Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

A naturalismus egyik alapdogmája, hogy minden ami történik határozott, s ismert természettörvények alapjan magyarázandó, hogy tehát az, amit mi csodának nevezünk, nem létezik. Bárha e dogma nagyon is gyenge lábon áll, tulajdonkép nem másra, mint egy csomó tapasztalati megfigyelésre van épitve, s hasonlokép csak par kísérlettel beigazolva : mégis a liberális theologia ép úgy meghódol előtte, mint a római kath. egyház a pápa csalhatlanságáról szóló dogma előtt. Kritikai és exegeticai kutatásait a csodák képtelenségének előfeltevése befolyásolja s igy nem lehet meglepő, ha p. o. a próféták jóslataira ra mondja, hogy azok: ^vaticinia post eventum." Szint azonkép meg kell dőlnie a feltámadás dogmájanak is, s az erről szóló szentirati tudósítások vagy szándékos csalason vagy céltalan mondaköltésen alapulnak, s ha mégoly evidensek, nyomósak, meggyőzők volnának is a bizonyítékok: a negatív theologia megtagadja e tény realitását. Miért ? Mert egy halottnak feltámadása a lehetetlenségek országaba tartozik; Krisztus néki fel nem támadott, mert fel nem támadhatott. E hamis dogmatismus uralkodik az egész liberális theologián. A kritikai és exegeticai vizsgálódás gyakran egészen ellentétes eredményekhez jutna, ha annak útját és célját bizonyos dogmaticai előfeltevés eleve ki nem jelölné. Negyed sorban a tudományos vizsgálódás kötelessége elengedhetlen kelléke : a következetesség. Annyit jelent ez mas szóval, hogy az egyszer megkezdett utat egy vagy más ponton önkényesen meg ne szakítsuk, hanem mindvégig következetesen megjárjuk. Az elv megbizhatósaga annak következményeiből tűnik ki. A liberális theologianak helyzete kényes ; kettő között kell választania : vagy levonni az előtétekből szigorú logicával a consequentiákat s ezt téve a keresztyénséggel végkép szakítani, vagy feláldozni a keresztyénség kedveért a következetességet. S ugy látszik ez utóbbi eset forog fen. Pár példa felvilágosításul. A negatív kritika — mint már megjegyeztük — a mondák világaba utasítja az evangyéliomi csodákat, de a történeti adatokat, ahol ezt különös okok nem követelik, érvényben tartja, s össze allitja belőlük „Jézus életét.4

Van erre joga ? A biró nem adhat hitelt hamis tanúnak, mennyivel inkább kellene a kritikusoknak ez eljárást követniök az evangyéliumokkal szemben, amelyekben Jézus élete csodás vonasokkal oly mérvben van átszőve, hogy a természetes és természetellenes elemek szétválasztása képtelenség, következőleg az egyik adat érvénytelensége a többi adatok hitelességét is megsemmisíti. Ha az evangyéliomi csodás elbeszélések merő koholmány, akkor a megváltó életéről biztosan semmit sem tudhatunk, mert az evangyélijmokon kívül mas forrásgyűjtemény nem all rendelkezésünkre. De menjünk tovább. A lib. theologia eldobja az inspiratió dogmáját. De Krisztus beszédeit, a mennyiben azok a rationalis vallásrendszer keretébe beilleszthetők, authenticusoknak tartja s alkalom adtával az egyházi tannal szemben készségesen hivatkozik rajuk. Következetesség ez ? Mily gyakran tapasztaljuk, hogy a szóló szavait a hallgatóság helytelenül fogja fel, sőt azoknak nem ritkán egészen ellenkező értelmet tulajdonit ! Valamely beszéd tartalmat Írásbeli jegyzékek nélkül híven visszaadni kevés ember képes, még a legfigyelmesebb s legképzettebb hallgató emlékezetében is csak az összbenyomás marad meg, a részletek elmosódnak. Hogy foglalhattak volna tehát írásba a Krisztus életére vonatkozó adatokat s az ő mély bölcsességéről tanúskodó mondásait, ha, mint a lib. theolog. állitja, azok az ős gyülekezetekben évtizedek hosszú során at csak mint szájhagyományok éltek ? Ha az evangyeliomokat nem Istennek különös vezérlése mellett szerkesztették, mit Krisztus tanítványainak világosan megígért (Jan. 14. 26), ugy Krisztus egyet len egy beszédjéről, még a hegyi beszédről s a Miatyánkról sem tehető fel, hogy az Ur szószerint akként mondotta volna; sőt authenticitásuk még kétségesebb, mert Jézus legtöbb szava szorosan a csodákhoz fűződik s azokra vonatkozik. A liberális theologia egyhangúlag elveti a Krisztus isteni természetére vonatkozó dogmát, de azért őt megváltónak tartja s ugy tekinti, mint a valláserkölcsi élet ősképét, szóval mint bűntelent. Eegalabb Schleiermacher közvetlen tanítványai ez alláspontra helyezkednek. Hogy az emberi fejlődés ismeretes törvényeinek keretén belül a bűntelen személyiség gondolata megoldhatlan talany — ellenmondás, bizonyításra sem szorúl. De meg az is kérdés: lehet-e megváltónak tekinteni egy oly személyiséget, kinek egész élete ködös homályba burkolt, s kire vonatkozólag authenticus tudósításaink nincsenek. A mesék Krisztusát az emberiség vallás-erkölcsi életének ideáljául még Schleiermacher értelmében sem fogadhatni el s igy nem marad más hátra, mit a történelmi Krisztus létezésének nyilt tagadása. Ki kell mondani, hogy Krisztus egy ideál, mit a vallás-erkölcsi tudat alkotott. Nemcsak ; — a liberális theologia álláspontján az apostoli hitforma első cikkelye is érvénytelen. Ha ugyanis a szent írás egész tartalma kizárólag csak a prophetak és apostoloknak tulajdonítandó ; ha az események mindenkor az általunk ismert változhatatlan természettörvények alapjan magyarázandók ; ha a bibliai teremtéssel szembe az örök teremtés fogalma állítandó, ugy hogy e pantheisticus felfogás alapján a világ Istenben és Istentől, de nem Isten altal van ; s ha végre Krisztus szavaitól, amennyiben ezek az absolut igazságokra vonatkoznak — tudva, hogy ő is csak ember — a teljes bizodalmat meg kell vonnunk : akkor az isteniéti bizonyítékok érvényességének elégtelensége miatt a következetes gondolkozás előtt nincs más út, mint a személyes Isten fogalmatói végkép elvonatkozni, s a dualismus nehézsé-