Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-19 / 51. szám

sebb értékii hangjegyeket, hanem az egész hangjegyet mint alap egységet ismertettem meg s csak ez utan tértem a kisebb értékű hangjegyek ismertetésére. A hangjegyirást az altal véltem egyszerűsíteni, hogy nem bocsátkoztam a hangkulcs ismertetésébe, sőt a hanglétra vonalait is nem egyszerre, hanem egyenként ismertetvén meg, mig ez által feleslegessé tettem, hogy a tanitó a hangcsaládi betűk ismertetésével a növendékek elméjét túlterhelje, másrészről ez altal szemléletileg mutattam fel e hangoknak lépcsőnkénti fokozatos emelkedését. Hogy a tanitó már kezdetben a különböző hangok hangzási idejét ütenyezéssel tanulmányoztassa növendékeivel, ezt az énektanítás egyik főkellékének tartom ; mert ez által fejtheti csak ki növendékeknek ütenyérzékét. S ha már a növendékek az egyes hangok hangzási idejének kimérését tanulmányozták, könnyű azt négynegyed és kétnegyed ütemekbe beosztani. Ha megtekintjük a Dr. Heinroth-téle énektanitási elveket is, már ezen elvekből indulva is ki, célszerűnek mutatkozik azon eljárás, hogy a növendékek, mielőtt a különböző ütemnemekben írott hanggyakorlatok tanulmányozásába fognanak, addig a négynegyed és kétnegyed ütemű hanggyakorlatokban kellő jártassággal bírjanak. Általanos elv, hogy a tanitás legnagyobb művészete a tokozatosság. Hogy ezt munkamban mindenütt megtalálja a szakértő, arról teljesen meg vagyok győződve. Ha bíráló ur is, mielőtt közleményét e lapoknak beküldötte, kissé fáradsagot vett volna magának, munkámat behatóbban és lelkiösmeretesebben tanulmányozni, megyőződhetett volna, hogy épen az általa felhozott hiányok munkámban nem észlelhetők. így p. ü. a 3-ik hang begyakorlásánál a fokozatos és ugrásos haladás már a 7. §. 4-ik gyakorlásában bemutatva van; a 10—14-ik gyakorlatok pedig épen ezen hangköz begyakorlására szol- ] gálnak. Ugyan ezen hangköz ismétlésére és begyakorlására szolgálnak továbbá a 8. §.-ban a 6. 7., a 9. §-ban pedig az 5, 6, 7, 8, 9. s végre a 11. § an pedig a 6, 7, 8 és 20-dik számú gyakorlatok ; s hogy ez igy van a többi hangközök begyakorlására nézve is, azt feleslegesnek tartom bizonyítgatni. Munkámat különösen az osztatlan népiskolák szá. mára írtam, a hol jól tudjuk, hogy az énektanításra csak igen kevés óra számmal rendelkezhetünk ; ennélfogva, ha minden egyes hangköz begyakorlásara nem is vettem fel annyi gyakorlatot, mint p. u Bartalus 6 kötetes »Ének ABC* című munkájában van, azt hiszem, hogy ez inkább előnyére mint hátrányára szolgál munkámnak. S hogy ez így van, mutatják ezt azon kedvező bírálatok is, melyek fentebbi kis munkámra az egyes tanügyi lapokban már eddig is megjelentek. Es hogy lássa biráló ur, hogy nem csak Kálmán Farkas ur nyilatkozott kedvezően munkámról, ide iktatom az »Altalános tanügyi közlöny* f. évi 33-dik számában megjelent munkámra vonatkozó könyvismertetést is, a hol is a nevezett lap ezeket mondja : »A 64 lapra terjedő füzetben szerző azon anyagot igyekszik feldolgozni, mit Bartalus 6 füzetben ad. Ez szerzőnek sikerült is. Elég gyakorlatot vett fel a hangkörök begyakorlására, sőt azokat bővítette azon hangkörökbe eső dallamokkal s ezzel elérte, hogy az énektanítás nem monoton. Müvében a felvett módszertani elvek következetesen vannak kivivé. A kevésbé zeneképzeit tanitók is jól használhatják e könyvet.* Ezen bírálatból tehát miután épen ellentéte az a Ruttkay ur bírálatának, azt kell következtetnem, hogy biráló ur nem sokat foglalkozott még az énektanitassal, mert ellenkező esetben más nézpontból indult volna ki munkám bírálatánál. Hátra van még, hogy Ruttkay ur azon észrevételére reflectáljak, a hol azt mondja, hogy munkám is német kutforrásból menttettvén, épen ugy mint Bartalus és Sz. Nagy J. műveiből nagy mennyiségű német illatár ömlik ki. Ezen megjegyzésére röviden csak azt kellene ugyan válaszolnom, hogy „ujjából tudományt egy ember sem szopott*, mindazonáltal nem lesz felesleges, ha biráló úrral szemben röviden kimutatom, hogy miféle fogalmakhoz kötöm én s

nemzetiség a zenében* jelentőséget. A zene általános tulajdona az emberiségnek. Minden nemzet saját nemzetisége szempontjából igyekszik azt cultiválni. Egy nemzet nyelve, költészete és művészete mindenkor a legszorosabb viszonyban állnak egymással. A zenében a dallam és rhythmus képezvén a legfőbb alkotó elemeket, semmi sem természetesebb tehát, mint az, hogy valamint minden nyelvnek a másiktól eltérő betűi, betűsorozata, szókötése, hangsúlya és gondolati kifejezése van, mely annak aztán sajátlagos nemzeti jelleget, színezetet kölcsönöz: ugy minden nemzet zenéjében is, hol az emiitett tényező zenei anyagok annak nyelvi sajátságai szerint alakulnak, ezen sajátságos tulajdonok képezik annak nemzetiségi jellegét. Ily jellemző tulajdonai a magyar zenének, többek között, hogy felütést (Auftakt) nem ismer, továbbá hogy csak páros ütényt használ. Nézetem szerint tehát fentebbi mnnkám, —• melyben ugy az egyes hanggyakorlatok mint szintén az egyes dalok a magyar dal és zene fentebbi jellemző követelményeinek teljesen megfelelnek — egyáltalaban nem dicsekedhetik cosmopolitikus iránynyal. S ha bár benne egyes gyakorlatok a különböző ütemnemek ismertetéséül és begyakorlásául felvannak is véve, az csak arra való, hogy ez által is fejthesse a tanitó növendékeinek üteny érzékét. Különben ha biráló ur figyelemmel kisérné a hazai irodalom terén megjelent egyes énektani munkákat, bizonyára több alkalma lenne az annyira dicsőitett más kultur nemzetek vívmányaiban gyönyörködhetni ; láthatná, hogy mennyire túlsúly van fektetve a magyar rhythmussal épen ellenkező háromnegyed, három nyolcas ütemnemek s a felütéses ütemrészek begyakorlására 1 Munkámhoz vezérkönyvet, nem adtam egyrészről azért, mert abban a rendszer oly fokozatosan van keresztül vive, hogy azt vezérkönyv nélkül is sikerrel ta-