Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-05 / 23. szám

vágó intézkedéseiben, azt a bizottság a maga védekezésében férfias nyíltsággal maga is beismeri s én is a mondó vagyok, hogy ily hatarvonalakat mint ,300 lélekszámon alól* . 1000 lélekszámon felől* felállítani nagyon lényeges s egyes egyházakra nagyon sérelmes dolog s a XI szep. város tagadhatlanul hathatós példát hoz fel a — bártfai német egyházban, mely ma csak 301 lélelkből állván, már csak 2 lélekkel való további apadás esetén 60000 frtnyi tőkevagyonával gyámság ala kerülhetne s a leányegyházak nem volnának kivétel nélkül az anyaegyház gyámsága ala hozhatók, hiszen vannak esetek rá, ha csak kivételesen is, hogy p. o. a filiak, (különösen falusi egyházak városi filiái) ugy intelligentia, mint vagyon s a tőkék biztos elhelyezhetése tekintetében anyaegyházaikat felül is múlják. De hogy az ellenőrzés rendszeresítésére történnie kell valaminek, mert kivált a félre esőbb helyeken pusztulunk és veszünk, az kétségbe ejtőleg szomorú tény, habár nem csodálom, hogy önök ott uraim Eperjesen, Kassán, Iglón, stb. szellemi s anyagi segélyforrásokban bővelkedő viruló egyházaik ölén rózsásabb színben láthatják a dolgokat. Lehetetlen a mélyen megrendítő hatást a .védirat* ama szavaitól — kivált, ha az ember tapasztalásból tudja, hogy azok a valóságnak nagyon is megfelelnek-, eltagadni, melyekkel az egyházaknak a visszás kezelésből kifolyó vagyoni pusztulás s ennek ellenében hathatós óvintézkedéseknek szükségét ecseteli. .Nemcsak a superint. egyházlátogatásról előterjesztett jelenségek nyomán, de köztudomás szerint is állithatjuk , hogy egyházaink anyagi helyzete napról-napra rosszabb : nem csak az egyház tőkéi vesznek el kellő biztosíték hiányában, hanem ezenfelül egyházaink sokszor oly kölcsönöket vesznek fel, melyekkel nemcsak az egyház, de a hívek tönkrejutását is idézik elő. Ez igy tovább nem maradhat.* Azon feltevés ellenében, hogy az egyházak, különösen pedig a szórványok önrendelkezési jogának megszorítása az áldozatkészségre lehűtőleg hathatna, a védirat azon meggyőződést fejezi ki, hogy ellenkezőleg mindenki szívesebben teszi le áldozatai oly kezekbe, melyekről tudja, hogy azok közt az ő adománya rendeltetési céljától elvonatni nem fog s például hozza fel az áldott Gusztav-Adolf egyletet, mely nagyobb adományait sokszor attól teszi függővé, hogy azok egy altala teljesen megbízhatónak ismert egyén felügyelete alá helyeztessenek. S mindezeknek alapján szükségesnek tartaná a védirat kimondani legalabb annyit, hogy egyhazak ingatlan vagyont venni vagy eladni, az egyház vagyonára kölcsönt felvenni s nagyobb építkezéseket kezdeni az egyházmegye engedélye nélkül ne legyenek feljogosítva s indokolja ezt azzal, hogy .vételek s eladásokra helyi vagy személyi körülmények, adósság csinalasra a pillanatnyi szükség s nagyobb építkezésekre a muló lelkesedés szoktak nem ritkán indokul szolgálni, az egyház közjavának karara*. Bizony bizony igen nyomós érvek és mégis — épen a vagyonosabb, a bajt épen azért közvetlen tapasztala bol annyira nem ismerő egyhazaink hangulatai ismerve így atalanosságban ennyi is nehezen fog a rendezetbe felvétetni. Nem kellene, nem lehetne-e — ezt meg gondolom én — mégis valami censust felállítani, nem a lélekszám szerint, mert ez meglehetős önkényes és igazsagtalan, de másként. Talan senkisem fogja tagadni, hogy p. o. Komlóson egy 100 frtnyi kölcsön, egy 100 frtnyi vétel vagy eladas vagy épitkezés fontosabb, életbevágóbb s elhibázott intézkedés esetén vészhozóbb lépés lehet, mint Dobsinán, Iglón egy iooofrtos hasonló pénzügyi művelet. Nem lehetne-e a coordinatióba azt felvenni : hogy >,oly kölcsön, eladás, vétel, épitkezés, mely az illető egyház összes vagyonértékének (vagy ha jobban tetszik évi budgetjének) ezen meg ezen (szerénységemben nem akarok határozott számmal fellépni) száztóliját meghaladja, csak a felettes egyházi hatóság beleegyezésével létesíthető ? A mi a javaslat azon tételét illeti, hogy ,minden egyházi és iskolai vagyon a magyarhoni ev. eai/ház közvagyona1

1

ezt a védirat úgy kivánja értetni, hogy az egyes egyházak és iskolák magán tulajdonjogát sértetlenül hagyván, tétessenek intézkedések az iránt, hogy ezen vagyon eredeti rendeltetésétől elvonható s mas célra fordítható ne legyen. Hogy ez minő további lépé| sek utján volna elérhető, azt az ahoz jobban értő jogá 1 szókra bízom, de hogy csekély egyházi vagyonúnknak ilyetén teljes biztosítása életkérdés, azt senki tagadni nem fogja, mert hisz senki sem tudhatja, mit hoz a jövendő. Ide sorolható még a XI szep. város tiltakozása a javaslat azon intézkedése ellen, hogy az esperesség és kerület évi költségvetésének hiánylatát a kebelbeli egyházakra kivetheti s azokból behajtatja. En úgy látom, hogy az egyházak ezen megadóztatásának kérdése körül — jól megjegyzem, hogy lényegében s annak alaki oldalától eltekintve — a javaslat alig hoz be valami ujat, eddig nem létezettet. Egyházkerületi, s legalább több esperességben egyházmegyei célokra is, az egyházak eddig is adóztak, — fizették protestáns áldozatkészséggel, ha verejtékesen is, az iskolai kerületi segélyt s (ott a hol) az esperességi adót is, fizették anélkül, hogy magokat autonom jogaikban sértve érezték volna. Ha a XI város a javaslat kérdéses intézkedése ellen mégis oly érzékenyen jajdul fel, ezt én két okra vélem visszavihetni. Az első ok az, a mit már egyszer érintettem, hogy t. i. az esperességi és kerületi kormányzatot — főleg az állandó szakosztályok az ő nézete szerint uj intézményének behozatala által — költségesnek hiszi s így attól tart, hogy az egyházakra majd elvise Illetlen adó-teher fog nehezülni s e gondolat a XI várost anynyival inkább nyugtalaníthatja, mert abban csakugyan igaza van, midőn az egyházak nagy szegénységéről panaszkodik. Én már kimondtam, hogy ettől nem tartok : küldöttségek, szakosztályok (ez utóbbiak miként bebizonyi 45*