Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-19 / 51. szám

magtár alapítás eszméje akkor, mikor ez felmerült, s mikor a legtöbb magtár létre is jött azokban az időkben, midőn a közlekedési eszközök hiánya miatt egyik évben a magyar ember csaknem saját zsírjába fult meg, másikban meg drága pénzért is alig kapott egy sütetnyi lisztet; ezekben az időkben gyakran megtörtént az, hogy az aratás előtti és utáni rövid időközben 5—6 frt árkülömbség volt egy mérő búzánál, s ilyenkor valóságos jótétemény volt a magtár a számítni nem tudó vagy nem szokott gazdára nézve. Ma már, midőn a vasutak keresztül-kasul szeldelik az országot, az ily nagy árkülömbség elő nem fordulhat, így magtárunknak egyedüli s helyes célja tehát elesett. Más részről gondoljuk meg, hogy azokban az időkben magyar népünk még apái régi egyszerűségében élt, — ha kenyere, húsa, nagyobb részint maga fonta, szőtte varrta egyszerű ruházata megvolt, nem levén több igénye, nem volt több kívánsága, s mikor kenyérszükségén a magtár segített — mert ignoti nulla cupido — nem csábította semmi, hogy önmaga teremtette egyébb szükségei kielégítésére hasonló segély-forrást keressen ; szó val nem ismerte az uzsorást. Ma már fájdalom, nagyon is ismeri. A magyar gazda, s talán még inkább a gazdasszony nem elégszik meg többé azzal, ami a háztól kikerül, — a fűszeres, a pipere és egyéb bolt nélkiilözhetlenné vált, s mert az apró pénznek mai nap még sokkal több helye van, mint egykor : nagy ismeretségük van az uzsorással, hamar beveszik az ily féle épületes leckét: Ha saját egyházad 25%-os kölcsönnel segít rajtad, sokallod-e, ha én annyit, — de sokalhatod-e, ha én többet kérek. Szerintem a mai idő követelményeinek sokkal inkább megfelelne, népünkre nézve sokkal áldásosabb lenne, a már meglevő — nehézkesen és sok költséggel kezelhető — egyházi magtárak tőkéjét pénzzé téve, egyegy népbank alapjává változtatni át, hol a tagokat a hetenkint kötelezett néhány krajcárnyi betét által takarékossághoz, rendhez szoktatnánk, szamítani tanítanánk, szükségében pedig olcsó kölcsönnel segélyeznénk ; az évi tiszta haszon aztán fordíttathatnék mint eddig egyházi célokra. Vagy ami még biztosabb, s mai körülmények közt igen sok helyen még előnyösebb volna : földbirtokot vásárolni a magtár alapon, melynek akar részletenkinti bérbeadása, még inkább közmunkával mívelése, biztosabb, bővebb s áldásosabb jövedelmi forrást nyitna az egyházak számára. Mentsen Isten, hogy az egyházi magtárak által továbbra is a nagy uzsorás kölcsönök felszedegetésére tanítgassuk, szoktatgassuk híveinket. Eőri. Ujabb vallás-sérelem. A f. évi sept. hó i-én életbe lépett büntető-törvény dacára, úgy látszik akár állandó rovatot nyithat a szerkesztő úr e becses lapok hasábjain, a nyilvánosságra hozandó vallási sérelmeknek. Nyilvánosságra hozandóknak tartom ugyanis az ily sérelmeket azért, hogy ha a magyar k. miniszterelnök úr az országgyűlés nov. 26-iki ülésében Irányi D. képviselő úr határozati javaslatára adott válaszában jónak látta kinyilvánítani: hogy vallási tekintetben az életben nincs semmi baj ; — mi ő Nagyméltóságának ezen nyilatkozása ellenében konstatálhassuk azt: hogy a valóságban, az életben igenis nincs vallásszabadság, különösen nincs vallásegyenlőség, (fájdalom nincs is kilátásunk, hogy egyhamar legyen) hanem legfeljebb csak a papíron. — Hogy sokan gondolkoznak így, bizonyítja az is, hogy a nagyméltóságú miniszterelnök úr fentebbi nyilatkozatával, a t. háznak csak igen csekély többsége értett egyet. A legújabb büntető törvény, igaz, hogy ismét egy lépés volna a vallásegyenlőség felé ; de úgy látszik, hogy annak börtönös §-ai csak a félénk prot. papokat ijesztették meg s nem egyúttal a plébánusokat is, kik régi megrögzött szokásaikból kifolyólag, vagy talán magasabb pártfogás reményében elég vakmerők ama §-ok ellen ismét és ismét véteni. Ime e lapok hasábjain alig egy hónap alatt mar 2-od ízben nyilvánosságra kerülő „vallássérelem* a következő: Helybeli jegyző Cz. K. ref. vallásit egyén E. T. róm. kath. vallású nejétől született fgyermekét f. hó 6-i'kán a helybeli plébánus keresztelte meg, ellenére az 1868,53. t. c. 12. §-ának; s a tisztelt plébánus úr azóta — a feletti örömében bizonyosan hogy egy „eretnekké* válandó lelket felvehetett az „egyedül üdvözítő* egyház kebelébe — pihen babérain s egyáltalaban nem nyugtalanítja az 1879. XL. t. c. 53. § a. Ezen vakmerő törvénysértés felett nem akarok hosszasabban elmélkedni, — hiszen az e felett támadható gondolatokat avatottabb tollal leírta Mészáros S. lelkész úr a „P. E. és I. L.* 48-ik szamaban — csak azt teszem hozzá : hogy Ároktő lakosságának értelmileg, vagyonilag és lélekszám szerint is többségét képező református része előtt, köz megbotránkozást szült úgy a jegyzőnek — mint intelligens embernek — mint Bakó József plébános úrnak fentebb írt eljárasa. — Ily körülmények közt természetes, hogy a feljelentés nem maradhat el, s ennek megtörténte utan nincs más teendőj — mint várni, várni, hogy várakozásunk nagy hegye oroszlánt fog-e szülni, vagy egeret? Szükséges volna továbbá, hogy az uj büntető törvény vallásügyre vonatkozó §-ai necsak fölfelé, hanem lefelé is, a néppel szemközt is érvenyesittetnéne c s e célból kívánatos volna, hogy e lapok 49 ik számanak vezércikkjében közzétett „kiáltó szó* „ne hangzanék el a pusztában*. Sólyom Lajos, ároktői ref. s. lelkész.