Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-01 / 18. szám

leánynövelde tervrajzáról véleményt adni nem tartja in­dokoltnak. Néhai Nagy József debreceni volt lelkész 500 fo­rintos hagyatékából Nánássy László ottani kir. közjegyző által, papi özvegy-árva-tárunk részére 442 frt 30 kr. küldetett. Áldás a hagyományozó poraira, ez ügyben eljárt megbizottainknak pedig szives köszönet. A kerület által az e. megyékhez birálat és véle­ményezés végett áttett papválasztási törvényjavaslat főbb elveit e. megyénk is osztja és helyesli, azonban ugy levén meggyőződve, hogy ez ügyet az alkotmányozó zsinat fogja tárgyai közé bevonni: provisorius intézkedéshez járulni nem óhajt, ezért e javaslatról véleményes jelen­tést a kerületre nem is terjeszt fel. Nem terjeszt fel I bírálatot az alkotandó e. kerületi özvegy-árva-tár terve­zetéről sem, azért, mert e. megyénknek csak imént ujjá szervezett s már jelenleg is szépen gyümölcsöző gyámoldája alapításának szükségét nem látja, sőt miután az ügyet a küszöbön álló zsinat vette kezébe, az időt sem tartja alkalmasnak annak felállítására. Könyvtárunk Nagy Pál könyvtárnok ügyes kezelése alatt, részint vétel, részint ajándékozások által, évről-évre gyarapodik. Ez évben is több jó könyvvel szaporodott. Könyvtárunk, mint a m. kir. természettudományi társulat és a magyar prot. egylet könyvkiadó vállalatának állandó és rendes pártolója megkapta a mult évben is s kapja folyvást az ezek altal kiadott könyveket. A könyvtár tőkevagyona 725 frt 70 kr, a könyvtár építésére gyűjtött tőke jelenleg 478 frt 93 krajcár. A dékáni számadás 1880-ik. évi bevétele 3413 frt 52'/2 krt, kiadása 3061 frt 53 krt tévén, pénztári marad­vany 351 frt 991 /2 kr. E számadás az e. megyei ki­küldöttek által megvizsgáltatván, helyesnek, és minden tételeiben igazoltnak találtatott. Az e. megyei ügyészi hivatal teendőinek szaporo­dásával még egy e. m, ügyész választása indítványoz­tál ván, e hivatalra egyhangúlag Molnár József rima-szom­bati ügyvéd választatott meg, ki e bizalmat készséggel elfogadta és igérte, hogy rábízandó egyházi ügyeinkben híven és lehető pontossággal fog eljárni. Ablonczy Pál e. megyei iskolaválasztmanyi elnök hivataláról lemondván, neki e. megyénk 6 évi fáradhat­lati és szakavatott munkásságaért elismerést szavazott s helyette e hivatalra ~ Szkárossi Gusztáv horkai lelkészt nevezte ki. Azon érdekeltségnél fogva, melylyel e. megyénk a kerület pénzügyi .viszonya iránt viseltetik, tisztelettel megkeresi a kerületet, hógy részéről a kerületi pénzügyi bizottságba Balogh Béla e. m. tanácsbirót bevenni mél­tóztassék. Gyűlésünkön még templomi székperek is tárgyal­tattak. Ne m azért perelnek pedig az illetők a templomi székekért, mintha az ur házának szerelme valami nagyon emésztené őket, hanem emberi hiúságból. Egyik régi nemesi, másik régi templomjogon követel első széket, a harmadik pedig azért, mert ő a templom-építés költ­ségeibe legtöbbet fizetett. A 3-ik széknél alább már senki sem akar ülni. Ilijába magyarázzuk nekik, hogy isten előtt nincs személyválogatás. Egyik 1. egyházunk, mely e székper miatt fenekestől fel van fordulva, a ke­rületre viszi székperét, más ily ügy a helyi egyházta­nácshoz utasíttatott vissza, megujittatván azon régebbi határozatunk, hogy a templomi székek osztására, mint első fórum, a helyi egyháztanács jogosult s az e. megye ily perekben, csak az egyháztanács helytelen eljárása miatt emelt és hathatós indokokkal támogatott kérvényt fogja mint másod-hatóság elintézni. A szútori egyház a lelkészválasztás két évig elha­lasztását kérte, kérelmét azzal indokolván, hogy rozzant temploma javítását a két évi lelkészi jövedelem fele ré­széből óhajtaná eszközölni. Ez ügy megvizsgálása végett e. m bizottság küldetett ki. A balogi szakasz körlátógató-tanitójául Demeter Lajos, a vályi szakasz világi körlátogatójául Bodon Pál, a rimaszombati szakaszba ugyan e minőségben SárlcÖzy Gyula jánosi-i főgondnok neveztettek ki. Szentmártoni Ferenc, hivatala folytatására képtelenné lett ragályi agg tanitó, a tanítói hivatal teendőinek teljesí­tése alól felmentetett s fél fizetéssel nyugalomba helyezte­tett ; az iskola vezetésével Osváth Dániel ragályi lelkész bízatott meg. Több lelkésztársunk által beadott kérvény felhívja az e. megye figyelmét a tanítói nyugdíj-intézeti évi di jak beszedése körül felmerülő nehézségekre s kérik annak kieszközlését, hogy ez évi díjak minden községben, a polgári elöljáróság által vettessenek ki és szedessenek be s szüntettessék meg azon méltánytalan eljárás, hogy ez évi díjak nem fizetése esetén, a gondnokok magán vagyona vétetik foglalás alá, nem különben intézke­dést kérnek a nyugdíjazandók közé oklevél hiánya miatt fel nem vett tanítók iránt. Teljesen méltányolja e. me­gyénk e kérelmét s azt az e. kerületre felterjesztetni rendeli, kérvén e nem csekély fontosságú ügy kellő figyelembe vételét s azt, hogy a kerület irjon fel a mi nisztenumhoz és ott szorgalmazza ez ügy méltányos elintézését; az e. megye területén már tényleg működő azon tanítókra nézve pedig, kik oklevéllel nem birnak, kötelezőleg kimondja, hogy az oklevelet egy év lefor­gása alatt szerezzék meg, különben csak ideiglenes tanítókul fognak tekintetni, jövőre pedig oly tanitó, ki oklevéllel nem bir, e. megyénk kebelébe rendes taní­tóul felvétetni nem fog. Lelkészváltozás e. megyénkben ez évben nem történt, a tanítók közül azonban többen nyertek más egyházakba meghívást. Egy tanítói palyára készülő ifjú bekebelez­tetett, egy pedig erkölcstelen viselete miatt kérvényével elutasíttatott. E. megyénk tapasztalván azt, hogy az e. megyei és kerületi gyűlések tartásának költsége, súlyos teherrel nehezedik az egyházak pénztárára, oly tőkét óhajt elő­teremteni, melynek kamataiból e gyűlések megtarthatók legyenek. E végből a mult őszszel tartott közgyűlésé-

Next

/
Thumbnails
Contents