Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-20 / 12. szám

tartozik. E kötelességét legfényesebben bizonyítja az a tény, — hogy engedelmeskedik. A folyvást létező alárendeltség méltányos, mert az alárendelt lény gyengeségének idő-szentesítette hiteles bizonyítványa. Ez az emberi intézmény tehát, mely örök idő óta fennáll, már csupán ezáltal is isteni intézménynek tűnik fel : maga az Isten teremtette a nőt alárendeltnek, mely állapota ép úgy megfelel természetének, mint az őt alkotott hatalom akaratának. A másik iskola szerint azonban, melyhez Legouvé is tartozik, az emberiség közmegegyezése az alárendeltséget illetőleg, csak azt bizonyítja, hogy ez a viszony már nagyon is régóta tart, következésképen égető szükség a felszabadítás útját egyengetni. Azért, hogy pl. a rabszolgák felszabadításának eszméje alig száz éve vettetett föl, következtethetjük-e ebből, hogy a rabszolgák szabadsági jogcíme csak nyolcvan vagy kilencven év óta létezik és eredete csupán Penn felszólalásától keltezhető ? Azért, hogy a nők felszabadításának eszméje alig harminc éves, következtethetjük-e ebből, hogy a nők szabadsági jogcíme csak oly csekély idő óta létezik és kezdetét Mill felszólalásával vette ? Ha a letűnt századok századjaihoz még ujabb ezer századig tartó szolgai alárendeltség története csatlakoznék is : még az sem forgathatná ki a minden fölött uralkodó legősibb emberi jogot, a tökéletesedés föltétlen jogát, melyet minden lény épen teremtetésével nyert. A történelem logikája megköveteli a folytonos haladást a családi és állami életben egyaránt. Ezt a tételt azonban merőben agyonhallgatják a hagyomány emberei, kik máskor szakadatlanul történelmi bizonyítékokkal állnak ki a síkra ; pedig a nőügynek épen az a legnevezetesebb specialitása (legalább az én történelmi buvárlatokhoz szokott szemem előtt), hogy eldöntése körül a história tanulmányozása csakis e fő pontban szolgálhat iránytű gyanánt. Mert egyébként, a nők örök időktől fogva le lévén szorítva minden működés teréről : mostani helyzetükből és eddig kifejtett tehetségeikből nem ítélhetjük meg, hogy tulajdonkép mivé fejlődhettek volna. Minden emberi erőnek és tehetségnek szüksége van munkakörre, melyben gyakorolva magát, tökéletesítse. Ennélfogva az erő viszonylagos fogalmának gyakorlat a kifejlesztője s egyúttal próbaköve. Mivel a nőknek a régenten az emberi tevékenység legtöbb ágában nem volt alkalma fáradozni : hajdani kényszerített tétlenségükről egyáltalaban nem következtethetünk a jövőben kifejthető munkásságukra. Szóval, csak azt akarjuk mondani, hogy a történelem alkalmazása a nőkérdés tárgyában, bárhogy forgassuk, mindenképen csütörtököt mond. A hagyomány embereivel egy követ fúnak a természet emberei, kik így szólnak: „ám csináljatok a nőből férfit, mi fentartjuk a különbséget, melyet a Teremtő allitott fel, mi a természet emberei vagyunk.4 Ezek, a nők sorsának javítása ellen a nők kellemeire hivatkozva tiltakoznak. Jól ismerjük e régi fogást, mely hódolat álarca alá rejti zsarnokságát s mint Moliére mondja, szenj telt vassal öli meg az áldozatot. E tan szerint ugyanis tanítani a nőket annyi, mint minden ékességüktől megfosztani. Fel is sorolják hűségesen a nők tanításának minden képzelhető rossz következését, de nem veszik számba tudatlanságuk halálos veszedelj meit. A tudatlanság ezerféle hibára, ezerféle megtántorodásra vezeti a nőt. Azért emészti az unalom, azért hiu és szeszélyes, azért költi el férje egy havi verejtékes ! munkájának gyümölcsét egy hitvány ékszerre, — mert semmit sem tud, mert csak az üres hiúság és léha haszontalanság világát mondhatja magáénak. íme ide vezet a naturalisták álláspontja, melyet leghívebben jellemez Rousseau e mondása: ,a nő kizárólagos i rendeltetése, hogy a férfinak tessék.* Ugy bánnak tehát a nőkkel, mint játékszerrel, vagy mint virágokkal, melyekhez gyakorta hasonlítják is : élvezik illatukat, dicsérik szép szinöket, letörik s eldobjak, midőn hervadásnak indulnak. A természet emberei felejtik, hogy a nő életének két harmada úgy telik el, hogy kelleme vagy még nincsen, vagy már oda van. Azért válik legalabb is kétharmadrészben hazugsággá Montesquieu azon aperguje, hogy a természet a nőknek kellemet adott és azt akarta, hogy ez legyen hatalmuk véghatára. De hátha még, vagy már nincs bennök kellem ? Akkor ugy-e bár a modern nő helyzete két szóval fejezhető ki: várakozz és keseregj sorsodon. Milyen a nők mai helyzete ? Legouvé e kérdésre körülbelül ekkép válaszol : Mint anyákr^ak nincs törvényes joguk gyermekeik nevelése ügyében, meg nem házasíthatjak őket, házasságukat meg nam akadályozhatják, az atyai háztól el nem küldhetik, valamint vissza sem tarthatják. Mint állampolgárok nem lehetnek az árvák gyámjai, a végrendeletek tanúi. A munkás osztályhoz tartozó nőkre hárul a természetes gyermekek minden gondja, a nyomor vagy szenvedély folytán elkövetett bűnnek minden gyalázata. A gazdag nők ferde nevelésök miatt legtöbb esetben képtelenek vezetni gyermekeik nevelését, az unalom, a tétlenség emészti őket, és lelkük az ekkép kifejlődött szenvedélyek áldozata. Ilyen a nők helyzete a XIX. században, s mert ilyen, azért vált korunk, egyik legégetőbb tarsadalmi kérdésévé. Erről majd legközelebb. Ballagi Aladár. Az „Unbewusst" bölcsészete. (Folytatás.) Mi módon képzelhető a világ vége — e kérdésre ismereteink korlátoltsága miatt nem felelhetünk. Amit Hartmann felel, arról maga sem akar többet tartani, mint hogy igy nera éppen elgondolhatatlan. A siker első feltétele volna, hogy a fennálló világban nyilvánuló