Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

De csalódtunk. Az első convent legalább tett atinyit, hogy az énekbizottság megalakulását eszközölte, elősegítette ; de e bizottság magáról a második conventig még nem adott semmi életjelt, legalább megalakulása óta tett működéséről nem tudunk, nem hallottunk és nem láttunk semmit. Denique, csakugyan igaz az, hogy a magy. ref. ének ügy mostoha gyermeke a felekezetnek, ezt mondtuk régen, és mondani is fogjuk, mig az ellenkező be nem leend bizonyitva. A legközelebbi conventen minden olyan ügy, mely a magyar ref. egyházi, iskolai életet lényegesen érinti, tárgyalás alá vétetett; de azon ügy, mely a magyar ref. egyházat alkotó egyesek szellemi és vallásos életére vonatkozik s arra lényeges behatással van, vagy döntő befolyást gyakorol, sőt azoknak, mondhatni mintegy éltető légköre, vagy a melyben az illetők teljes lelki megnyugvásuk egyik eszközét, alapfeltételeit föltalálnák, — mondjuk, ez az ügy komoly figyelem tárgya nem lett, mert az az egy-két szó, mely érdekében részvétlenül elhangzott, számba sem jöhet. Nagyon emlékünkbe van vésve azon jelenet , amikor egyházkerületünk egyik jeles és az énekügynek veterán bajnoka, Szentpéteri Sámuel ur kérdésbe tette a conventen, hogy az uj énekes könyv létrejötte s az énekügy átalakítása végett szervezkedett bizottság eddig mi eredményt tud fönállása óta fölmutatni ? s a közvélemény óhajának mikor tétetik már elég e tekintetben is?S e bizalmasan tett folszólitásra nem csekély megütközésünkre, részletes fölvilágositás helyett az énekbizottsági elnök ur, minket magyarországiakat egyáltalában sem ki nem elégitő, sem megnyugtató választ adott, s azt is odavetőleg, hideg merevséggel mondta el. Mi szeretjük a jól intonált hangon, de megnyerőleg ejtett nyilatkozatokat, de azért épen nem szeretjük, ha valaki valamely ügy élére áll, vagy állíttatik s évek s conventek lefolyásával se tud mutatni eredményt a megbízott dolgokra nézve; szóval mi többet, szebbet, eredményesebbet és jobbat vártunk azon jelentéktelen s élettelen válasznál. Minden jel oda mutat, hogy az énekíigyre nézve ismét ott vagyunk, hol valánk, mielőtt az illető bizottságok megalakultak, s ha Isten éltet bennünket, a zsinat is elérkezik, el is íog múlni szép csendesen s egy határozott lépést se tettünk az uj énekes könyv mielébbi létrejöhetése végett. De hát ki tenne ilyesmit ? Erdélyi testvéreinknek nem áll érdekükben sürgetni az énekes könyv ujitását, mert ott már van olyan a milyen berendezésű s tartalmú, melynek haszonélvezete biztos s nem kockáztatható egy még leendő énekes könyv hasznaért, s előre is tudjuk, hogy arról egykönnyen a mi kedvünkért, vagy az egység s egyöntetűség okáért is le nem mondanak.vDe mi magyarországiak alig várjuk a pillanatot, hogy megszabaduljunk énekes könyvünk további hasznalatatól, mely változatos tartalmánál fogva, ha egyfelől némi szellemi élvezetet nyújt is, de más oldalról többször elhidegülésre ad okot a szent dolgok iránt. Ezen döntő oknál fogva egyátalaban nem óhajtunk halasztást e komoly ügyre nézve s ha elő nem vihetjük, azt kell tennünk, mit a helvét cantonok tettek, vagyis oda kell törekednünk, hogy minden egyházkerületünk kezelje a maga énekügyét tetszés szerint, s egyik a másikának ne álljon utjaba, s ne tartóztassa föl azt az előretörekvésben, annál is inkább, mivel némely kisebb népességű s idegen elemű népek közé beékelt gyülekezeteink — minők minden egyházkerületben léteznek — egyátalaban nein szükséglik a nagyterjedelmű s magas áru énekes könyvet. A mi az énekbizottságok munkálatát illeti, óhajtanok e részben azt, hogy annak idején a szakértő közönséggel akár önállólag akár hirlap vagy folyóirat utján az közöltessék ; mert ugy vagyunk meggyőződve, hogy az eszmecsere, kölcsönös felvilágosítások s tapasztalati ismeretek közzététele e téren is különösen szükséges, mint minden maradandó becsű s főleg hitfelekezetet érdeklő dolgozatok előállításánál. Különösen szeretnők tudni a meghagyandó vagy újból felveendő dallamokat, a szövegek mily irányú átalakítását s arról való nézeteket, a berendezés rendszerét, a dallamok egy vagy több szólamu átiratáról való véleményt stb. Miután azonban az összes énekbizottsági tagok a felekezet képviselőiül tekinthetők az énekügyre nézve, azt hisszük, hogy feladatuk voltaképen nemcsak az lehetne, hogy az uj énekes könyv előállítását eszközöljék, hanem az is, hogy átalában a magyar ref. gyülekezeti és iskolai éneklés jelen állapotáról fogalmat s tapasztalatot szerezvén, annak korszerűsítéséről vagy tökélyesitéséről is gondolkoznának; mert ha az eddigi rendszert meghagyjuk, akkor, ha angyali nyelven Íratott legyen is az az uj énekes könyv, azzal nem sokat vittük előbbre az éneklés tökélyesülését; már pedig szó ide, szó oda, azt csak be kell ismernünk, hogy az messze áll a mivelt prot. egyházak megható éneklési modorától; tehát ha magát az eszközt javítjuk, tökéletesítjük, akkor a gyakorlati kivitelnél is más módszert kell életbe léptetnünk, mint az eddigi volt. A divatozó szajkószerü betanultatása az énekeknek már lejárta idejét, azt kívánni pedig, hogy a nagyrészben nélkülöző s e miatt a megélhetés keserves gondjaival máig is felette sok helyen küzdő tanítóink, a mind inkább szaporodó tantárgyak kiszélesbitett módszerű tanítása mellett még az egyházi-, nem megvetendő számú énekeink Ízléses s megható előadását is eszközöljék a növendékeknél, képtelenség; ezt józan megfontolás után nem követelheti, nem kívánhatja senki, főleg oly népes osztályoknál, mint a minők a gazdag, népes alföldi iskolákban találhatók. Ebből önként következik, hogy ha iskoláinkban s ezek folytán idővel egyházainkban is , a felekezet méltóságához illő éneklést akarunk létrehozni: a hol csak lehetséges, az énekek tanítása alól föl kell menteni a tanítói kart. De mi módon? ez kérdések kérdése. Épen ennek megoldását is szeretnők, ha az énekbizottság elvállalná. De miután csekély véleményünk szerint, ilyesmi dolgok kivitelével nincs megbízva, némi tájékozásul ezt egy pár szóval bátor leszek megoldani.