Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

Fájdalom, az élet fejleményei oly kérdéseket toltak felszínre, melyek megoldására nézve utaink elváltak és évekig tartott oly vitába elegyedtünk, mely mindkettőnknek fájó sebeket, és csak közös ellenségeinknek szerzett örömöt. Isten különös kegyelmének tekintem, hogy utoljára is a szellem hajthatatlanságán a szív enyhitő visszahatása győzött. Túlzásnak tünt fel a réginek kegyelését a reactióval azonosítani, mint viszont az is, hogy valaki a haladásban minden positivum rombolását keresse. Ezzel a vitának sebesítő éle le volt tördelve és vége szakadt a viszálynak. Mikor ismét találkoztunk, a viszontlátás öröme nem birta teljes mértékben visszafoglalni lelkemet; mert a drága ember külsején már-már mutatkoztak a vészt jósló előjelek és igazolták fentebb idézett sorainak jogosultságát. Munkás szelleme pihenést nem ismert, s ha a nagy művet, melynek életét szentelte, be nem fejezheté is, egyéb dolgozataival oly jeleket és nyomokat hágy nemzeti irodalmunkban úgy mint egyházi életünkben, melyek neve dicsőségét hirdetni fogják „nemzetségről nemzetségre." Nyugodj békével kedves jó barátom ! Ballagi Mór. Fogadj Isten! Viszonválaszul Főtiszt. Czékus István superintendens urnák. Mindenek előtt tartozó kötelességemnek ismerem Főtisztelendő urnák fellépéseért egyházunk nevében is hálás köszönetemet nyilvánítani. Teszem pedig ezt őszinte örömmel; mert mi eddig azt hittük, hogy az ág. hitv. ev. egyház theologiai akadémiájának kérdése, tisztán evang. egyházunk belügye, s így a nagy nyilvánosság elé nem tartozik, legalább eddig ott nem folyt; hittük, hogy egy vajudófélben levő ügynek közszinre hozatala inkább árt, mint használ, ugy magának az ügynek mint a felmerült, de hála istennek általunk sem nem kezdett, sem nem szított gyűlölködések miatt egész hazai evang. egyházunk jó hírnevének. Főtisztelendőséged aggodalmainkat eloszlatva, a nagy evang. protest. közvélemény Ítélőszéke elé hívott bennünket. Ezért mondok én köszönetet Főtisztelendőségednek, s megjelenek egyházamat képviselve, agg korom miatt a durvább fegyverek forgatására gyönge karral, s a sír szélén állva inkább engesztelékeny lelkülettel; megjelenek, nem mintha Főtisztelendőséged megnyerését remélleném, hanem bizalommal ügyünk igazsága s a protestáns közönség jóakaratú pártatlan ítélete iránt, legkevésbé sem kételkedve a Protestáns Egyh. és Isk. Lap nagytiszteletű szerkesztőjének elismert lovagiasságában, hogy a hol a támadás megtörtént, helyet nyer a védelem is. Hogy emlékiratunk e nyilatkozattal: ^őszinték vagyunk* és csakis e nyilatkozattal igyekezett volna a tiszai kerület emlékiratának adatait megerőtleniteni, azt csak oly olvasó állíthatja s hiheti el, ki emlékiratunkat vagy épen nem — vagy csak nagyon felületesen tanulmányozta, vagy ki látva nem akar látni, s hallva nem akar hallani, kinek azon gondolatra, hogy a pozsonyi egyháznak valamiben igaza is lehetne, agyába szökell a vér, s ki tárgyilagos gondolkozás s a méltányosság érzete helyett, az indulat heve által vezettetik ugy szavaiban mint tetteiben. Állításom igazolására lássuk a „mérlegeléseket", még pedig Példabeszédek i XI. I: az álnok fontok utálatosak az urnái, az igaz mérték kedves neki, alapján. i., 1875-ben felajánlotta a pozsonyi egyház 3 theologiai rendes tanárát és 3 gymnasiumi tanárát, kik a theologiai intézetben is tanitanak stb. és nem 3100 frtot. Ez a tény (tiszai emlékir. 3). Főtisztelendő ur állítása tehát nem tény. Továbbá a pozsonyi egyház felajánlotta a theologiai oktatásra használt tantermeit s ajánlkozott, hogy a theologiai akadémiára még szükséges tantermeket, a honi hitrokonoktól befolyandó kegyadományok segítségével kész lesz felépíteni (tisz. eml. 3.) Ez a tény és nem, hogy a szükséges 4 tantermet kizárólag az egyetemes gyűlés által engedélyezendő országos gyűjtés segedelmével építi fel. Hogy ezen ajánlatait az 1878-ki egyetemes gyűlésen megerősítette, ez is tény. Ezt tette kapcsolatban azon kérelmével, hogy a Zsedényi- és Pálffy-alapitványok kamatait ne számítsák be járulékaikba a kerületek. S ez után a következő tény áll 1878. évi október 3-a és 1879. évi május 25-e között: a pozsonyi egyház kérelmével elüttetett, a fenjeqyzett alapítványok jövedelmei a kerületek által beszámítva maradtak. E tényre egyházunk azon ténnyel válaszolt, hogy a JReischel-féle alapítvány jövedelméből 1000 frtnak beszámításit kérelmezte, ugyan azon alapon, melyen a kerületek a beszámítást eszközölték. S az egyetemes bizottsággal folytatott közös tárgyalások eredménye, a „Pontozatok" 5. pontjának e)-je szerint: ezentúl évi 2100 írttal volt köteles a theologiai akadémia fenntartásához járulni. Hogy Főtisztelendőséged oly erkölcsi felháborodással ostorozza Pozsonynak eljárását, azon nem csodálkozom: de feltűnőnek találom, hogy a fent rajzolt tényállást egészen figyelmen kívül hagyva, csakis Pozsonyt okolja. Vagy a mit a közös bizottsági ülésben tervezett közös megállapodástól eltérve a kerületek, az