Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-05-01 / 18. szám
ben azt határozta, hogy e célra egyelőre 10 évig minden lélek után 2 krajcár egyházi adót fizessen. Ez adót egyházaink, saját érdekükben állónak látván, elfogadták s az első évi részletet az egyházlátogatóknak pontosan be is fizették A f. évi május hó 10-én s következő napjain Miskolcon tartandó e. kerületi gyűlésre, egyházmegyei képviselőkül egyházi részről Tőrök József esperes, Szent•pétery Sámuel, Nagy Pál tanácsbirák és alólirt főjegyző — világi részről pedig Ragályi Gyula, Csider Károly és Lőrinczy Endre tanácsbirák küldetnek. A hanvai egyház a gyűlést magyaros szívességgel fogadta. A jövő őszi közgyűlésünk Recskén lesz. Kovács László, e. m. főjegyző. A külső-somogyi ref. egyházmegye közgyűlése. April 5. és 6-dik napjain tartotta egyházmegyénk évi rendes közgyűlését, Mocsy Antal esperes és Sárközi Béla legidősb tanácsbiró urak elnöklete alatt, Bálványoson, hová — a somogyi híres feneketlen utak dacára is — nem remélt szép számmal gyűltek egybe az egyház és iskola ügyei iránt érdeklődő ügybuzgó férfiak* úgy egyházi, mint világi részről. Mindjárt a gyűlés megnyitása után, fájdalmasan hatott a gyűlés tagjaira esperes úrnak azon jelentése, hogy szeretett segédgondnokunk, Décsey Lajos úr, kinek a közügyek iránti meleg érdeklődése egyházmegye- és kerületszerte ismeretes, és akinek jelenléte nélkül nem is igen tudtunk e. m. közgyűlést képzelni, ezúttal súlyos betegsége miatt sem az egyh. megyei, sem a kerületi gyűlésen meg nem jelenhet. Ugyancsak sajnos betegség gátolván Domény József főjegyző urat is, az ő ismert ügybuzgalmát s avatott jegyzői tollat is kénytelenek voltunk nélkülözni. A közgyűlés őszinte sajnálatát fejezvén ki nevezett jeles hivatalnokainak ilynemű akadályoztatása felett, azoknak helyettesítésére nézve akkép intézkedett, hogy a világi elnöki székbe Sárközy Béla tanácsbiró urat iilteté, a jegyzői teendők körüli segédkezésre pedig az aljegyző mellett Gózon Gyula kiliti-i lelkész urat kérte fel. Ekkép a gyűlés megalakulván, olvastatott elsőben is a múlt évben kiküldött szavazatbontó bizottság jelentése, melyből kitűnt, hogy világi tanácsbirákúl Kiss János tamási-i aljárásbíró és I lorváth Gábor tabi 1 <özig. szolgabíró, egyházi tanácsbirákúl pedig Bocsor Lajos tengődi, Kálmán Gyula ságvari lelkészek, a gyülekezetek szavazatainak többségével megválasztattak, kik — az ép ekkor folyamatban volt újoncozás miatt akadályozott Horváth Gábor szolgabíró kivételével — a hivatali esküt letevén, tanácsbirói széköket a gyűlés szíves üdvözlése kíséretében el is foglaltak. Kétszeres érdekkel és fontossaggal bir e szavazás eredménye reánk külső-somogyiakra nézve, azon szempontból, hogy képzett és arra j való világi férfiakban nagyon szegény egyházmegyénknek, sikerült ez alkalommal két új és pedig jeles kcszültségű erőt nyerni meg világi férfiaink közül, kiknek működéséhez, hogy nem ok nélkül csatoltunk szép reményeket, igazolta mindjárt az első közgyűlésen a jelenvolt Kiss János tanácsbiró úr iigyes és talpraesett felszólalásaival s a szőnyegre került kérdések iránti érdekeltségével. Horváth Gábor szolgabíró úr szintén egyike levén a jelesebb fiatal erőknek, hisszük és reméljük, hogy diszes allására s az egyházak bizalmára méltónak fogja magát bizonyítani. Ezután esperes úr olvasta fel évi jelentését, melyből örömmel győződtünk meg, hogy a mi református népünk még ezen altalanos elszegényedés s kikiáltott immoralitas korában is, féli az urat, eléggé szereti vallását s egyhazat, s ezek érdekében sokszor megható áldozatkészséget tanusit. Több egyházból jelentetett, hogy egyes buzgó hivek, százakra menő ajándékok- s hagyományokkal járultak az egyház és iskola ügyeinek elébbviteléhez. A templomok a legtöbb helyen szorgalmasan látogattatnak, az úrvacsoraval való élés kellő mérvben gyakoroltatik, vadházasságok fordulnak ugyan elő, de nem 'feltűnő számmal. Hitfelekezeti sérelmek jeleztettek az esperesi jelentésben Lápafőröl és Endrédről, illetéktelen keresztelések, temetések stb- a kath. plebánusok részéről. Büntetőtörvény, 53-ik § stb. csak a gyenge légy számára készített pókháló, de az erős dongó —az már más, azt meg nem foghatja. Felterjesztettek e sérelmek az egyházkerületre, mint egyébkor is, a longus ordo szaporítása s lehető orvoslás végett. Esperes úr lemondása, mely a jelentés végén a közgyűlés minden tagját meglepte s meghatotta, nem fogadtatott el, azon okból sem, mert az összes e. m. tisztviselők — köztük a gondnok és esperes — 6 évre terjedő megbízatása még csak egy év múlva fog lejárni, s igy csak is ekkor lesz helye a lemondásnak és az új választásoknak. Ezen érv és a közgyűlés egyhangú bizalmi nyilatkozata győzött, esperesünk még egy évre felajánlá magát a nehéz( de szép szolgálatra. A tanügyi bizottság jelentése semmi kiválóbb mozzanatot nem tüntetett fel az elmúlt év folyamáról, talán azon egyet kivéve, — mely a múlt évhez képest haladásnak tekinthető, — hogy az egyházmegye egész területén egyetlen rossz iskola sincs, mely kedvező eredmény kétségkívül a múlt évben alkalmazott erélyes e. m. intézkedésnek köszönhető. Tanítóink, a népnevelés egyszerű napszámosai, a nekik adatott tehetség mértéke szerint, tőlük kitelhető szorgalommal igyekeznek a még nagyrészben töretlen új ösvényen folyvást előbbre haladni, és ha e haladás még most nem képes minden várakozásnak megfelelni, az a kor magas követelésén és a népiskolai tantárgyak sokféleségén kivül, jó részben a falusi viszonyok sajátosságában és a közigazgatási hatóságnak az iskolaügyek iránt megkövesülni látszó indolentiajában leli mentségét és magyarázatát. Erről tanúskodtak a jelentésekben csak nagyjaból kitüntetett