Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-08 / 6. szám

mennyire szerette volna, ha isten másként hataroz vala felette ! Mint esperesre is hivatás várt reá s nemes ambitiójától sarkalva, sok jót is mivelhetett volna közöttünk. De nem egyedül ezért vágyott volna még élni; hanem öt neveletlen gyermeke miatt, kik közül egynek sem érte meg önállásra eljutását; kiskorúak maradtak mind. „Nem siratom én az e. megyét, — mondá szerényen alólirottnak, midőn hat hét előtt betegágyában meglátogattam, — sem a bogáti egyházat; mert az e. megye választ espereset, a bogáti egyház papot; hanem siratom kedves családomat, mely nem talál többé szerető és gondos apát® s e szavakra zápor gyanánt omlottak könnyei, a nemes lelkű, a fáradhatlan jó apának s férjnek. Igaz is, hogy szeretett családjáért annyit tett, annyit küzdött, a mennyit csak egy példányszerű keresztyén apa s férj küzdhet és tehet. — Nem is esett hiába küzdelme itt sem; mert családja igen tisztességes anyagi helyzetben maradt; de hát gyermekei szárnyra bocsátását is kivánta, óhajtotta volna látni. Az „isten nem így akarta* . . . Mint pap — „holtig tanult*. Egyházmegyei lelkészegyletiink egyetemes s becses könyvekből álló könyvtárát a megye nagy területéhez képest 3 különböző ponton helyezvén el, a ki a kezelésemre bízott könyveket egytől-egyig mind által olvasta, az.egy maga, az annyi felől elfoglalt és igénybe vett, népes gyülekezet lelkésze, a boldogúlt volt. Igaz, hogy a könyv, vagy a lap neki akkor is a zsebében volt, midőn mezei munkásait ment megnézni s akkor is, midőn kedvenc foglalkozása után ment a legnemesebb fajú szőlők és gyümölcsfákkal beültetett szőllejébe! A folytonos, nagy olvasottság, széles tapasztalat és sok gondolkozás eredményezte aztán azt, hogy néhány év előtt egy kartársa gyűlés alkalmával felköszöntvén s beszédeit egy másik lelkésztársaival hasonlitván, a boldogúltéit az érett gyümölcshöz, tiszttárséit a virágos tavaszhoz hasonlította. Nyelvezet tekintetében pedig Mitrovics, e szigorú műbíró méltatta e beszédeket pár év előtt. Az eddigiekből is látható, hogy néh. Nemes Béniámin azon kiváló lelkipásztorok közül való volt, kik a lelkészséget nem kenyérkeresetnek tekintik, hanem terheit hivatásból emelik. De ezt bizonyítja az a rend s kedvező anyagi helyzet is, melyben a bogáti ref. egyházat hagyta. Ugyanis : A bogáti magas dombon fekvő tornyot a 60-as évek elején villám sújtotta, mely tornyot, templomot szerfelett megrongált. O ezt akkori lelkes főgondnoka néh. T. Baksay István úrral karöltve felépítette. A torony bádog alá vétetett; a templom belseje uj, díszes székekkel elláttatott. Ezen időtájt egyházi magtárt alapított, melynek forgatható tőkéje jelenleg felül van az 500 köblön. Egy iskolatelket nagy időre zálogba vett s utóbbi időkben folyvást azon töprengett : mi módon lehetne e telket és házat örökre megvásárolni. Ez lesz utódának első, de már nem oly nehéz teendője. Végűi 1877-ben a papi lakot igazíttatta s fedettette. Ennyi terv és munka közben akadlak gáncsolói i.-> ; de a rossz akaratú ellenzékeskedés sem munkakedvét el nem vette, sem versengésre nem ingerelte. Vezette az ügyet lassan ; bízva, hogy a jónak győzni, a rossznak emberével, képviselőjével együtt buknia kell. O győzött minden terveivel ! Igy folyt le szakadatlan munka és küzdelem közt a becses élet! De a mult télen egy véletlen eset halálos betegséget okozott neki. Ugy történt, hogy a can. visitatiót végezte s egy lelkésznél az egész télen át soha fűtve nem volt szobában hált, a hol áthült, csepleszháj daganatot kapott, mely kiolta a munkára termett drága életet jan. 23-án. Közel és távolból mintegy 18 lelkész és segédlelkész rótta le iránta gyászravatalán az e. megye, lelkészi kar tiszteletét és háláját; és számos tanitó. Igen szép alkalmi imát mondott a templomban felette benső barátja, nagytiszt. Szikszay József nyírbátori lelkész, e. m. tanácsbiró úr, és egy kerek, szabatos s nem is hosszú beszédet Jer. siralmai V. 16 vers alapján : szónoki hévvel, ifjúi tűzzel, szép csengő és rokonszenves hangon ; mely beszéd a közveszteség és közös gyász jól talalt kifejezése volt és bizonyosan haszonnal halgatta a számos lelkész, protestáns, cath. és izraelita intelligens egyénekből s a népes egyház nagyszámú híveiből álló gyülekezet a kitűnő egyházi szónokot; ki azt igazolta fényesen, hogy az elhunyt koronája volt gyülekezetének, egyházmegyéjének, családjának. Bizonyította nem szóvirágokkal, hanem érvekkel, tényekkel. — Szikszai J. után G. Nagy Lajos encsencsi lelkész lépett a szószékre, s élénk, sokszor éles színekkel rajzolta azon nehézségeket, melyekkel egy ref. lelkésznek kell küzdenie; aztán azon tételt bizonyította be, hogy miben all a valódi hosszú élet ? és e tételt helyesen alkalmazta a férfikor delén elhunyt apa, lelkész s esperesre ; s végül érzékenyen búcsúztatta el a lelkészt a gyülekezettől, a jó apát családjától. A beszédek előtt és közben Nagy Kálmán balkányi lelkész s széles körben ismert zenei capacitás vezetése mellett a balkányi dalárda mondott alkalmi szép énekeket, meglepő ügyesség- s gyakorlottsággal. Ezek után megindult a tengernyi népből alakult gyászkiséret a temető felé, hol a már említett Nagy Kálmán vett búcsút a kortárs-, jó barát-, lelkésztárs-és esperestől, jelezvén a jutalmat, mely az igaz és hív munkásokra vár e földön és az örökkévalóságban. Rövid, velős s kiválóan alkalomszerű beszédet mondott, a mint az neki rendes s jó szokása. Es azután ? . . . Azután hazaszéledeztünk. Az árván maradt papcsalád is kesergések, könyhullatások közt visszatért az üresen maradt lelkészi lakba, hogy gyászolja a hű férjet s jó apát, míg érzés és emlékezet el nem hagyja őket. Nyugodjanak a buzgó lelkipásztor, munkás e. m. tisztviselő s nagyreményű esperes, hű férj és jó atya porai békében 1 A jutalmat, a mint megtalálta e földön, lelje fel az atya kebelén is, az örökkévalóságban! Áldás emlékén 1 „ Görömbei Péter,