Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-09 / 2. szám

fölvett jegyzéket nem vezeti be saját egyházának anyakönyvébe, a hova az egyáltalában nem tartozik, hanem átteszi hivatalából az illetékes egyház lelkészi hivatalához ott leendő anyakönyvezés végett. És ha ez nem történik, hogyha az illetéktelenül keresztelő még illéktelenebbül anyakönyvezi is azon tényét — mi lehetett tévedés — a törvényt sértésnek bevégzett tényévé változtatja, s ez által azt tanusitja, hogy a törvényt csak ott, akkor és addig respektálja, a hol — a mikor és a meddig neki tetszik. A kir. tábla altal a soproni esetben hozott ítélet nemcsak az illetéktelenül keresztelőt, hanem az ily eseteknél anyakonyvezőt is fölmenti a törvényt sértés vádja alól, s azon sajátságos indokolással : »mert az anyakönyv nem csupán vallás felekezeti rendeltetés szempontjából, hanem elsősorban állami átruházott hatáskörben vezettetik a születés ténye és ideje igazolázára s azután arról, hoqi/ megkereszteltetett az uj szülött. * — Ezen indokolásból azonban épen nem következik az illetéktelenül keresztelt egyénnek anyakönyvezése is ott, a hova az nem csak nem tartozik, de nem is tartozhatik. Maga az indokolás elismeri, hogy az anyakönyv vallás felekezeti rendeltetés szempontjából is vezettetik, e szerint az nem csak polgári, hanem felekezeti szempontból is közokmány. Abba csak is a felekezethez tartozók vezethetők be. Az oda beirás fölvétel, még pedig most már nem csak a keresztelés ténye, nem csak a keresztszüléket a megkeresztelt egyénnek a keresztelő lelkész felekezete hitelveiben növelésére kötelező fogadás, hanem egyúttal a nemcsak állami hanem vallásfelekezeti tekintetben is hitelesnek elismert közokmányba : a felekezeti anyakönyvbe bejegyzés által megerősített és bevégzett ténnyé j lett fölvétel azon egyházba, melyben az újszülött anyakönyveztetett, és így világos, akaratos megsértése az 1868: LIII. t. c 12 -13 §§-ainak. Epen azért, mert az anyakönyv nem csak polgári közokmány, nem csak állami célokból vezettetik, hanem vallásfelekezeti rendeltetése is van : az újszülött nemcsak az állampolgárokkötelékébe, hanem azon felekezetnek tagjai közé is fölvétetik, a mely felekezeté az anyakönyv ; nem csak az uj szülött születésének ténye és ideje, hanem felekezeti hovatartósága is igazoltatik. Mindenik felekezet anyakönyvének homlokzatára föl van jegyezve, hogy melyik felekezeté az, s így oly gyermeket, ki azon felekezethez nem tartozik, annak anyakönyvébe beírni sem lehet, mert ha bejegyeztetik — és még sem tartozik oda, akkor az anyakönyv — mint egyházi közokmány hamis adatot tartalmaz, meg van hamisítva, a mi ily fontos okmánynál meg nem engedhető ha pedig ily bejegyzés mellett is hitelesnek tekintetik, akkor de facto föl van véve a felekezetbe az, kit de lege fölvenni nem lehet, nem szabad. Tertium non datur. Magának a kir. táblai Ítélet alapját képező indokolásnak érveiről, praemissaibót is csak ezt a conclusiot vonhatja ki a következetes logica. Azt mindenki beismeri, nem is vonható kétségbe, hogy ha egy és ugyanazon egyén két felekezetnél i^ anyakönyveztetik, akkor megbizhatlanokká lesznek a népmozgalmi statisticai adatok s az ujoncozásoknál is zavar támad, mert egy és ugyanazon egyént két felekezet anyakönyvéből is írnak ki mint katona kötelezettet. Ha már most az illetéktelenül kereszteltet anyakönyvezi a keresztelő lelkész s a mint ez esetnek tudomására jön az illetékes lelkész s az uj szülöttet az is beirja egyháza anyakönyvébe s beirja azért, mert oda tartozik az: e kétszeres bejegyzésből minő zavarok fejlődhetnek ki ! S míg az anyakönyvek a felekezetekéi, míg azok — habár az állam által s így vallásfelekezeti rendeltetése szempontjából is vezettetnek, míg ki nem veszi azokat az állam a felekezetek kezéből és saját közegeit nem bizza meg vezetésökkel, — mely esetben aztán minden vallási színezetet nélkülöző s csak is polgári közokmányokká lesznek azok, addig az anyakönyvnek mint egyházilag is közokmánynak vallásfelekezeti rendeltetése is van, és így az illetékes lelkész nemcsak jogosítva, de kötelezve is van arra, hogy azt, ki törvény szerint egyhazához tartozik, be is írja annak anyakönyvébe, beirja még akkor is, ha azt illetéktelenül más felekezet lelkésze keresztelte meg. Mert még csak az kellene, hogy épen az az egyház ne anyakönyvezhesse az uj szölöttet, a melynek kebelébe az, az országnak törvényei szerint tartozik. Az lenne csak igazán anomalia! Mikép tartsa azt akkor a lelkész evidentiában ? mikép gondoskodjék vallásos növeltetéséről ? Igenis, mi anyakönyvezendjük, s akkor aztán lesznek megbizhatlan stat adatok, lesznek az ujoncozásnál zavarok, de annak nem mi leszünk az okai, hanem azok, kik hiveik közé irják be azokat is, kik törvény szerint más gyülekezethez tartoznak. Azt is mondják: quod uni iustum, alteri aequum. A mint velünk szemközt jár el a clérus, kövessünk mi is oly eljárást ellenében. De mi ezt nem tehetjük, míg az 1868. LlII-ik t. c. 12 és 13. §§-ai törvényes uton, a törvényhozás factorai által megváltoztatva nem lesznek, míg a gyermekek vallásos növeltetése a szülők akaratától nem tétetik függővé. Nem tehetjük azért, mert törvényt tisztelők vagyunk s hazafiúi kötelesség-érzetünk tilt minden oly eljárást, mely az ország törvényeibe ütközik. Mi nem ismerünk törvénythozó testületet túl a haza határain, és ha volna is ily testülete a protestantismusnak (de hála érette Istennnek, hogy nincs,) az ily testület altal alkotott törvényeket akkor sem emelnők a haza törvényei felé, és ezeknek meg- vagy nem tartását soha sem tennők függővé az azokkal meg- vagy nem egyezéstől. De épen azért, mert mi a törvényt tiszteletben tartjnk, bizton hiszszük, hogy ugyanannak tiszteletben tartására kötelezendi a nemzet azokat is, kik azt hiszik, hogy tetszésöktől függ a törvénynek meg vagy nem tartása. A nemzet méltósága követeli, hogy hajtsa meg törvényei előtt azokat, kik nem akarnak azok előtt meghajolni, önmagának is tartozik a nemzet azzal, hogy a sértők ellenében megvédje a felekezetek közötti béke biztosítására alkotott törvényeket. És ha