyásával vissza ne éljen, s mitse tegyen vagy mondjon olyat, a mi a lelkészi hivatal méltóságával meg nem egyez. Egyszer egy protestáns papot láttam és hallottam szónokolni egy képviselőválasztás alkalmával azon időben, midőn még nem volt oly igen megtiltva >:>

hű embereinket* egy-két pohár borral megkínálni. Tiszteletes uram kalapját egy szerény szál toll és egy kokárda diszitette. Beszéde körülbelül így hangzott: ^Atyámfiai, polgártársak, legyetek hívek pártunkhoz, az ellenzéknek győznie kell, mert ha nem: akkor ez a talpnyaló kormány, mely a nép érdekeivel mitsem törődik, végkép tönkre teszi a hazát* stb. Megvallom, a látvány nekem nem tetszett. De nem tetszett az sem, a mit hallottam. Mert hát mi az eredménye annak, ha a nép saját papjától hallja, hogy az a kormány, melynek ő alattvalója, nem becsületes, nem boldogítja, hanem csak zsarolja a népet és elárulja a hazát? Nem az lesz-e ennek eredménye, hogy a nép, bízva lelkipásztorának, vezérének szavában, csakugyan ellenségének tekinti a kormányt, mely az alkotmányos uton létrejött törvényeknek végrehajtója, és sohasem fog máskép, mint kénytelenségből engedelmeskedni törvényes felsőbbsége rendeleteinek. A nép törvénytisztelete leglényegesebb életereje az államnak. Ha a nagy apostol (Rómab. 13. r.) a keresztyének iránt ellenséges érzületű kormány irányában is engedelmességre intette a Jézus híveit: annál inkább szükséges, hogy mi evang. lelkészek ne rontsuk le, hanem inkább ápoljuk s fejlesszük a törvényes felsőbbség iránti loyalitást. Én — megvallom — nem tarthatok azokkal, kik majdnem a hazaárulással egyenlőnek tekintik a loyalitást, melyet az evangyeliom is szükséges erénynek tekint. Pedig a nép, mely lelki vezérei által oktatva megtanulta gyűlölni és szidalmazni a jelenlegi kormányt, bizony gyűlölni és szidalmazni fogja azt is, mely a választások eredménye folytán esetleg a jelenlegi ellenzékből fogna alkottatni. S lehet akkor függetlenség, s lehetnek bármily jó törvények: nehéz lesz a népet kormányozni, nehéz a rendet, fenntartani oly nép között, mely vezérei által a kormány elleni gyűlöletben, a felsőbbség iránti illoyalitásban neveltetett. Nagyon csalatkoznék azonban, a ki azt hinné, hogy jelen soraimnak célja pártolni a jelenlegi kormányt és kormánypártot. Tudtommal a Protest. Egyh. és Isk. Lap még nem csapott fel politikai pártlapnak, mert egészen más az ő feladata. Egészen objektív szempontból szólva a protestáns lelkészről, mint képviselőválasztóról, azon nézetemnek óhajtottam csak kifejezést adni, miszerint helytelenül cselekszik azon lelkész, a ki közönséges kortesnek csap lel, mely szerep hátrányára van a papi tekintélynek, és a ki szándékosan a törvényes rend és a felsőbbség iránti illoyalitásra izgatja gyülekezete hiveit. Az általam hangoztatott loyalitással szépen megfér az ellenzéki pártállas. Lehet azért a pap ellenzéki, bátran, nyugodt lélekkel szavazhat — ha józan politikai gondolkozás folytán szerzett őszinte meggyőződésből teszi azt — bátran szavazhat oly képviselőjelöltre, kinek programmjában első helyen áll a fennálló kormány megbuktatása, sőt mint nyájának jó pásztora odavezetheti gyülekezetének híveit is, a kik bíznak benne s szívesen követik nyomdokait. De tegye ezt mindenkor kellő higgadtsággal, őszinte hazafias meggyőződésből származó méltósággal és komolysággal. Pia tisztában van, vagy legalább tisztában vél lenni a politikái helyzettel, s tudja és hiszi, hogy azon az uton, melyen a kormány halad, nem eszközölhető a haza boldogsága s csak ez vagy amaz ellenzék zászlója alatt érhető el ezen cél: világosítsa fel ez iránt hiveit, kik a képviselőválasztások alkalmával bizalommal fordulnak hozzá tanácsért, álljon azon párt lobogója alá, melyhez meggyőződése, szíve sugallata vonzza, s — ha lehet, — vezérelje oda a híveket is, kiknek ő pásztora; de sohase szűnjék meg híveit az ellenkező politikai nézetek iránti tiszteletre és azon alkotmányos alapelvre figyelmeztetni, mely szerint a kisebbség a többségnek meghódolni kénytelen s ne szűnjék meg arra emlékeztetni, a mire Pál apostol oktatta híveit: Minden lélek a felsőbbség iránt engedelmes legyen; és a mit maga Jézus mondott: Adjátok meg a császárnak, a mi a császáré. Nincs könnyebb, mint a könnyen hivő népet izgatni s a honpolgárok elégületlenségét szítani; de vájjon elérjük-e ezzel a célt?