Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

A tanítói kart az éneklés tanítása alól fölmenthetni ugy, ha az egyházak, t. i. azok, melyek több népiskolá­val birnak, oda utasíttatnak, hogy énekvezér, énektanitó, sőt hol több elkülönített iskolák vannak, azok számará­nyához képest, betudva a gymnáziumokat is, énektanár tanítsa az énekeket, s hol szükséges, a műéneklést is. íme, ez a legegyszerűbb módja a tanítói kar ének­tanítás alóli fölmentésének. De most ismét azon kérdés merül föl, hogy az ily módon létrejövő uj állomások, kikkel lennének betöltve ? hol találhatók azok ? Igaz, hogy jelenleg nincsenek, de az ügy fontossága okáért gondos­kodni kell, hogy legyenek. A képző művészetnél a ki­váló tehetségüek nemcsak állami, de egyes nemes gondolkozású tehetségesek által nyújtott segélyben is részesülnek: miért ne részesülnének a kiváló énekké­pességü, de szegény sorsú népiskolai tanulók is abban, hogy sajat egyházuk vagy községük őket képezdében közköltségen kitaníttassa ? Tapasztalás után mondva, kü­lönben is énekügyünkre nem kedvező jövő vár, mert képezdéinkben évről évre nem hogy szaporodnék, emel­kednék az énekképesek száma, hanem fogy, mig az énekképteleneké folytonosan növekszik. Ez utóbbiaktól mit vár a felekezet az énekek tanítására nézve ? A kép­zett tanítók száma ha növekszik is, nem következik, hogy az énekügyre nézve biztosíték legyén, mert lehet valaki jó és szenvedélyes tanitó akkor, midőn az énekek tanítását illetőleg orgánumánál fogva nem alkalmatos, és viszont rendelkezhetik valaki jó énekképességgel, de nem következik, hogy a tantárgyak tanítására hajlam­mal birjon, mig az énekek tanításában élvezetét találja. Ezért kell az egymástól eltérő hajlamokat és képessé­geket célnak megfelelőleg alkalmazni helyesen. Az egyesült öt egyházkerületnek tehát, ha csak­ugyan egyetemesen elfogadott énekes könyve leend, jó­előre kell gondoskodnia énektanitók, ének vezérek s ta­nárok kiképeztetéséről. De ez csak egy, e célra létesí­tendő, minden más természetű tantárgyak tanulásától ment intézet létrehozatalával eshetik meg. Képezdéink­ben a dívó tantárgy-halmaz miatt ily zenei képzés ki nem vihető, tehát csakis önálló ének-zene-képezde old­hatja meg e föladatot. Miként történjék egy ilyen ének­zene-képezde fölállítása, fejtse meg ezt is a/ énekbizottság, legalább gondolkozzék felette, és gondolkozzék arról is, hogy ha majd az egyházi énektanítás szakértő vagy képzett énektanitók által fog végrehajtatni, az azokra való fel­ügyelet ne a mostani gyarló módon, hanem ugy történ­jék, mint azt az énekügy komoly volta hozza magával, tehát ne oly vizitationalis módon, mint jelenben, hanem egyházkerületenként egy énektanfelügyelő által történjék. Egy énektanfelügyelőre, azon esetben, ha az egyházi éneklést a külföldi mivelt protestánsok példája szerint akarnók felekezetünkben előre vinni, igen sok várna. Hogy mi dolgok, mi teendők várnának reá, azt, ha szükség leend, majd elmondjuk. A miket jelenben itt leihoztunk, azok csak elhin­tett magvak; lehet, hogy sok idő kell kikelésük és gvümölcsözésökre; de hogy ezeknek, az egyházi élet fejlődése s a kor folytonos előhaladása következtében meg kell történniük, tagadhatlan. Ezért óhajtandó, hogy a magyar ref. éneklés tökélyesitésének módja, elővitele, a külföldi mivolt prot. egyházak éneklésével egy szín­vonalra való állítása, a szakértők által beható vizsgálat tárgyává tétessék s mint oly nemes eszköz, mely által híveink vallásos életére, érzelmére különösen hatni lehet, minden áron korszerüsíttessék, nehogy e részben is a kül­föld által, mely a magyar életerős népről eddig sajátságos véleményt táplált önmagában, elmaradottaknak, ósdiak­nak,beszélni sokat, de tenni keveset tudóknak tekintessünk. Szép feladata volna az énekbizottságnak, ha becses figyelmét temetkezési rendszerünkre is kiterjesztené s eszközölné annak az egész felekezetben helyesebb kivi­teli módját. A mi temetésünk jelenben kisebb nagyobb mértékben látványosságnak mondható. Már maga az utcákon véghosszig való éneklés, csakis arra való, hogy lássa minden halandó, mily cifra koporsót visznek a még sokszor cifrábban és nevetségesebben öltözöttek. Hát az nem vérlázító, mikor az énekvezér mellett, esőben, hóban, viharban, fergetegben, sárban, meg kitudná miben, a szegény, gyenge, ruhátlan tanulók segédkeznek, és nem boszantó, hogy ők azt ingyen teszik sok helyen? Hány gyermek lett már áldozata az efféle mihaszna ingyenes szolgálatnak ? hányszor vannak a jó igyekezetü tanulók még jóravaló helyeken is kitéve a temetési zaklatásoknak, el és ott hagyva tanóráikat ? kérdés : tartoznak-e ezzel, melyik canon kötelezi őket erre ? Nagy gyarlóság és végtelen szükkörü belátás keli ahhoz, hogy az ily teme­tési rendszert tovább is eltűrjük. Ezt is meg lehet, sőt kell is megváltoztatni, csak figyeljünk Genfre. Látnivaló az itt körvonalozottakból, hogy ha ko­molyan veszszük -— a mint hogy illik is venni — a ma­gyar ref. énekügyet, ez maga megérdemelné, hogy külön e célra egy convent tartassák ; de látnivaló más rész­ről az is, hogy az énekeskönyv újítása ezen elvek meg­testesitése nélkül keveset ér. Ha az énekügyi bizottság — mint hisszük és gondoljuk is — az ilyféle dolgokban jártassággal nem bír: gondolkozzék oly conferentiáról, melyen ezek szakértők által vita tárgyává avattassanak föl. Igy, a hogy vagyunk, tovább lenni erélytelenség s gyavaság lenne. Látjuk a gyakorlati életben nap-nap után, hogy minden jóravaló megpendített eszmét egy­letek alakulása követ, az eszmék kivitelére csak ugy özön­lenek az áldozatok, vagyis önkéntes adakozások, min­denfelé életjelenség, mozgás, küzdelem, csak a magyar reformátusoknak nevezettek alusszák dicső álmukat ének­lésük fejlesztésére nézve. Szomorú dolog — de igaz ? Bezárólag rnég az énekbizottságot, — miután bírjuk az elnök ur becses igéretét, hogy nem sokára életjelt adnak magukról, — arra kérjük, a fentieken kivül még azt is óhajtanok, hogy az úgynevezett három napos sátoros ünnepeket egy naposra reducáltatni eszközöljék. A scót puritánok be tudják érni egy napos ünneppel, miért ne követhetnők példájokat ? A szegény adózó

Next

/
Thumbnails
Contents