Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-15 / 20. szám

gyon kevés fogalom ér el. Minden egyes kérdésben talány áll előttünk, melyet megfejteni az igazságnak megfelelő (adaequat) jegyekkel nem tudunk. Csaknem minden téren — az egy mathematicát kivéve — kénytelen az ember dubitatióban élni Hát még a theologiában ! De azért ki fogja vitatni józanul, hogy (mert az absolut tudás nem áll hatalmunkban) tehát a vakhit jogosult. Sőt inkább Lessinggel tartva, az absolut tudást, mely egyedül Istent illet, fel kell áldoznunk édes-örömest az utánna való fáradságos, de emberhez méltó folytonos törekvésért. Bár mit beszéljenek az orthodoxok, nincs igazuk, mikor a szentirással szemben az ész kritizáló jogát kétségbe vonják. Öntudatlanul ők maguk is gyakorolják ama jogot; ne szórjanak tehát átkot az ellenpártra sem, ha ez a lelkiismeret s a subjectiv hit dolgában semmiféle külső korlát előtt vakon térdre nem borul. Építgessük a hitrendszer dicső alkotmányát közösen, bár különirányban, ha a szeretetben egyek vagyunk, a nézet eltérések, melyek felett egykor az idő döntő Ítéletet fog tartani: el nem szakithatnak minket Istentől, egymástól soha — örökké ! Masznyik Endre, tiszaföldvári ev. s. lelkész. Böngészet a protestáns egyházi élet mezején. Egyházlátogatás. Ez év február havában köztem és esperesem közt következő párbeszéd folyt : Esperes : Érdemes Csepeli ur 1 Ugy vettem észre hogy ön mindenbe szereti bele ütni az orrát, nosza vegye nyakába a vármegyét, s végezze el helyettem a — canonica visitátiót. Én: Szíves örömmel nagytiszteletü nagy uram. Örömem pedig azért szíves, mert ha én végzendem az egyházlátogatást, reménylem, hogy az esperesi honorárium is enyém lesz ? Esperes: Nos, tehát, voltaképen, a mi azt illeti, — bukdácsol tovább az öreg — a honoráriumon megosztozunk, és pedig akép, hogy öné lesz minden egyházban a visitationalis ebéd, enyém pedig a pénz. Én : Vigye gólya 1 Áll az alku. Mikor induljak ? Esperes : Még a folyó januárban, hogy mártius közepéig az egyházlátogatás bevégződjék, mert már ápril első napjaiban a tractualis gyűlés meg fog tartatni, mivel püspök ur leirata szerént a kerületi gyűlés május 14-én tul nem halasztható. Én : Ez ugyan egészen lóhalálaba megy, nagytiszteletü nagy uram. Bátorkodnám egy kissé alkalmasabb időt legalazatosabban óhajtani Emberemlékezet óta ily rázós utak nem voltak, mint most. Hideg is van nagyon-Hát ha megbetegszem, s meghalok a lelkére? Esperes : A ki esperesi hivatalt visz, vagy helyettesít, annak minden évben egyszer — halalosan — meg kell betegednie. Ezt az anyaszentegyház java igy kivánja. Tehát nem kell resonirozni, hanein indulni. Elindultam. Ha azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy én itt most valami nagyképű dikciót fogok tartani egyházmegyém szellemi és anyagi helyzetéről, nagyon csalódik. Elmondom röviden utazási élményeimet, végül pedig egy páratlanul bölcs indítványt. Elindulásom után negyed napra értem a negyedik egyházba, mindég oly rázós utakon, mintha kocsim a nemzeti muzeum előtt levő lépcsőzeten futkosott volna fel s alá. E miatt a derekam két helyen, a nyakam pedig három helyen kitört, a lábaim kificamodtak oly furcsán, hogy a bal lábom a jobb helyére ugrott, meg vissza. Legalább igy éreztem. Ötöd napra hirtelen meglágyult az idő, s a rázós ut elváltozott oly feneketlen sártengerré, hogy számtalanszor a kocsis hátára kellett felkapaszkodnom, hogy végkép meg ne fúljak. Tized napra ismét kiderült, 13 R. fokú hideg lett, s egy barátságos északi orkán jó félnapig oly. édesdeden csókolgatta piros két orcámat, hogy mikorra az napi utazásom célját elértem, nem félig, hanem egészen meg voltam fagyva. Szerencsére az itteni lelkész országos hirű költő, ki meglátván gyászos sorsomat, legott felkap egy most született verset, nagy páthószszal felolvassa azon reményben, hogy e lángleheletű költemény majd felmelegít véremet s föléledek. Nem csalódott. Vérem csakugyan felforrt, oly szörnyű dühbe jöttem e zöngemény iszonyatos silányságán — s föléledtem. (Később tudtam meg, hogy pályamű volt, s mint pályatársai felett »minden tekintetben kimagasló* fényesen megnyerte a díjt.) Tovább mentem, de csak a legközelebbi állomásig. Itt megtámadott egy közönséges paraszt-betegség, a hideglelés, ágyba fektetett, melynek fenekén négy napig elmélkedtem az esperesi dicsőségről. Ekkor orvosi tanácsra — félbehagyván a hátralevő egyházak meglátogatását — hazajöttem, fizetvén a saját zsebemből 14 forint fuvardíjt. De eljött velem az a paraszt hideglelés is, sőt itthon társul vévén maga mellé egy pár magasabb rangú atyafiát, ugy elgyötörték esperesi tagjaimat, hogy ime csak 2 hó múlva birok annyicska erővel, hogy megírhatom — utazási élményeimet. Hanem azt meg kell vallani, hogy az égben lakozó angyalok fejedelemasszonya nem ér annyit, mint a milyen kedves, aranyos portékák ez az én tractusombeli — papnék. Mily szívesen fogadtak 1 Hogy adták ki rögtön a parancsot az egész télen át fűtést nem látott vendégszoba bemelegítésére. Hogy rakták körül párnákkal, vánkosokkal a meleg kályhát, hogy az ázott-fázott szegény utasnak valami baja ne történjék. Búcsúzáskor mennyire kértek, hogy máskor is meglátogassam őket, de ne ugy mint vizitátor, hanem mint collega, majd ők is viszonozzák 1 stb Ugy szerettem volna őket össze-vissza csókolgatni, hanem hát nem engedte a tekintély. Denique, az esperesi dignitás ugyancsak a torkomra forrt. De hogy nem én vagyok, voltam, s leszek az első vagy utolsó, kinek a canonica visitátió csaknem életembe került, arról bőséges bizonyságot tehetnek az esperes