Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

^A mit az egyház vagy az egyházban uralkodó többség absolut igazságnak nyilvánított, azt minden eltérő nézet ellen védelmezték, minden egyeben tultették magukat s puszta dogmatikai clifferentiák miatt nemcsak a keresztyén testvérszeretet, hanem még a humanitas tekintetét is annyira elvesztették szem elől, hogy még a pogányok is megbotránkoztak azon szenvedélyes ellenszenven és gyűlöleten, amelylyel a keresztyének a keresztyéneket pusztították.* A theologiai vitatkozások forgó szele az emberi gyarlóságok szemétdombjait hordta, halmozta össze és fel mindenfelé az egyházban; a theologiai vitatkozásoknak a keresztyénség élő és éltető szellemére mért fejszéje egymásután mind elvagdalta azon gyökérszálakat, melyek az egyes emberkebelt, a vallásos alanyokat, a krisztianizmus egyetemes szellemével hozák kapcsolatba. A hitviták ködfelhői eltakarták a Krisztus szellemének eszményi alakját a vizsgálódó lelkek elől; az elmértresült hitvitatkozások korszakában már o csak hitték, de nem érezték az emberek a Krisztust ; hitték, de nem érezték a keresztyén eszmék hatását; hitték, de nem érezték a feltámadás theoriájának azon alapigazságát, hogy él a Krisztus, az anyaszentegyház fejedelme; él, hat, munkál világölelő szelleme; de csak ugy és akkor, ha keblünk talaját a hit napjának melege hatja át, ha azon eszmék lelkesítenek minket is, melyek a humanizmus templomát a keresztyénség első korszakában oly gyorsan segítették felépíteni. Ha a keresztyénség szellemi életének fejlődési folyamán végig tekintünk, azon tapasztalati igazság ötlik szemeink elébe, hogy csak ott indultak gazdag fejlődésnek a vallás-erkölcsi élet mezői, hol a merev docnnatizmus meg nem béni* o o totta a lelkek erélyét, hol a feltámadás szellemének folytonossága ujabb-ujabb tényekben dicsőült meg. A feltámadás dogmája lényegesen különbözik a feltámadás szellemétől; a feltámadás szelleme volt azon hatalom, mely az első keresztyéneket hithősökké magasitá, míg a feltámadás dogmája üresen hagyta a későbbiek kebelét. Ne ámítsuk magunkat, most is ott észlelhető friss életpezsgés az egyházakban, a hol a hiteszmék és nem a hitcikkek, a hol a vallásigazságok és nem a ceremóniák üres, tartalmatlan alakiságai dominálják a szellemeket. E tény igazsága az egyházi életfejlődés folyamában folyton észlelhető; e szellem dicsőült meg az egyház reformátiójában; e szellem ásta alá a hierarchicus intézmények összes rendszerét; e szellem volt azon mozgató erő, mely a magyarországi protestántizmus kebelében is, a hatvanas években oly melegen s elevenitőleg járta és hatotta át egyházi társadalmunk organizmusát. o S mi azt hisszük, hogy a jelenlegi keresztyén hitfelekezetek között azon egyházé a jövő, mely egyházszervezeti reformtörekvéseiben a tősulyt a testvéri szeretet s humanitás elveire fekteti, mely a pauperizmust árva- és szeretetházak felállítása által megszüntetni, a kultur-érdekeket előmozdítani, a társadalmi rendet s az államokat fenyegető válságoknak ezek által elejét venni törekszik. A dogmatizáló szellemirány már csak a mult időké; a pozitív keresztyénség lényege nem áll másban, mint abban, hogy a keresztyénség eszméit, a szabadságot, testvériséget s a Krisztus feltámadt s örökké élő szellemét tegyük vallásos életünk egyetemes céljává, központjává. A mai kor kultur-versenyében a csak dogmatizáló s a csak symbolizáló egyháznak nincs jövője. Feltámad-e e szellem a mi magyar protestáns egyházunkban most a zsinat előtt, a zsinat küszöbén, nem tudjuk; de azt tudjuk, hogy nekünk is az első húsvét szellemére van szükségünk, ha élni akarunk. E szellemben hajlandók volnánk mi is üdvözölni a zsinatot. A puszta kodifikátori szerep, bizony nem fogja kifizetni a zsinati nagyon súlyos költségeket. Különben mi meghajlunk a zsinatot óhajtó többség akarata előtt, s aggodalmaink nyilvánítása által csak egyházunk érdekeinek kívánunk szolgálatot tenni. Vajha a zsinat szelleme az első húsvét erejével hatná át egyházi életünk beteg organismusát. Pereszlényi János. TÁRCA. A magyar ref második convent és az énekügy. Mint a hervadó virág a reg' harmatát, vagy mint a szomjú föld az áldásos esőt óhajtja és várja, oly lelki vágygyal, oly szellemi érdekeltséggel néztünk elébe a második convent azon vagy olyféle határozatának, mely csak tisztán a magyar ref. énekügyet érintette volna.