Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-13 / 11. szám

így ír: „Szentmihályi pap nem lehettem; a püspök és j esperest urak ellenzették. Azonban a szentmihályiaknak most legalább — más nem kell s hiszem, hogy várnak jövő tavaszig s akkor én leszek a papjok, ha az Isten úgy akarja.* Azonban az Isten bizonyosan bölcs célokból nem ugy akarta s Révész Imre még azon őszön ismét elindult külföldre s 1851 dec. 21-ről Bécsből ezeket irja : „Igen elhagyatottan, remete-módon élek; egyedül a könyvekkel és önmagammal társalkodom. Van olyan nap, hogy alig szólok egyet, mert nincs senki, kihez bizodalommal szólhatnék. Ezért igen jól esik, midőn hazámból levelet kapok;* továbbá irja: „Debrecenben holmimat felkeressék s vigyék haza t. i. Nagy-Kállóba. Ha a hazavitt holmik közt van egy zöld posztó és egy fehér porcellán kalamáris, ezekre különösen viseljenek gondot, mert a zöld posztó az utolsó magyar országgyűlés elnöki asztalának posztója, a kalamáris pedig az elnök kalamárisa volt. Ezeket meg akarom tartani emlékül.* Ir aztán szokása ellen politikai dolgokról is. Érinti Kossuth utazásait. A folytatásban a háborúkról mond véleményt s így szól: »hogy lesz-e háború? én azt nem tudom ; de azt tudom, hogy a császárok és királyok lesznek győzedelmesek a mi életünkben még mindenütt s hogy a hadak által csak a nemzetek s országok insége növekedik. Az országok, nemzetekjóléte, boldogsága és szabadsága a háborúk által nem megszereztetik, hanem rendesen eltapodtatik. Egyébiránt Bécs maga igen csendes. Itt nem sokat aggódnak a világ bajával; csak legyen szép ruha, élelem, ser, bál és egyébb efféle, a bécsi németnek egyéb nem kell. Igen haszontalan nyomorúlt nép ez ; egy becsületes magyar falu népében több nemes érzést és józan észt lehet tapasztalni, mint az egész Bécsben. En már megutaltam.* „Még itt leszek 3 — 4 hétig s ha útlevelet nem kapok, legalább Cseh és Morvaországot megnézem s áprilisban haza megyek.* 1852 jan. 7. pénzt kér; mert reméli, „hogy Révész Balint tudósítása szerint Szoboszlai püspök s más nagy emberek közbenjárása altal útlevélhez jut; ha nem, úgy 1852 virágvasárnapjan beköszön Újvároson.* Csakugyan ez utóbbi eset következett be. Félévi Bécsben való tartózkodás s Cseh és Morvaország megtekintése után ezúttal visszatért ismét hazájába s 1852 márc. 22-én már Debrecenből irja, hogy hazajött s készül ki állomására, az újvárosi papállomás tényleges elfoglalására. 1858 ápr. 30-ról már Újvárosról ir, hol édes anyja is vele lakott, kit eddig is minden levelében „alázatos tisztelettel* köszönt. Irja, hogy Újvárossal meg van elégedve. De nem nyughatik ; se teste, se lelke nem tud pihenni, míg kitűzött célját, az európai nevezetesebb országok beutazasat, nem valósithatja, tehát megint útlevél után jár. Mégis felebb ; mindig többre ; mindig magasabbra ; mindig csak előre ! Az 1852 év máj. 26-ről csakugyan nagy örömmel irja, hogy útlevelét megkapta: nem ugyan mindazon országokra, melyekre kérte; de mégis szép messze földre : egész Németországra, Helvéciába, Olaszországba s még ezenkívül sok pontokra. Junius közepén szeretne indulni s őszre visszatérni. (El is indult; de csak novemberre tért haza.) 1852 okt. í-ről már Velencéből irja, hogy igen kedvetlen ; mert — úgymond —. „legközelebb hat nap alatt, csaknem ötven mértföldet gyalogoltam egyfolytában.* íme; igy utaztak még akkor időben, gyalogszerrel, mint Révész Imre is irja s mint e lapok szerkesztőjének Székács József felett tartott remek emlékbeszédéből is olvastuk s a nagy Széchényi életéből is emlékezünk; nem gőzerővel, a felszínen futva, mint ma teszik, a kik teszik. Szinte 1852 okt. i-én Velencében kelt levelében írja, hogy bejárta egész Németországot. Láttam — u. m. — Prágát, Drezdát, Lipcsét, Berlint, Weimart, Amsterdámot, Heidelberget, Báselt, Zürichet, Genfet, innen Milánon, Veronán át Velencébe jöttem. Velencéből csakugyan hazajött. Érdekes úti kalandjai közül az akkori idők jellemzéseül felemlíteni, hogy midőn Bécsből indulni akart nagy útjara, Kossuth-kalap lévén a fejében, e miatt elfogták, inquirálták s végre is se más kalapja, se bő pénze más kalapra nem lévén, a Kossuth-kalapot hóna alá véve, hajadon fővel ment végig Bécsen, az induló helyhez s úgy ment tovább Németország felé. A mi ezután történt életében, az mar körülbelül köztudomásu; így itt legfölebb az egyik helyről másikra való költözésének idejét kell megírni. 1853 szept. 4-én irja Pálnak, hogy jövő tavaszszal Újvárosról elköltözik vagy Kecskemétre professorságra, vagy Szentesre papságra ; mert mindkettőre kezében van a meghívás. De „mikor elmegyen, nem lesz egyebe a könyveinél.* 1854 április végén el is ment Szentesre ; tehát megmaradt a papi pálya mellett. Anyját N.-Kállóba küldi, ajánlja testvéreinek ; ki csakugyan el is ment N.-Kálióra s ott halt meg 1869. jun. 7-én, megérve azt az örömet, hogy fia az ország első rangú fiai és tudósai közé emelkedhetett. Révész Imre tehát szentesi pappá lett. Innen irja puritán jellemének megfelelőleg, hogy „Szentesen a fényűzés igen nagy ; nagyobb mint Debrecenben, vagy Kallóban ; a nép buja életű ; a viszszás házas temérdek. Engem azonban — irja — az szomorít nagyon, hogy a közügyekben békesség nincs ; iszonyú a zavar és viszszavonás. E miatt megvallom, már nem egyszer volt eszemben, hogy Szentesről elmegyek.* Később azonban irá, hogy Szentesen is igen megszerette a lakozást. „Voltam már — irá később — Kecskeméten, Szegeden, Makón, Vásárhelyen ; de éppen nem leányt nézni, a mihez nem értek ; hanem egyéb ügyeim miatt s némely derék emberekkel való társalkodás végett. Költségem felette megszaporodott, főleg könyvek szerzése miatt, melyeket nagy számmal kellett szereznem Pestről és Bécsből. Mostanaban fordulási pontja lévén vallásunk ügyének, ha valaha, most van szükség a tanult emberre.* Nem állhatom meg, akármily hosszura szabtam is ez adatok közlését, hogy egy a kálvinista papsagra vonatkozó, jellemző megjegyzését még ide ne irjam a bol-