Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-10 / 15. szám

baranyai egyházmegyének egyik felében s a Sopron városi gyülekezetben teljesítette a főpásztori egyházlátogatás nehéz tisztjét. E mellett a lelkészi hivatal is nem kis gondot okozott neki, különösen segédjeinek folytonos változása folytán. A legfontosabb teendőket, mint a kon firmációra előkészítő oktatást, mindig személyesen végezte. Nem csoda, hogy így ereje lassankint fogyott s ennek tudata oly jellemben, minő H. volt, csak egy elhatározást szülhetett. Az 1865-ki kerül, gyűlésen azon váratlan nyilatkozattal, hogy „érezvén, miszerint a kor és ínséges sorsa által megviselve terhes kötelességeit ugy, mint ő maga óhajtaná, szeretett egyháza javára többé nem teljesítheti® lemondási szándékát bejelenti s „lemondását elfogadtatni kéri.4

Erre a kerület, ősz főpásztorához való ragaszkodásának meleg kifejezést adva, azon jegyzőkönyvi kijelentéssel vélé elintézettnek ez ügyet, hogy „választani nem fog.® De azon ismételten kifejezett érv előtt, hogy ő egy szent kötelességnek hódol, midőn az általa annyira szeretett hivataltól megválik, a kerületnek meg kelle hajolnia. Igy H. 1869 őszén superintendensi s lelkészi hivatalát méltó utódja, főtiszt. Karsay Sándor ur kezeibe tevén le, a magánéletbe vonult vissza. Elte hátralevő napjait Sopronban, egyetlen s ritka hűségű fia, dr. Haubner Rezső ur házában töltötte. Boldog, áldott évek voltak ezek is. O s méltó élettársa annyi szenvedés és csalódás után végre nyugodt, gondoktól ment, derült napokat láttak ; megdicsőítette ezeket a boldog szülői, megédesítette a hálás gyermeki szeretet. II. nem lett, mint annyi agg munkása az ur szőlőjének, élő halottá. A legmelegebb érdeklődéssel kisérte az utolsó 1'/, évtizednek egyházi, politikai s irodalmi mozzanatait. Elte utolsó órájáig tartott ezen érdeklődés, mely a baratival folytatott élénk eszmecserében s folytonos szellemi munkásságban nyilatkozott. A nyugalom e derült éveit zavartalanul élvezte — folytonosan várva, évek óta várva végóráját. Szívindító volt a nyugalom, melylyel haláláról szólt. „Nem untam meg az életet, de nyugodt szívvel várom halálomat", e szóval búcsúzott el rendesen barátaitól. S az ég kegyelme e kitűnő férfinak valóban csendes, boldog, életéhez méltó halált engedett. Néhány heti gyengélkedés után a végkimerülés bekövetkezett s a nemes szív 1880. september hó 12-én délelőtti 11 órakor dobogni megszűnt. Most még csak néhány oly vonást akarok kiemelni, melyeknek a fent közlött életrajzi adatok szűk keretében helyet nem szoríthattam. 11. egészen az egyházé volt. A közélet terén kifejtett munkássága az egyház korlátai közé szorítkozott. De e téren tevékenysége oly mély nyomokat hagyott, melyek nevének, hazai protestantizmusunk történetében, kitűnő helyet biztosítanak. Az egyházi irodalom terén is szép nevet vivott ki magának. Az .Egyházi s Iskolai Lap" hasábjai avatott tolláról bizonyságot tesznek. Mély, beható tanulmányozás szüleménye, éles, iskolázott gondolkodásnak érett gyümölcse volt azon polémia, melyet oly szép sikerrel folytatott huzamosb ideig a római egyháznak egyik kitűnő tudósa, Szenczy Ferenc akkor pesti theol. tanár, utóbb szombathelyi püspök ellen. Tárgya volt ezen, egy protestáns és egy katholikus lapban folytatott érdekes vitának az evangeliomi szabadság, mely mellett Pl. nyílt sisakkal, lelke egész erejével szállott sikra. E tudományos vita folytonos feszültségben tartá a két egyház táborkarát, míg végre H., ki a theologiai s bölcsészeti tudományok egész apparatusát hozta mozgásba s a bíráló ész és az életre támaszkodó lélektani tapasztalás sújtó fegyverét oly ügyesen forgatta, mint győztes hagyta el a küzdtért. S midőn a harmincas, illetőleg negyvenes években a hazai protest. egyház százados téli álmából felébredt s tavaszi élet kezdett az egyház ereiben is pezsegni, ő, ki eddig szűk körben már félig végezte volt a munkát, melyet az összegyház terén most akartak megkezdeni — ő egyike volt a legelsőknek, s tekintve múltját, egyike a legjogosultabbaknak is, kiknek ajkairól hangzott a szó : tegyünk, gyógyítsunk, építsünk 1 Ekkor pendült meg a két protestáns testvér telekezet egyesülésének, az unió" nak eszméje is. Gróf Zay, a kitűnő miveltségü, egyházát, hazáját egyiránt forrón szerető evang. mágnás, állott e mozgalom élén. H. lelkesülten csatlakozott e mozgalomhoz, ő irta az unió érdekében megjelent kátét, melyet — reméljük — a jövő fog érdem szerint méltányolni. Különösen egyházi beszédei szerkezetében igazolta magát H. mint „mester Izraelben.® Beszédei, tartalmitekintetben magvasak, szorosan a szöveghez csatlakozók — a logikailag teljesen rendezett s beosztott eszmék a gyakorlati élet érdekében vannak értékesítve; alaki tekintetben világos, egyszerű, népszerű, de csinos nyelvezet jellemzi. E mellett H. egész egyéni jellemét tudta beszédeibe belevarázsolni, ugy hogy azok az eredetiség, a vonzó, mindenkire egyiránt ható eredetiség jellegét tükröztetik viszsza. Különösen remek beszédeinek részekre való felosztása. Az ezt feltüntető tételeket oly alakba öltöztette, hogy frappáns, megkapó jellegöknél fogva a figyelmet lekötötték s az eszméknek érdekes kifejtése s korszerű alkalmazása azt mind végig lekötve is tartotta. Ennek kell tulajdonítani, hogy szónoklatai mindig mély, tartós benyomást tettek s ámbár kérlelhetlen szigorral ostorozta a bűnt s sokszor puritán nyíltsággal utalt környezete ferdeségeire — tán egyetlen egyszer sem hangzott el ajkairól az ámen a nélkül, hogy szava viszhangot ne ébresztett — közbeszéd tárgyát ne képezte volna. E sorok irója H. szószéki tevékenységével csak akkor ismerkedett meg, midőn kora hanyatlásával ereje is már hanyatlásnak indult. De ekkor sem lépett le a szószékről soha, hogy beszédei a hallgatókra mély ha. tást nem tettek volna, dacára annak, hogy előadása ekkor már vonzerőt nem gyakorolt senkire. Sokszor gondolkoztam e jelenség okai felett. Azok, ugy hiszem, egyrészt beszédei kitűnő szerkezetében, magvas eszméi ben, népszerű jellegében, másrészt abban rejlenek, hogy II. ajkain a szó tetté, az ige testté vált — kathedrája hátte*