Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-10-31 / 44. szám
ROTESTÁNS ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Máriautca 10. sz. 1. em, Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. fJgfT" Teljes számú péld-éin-srokikieLl mindég szolg-éiltLSL-t-ULxxki- ""^B® Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetésök lejárt, annak megújítására felkéretnek. A reformátió emléknapján. Katholikus atyánkfiai a holnapi napon ünnepet szentelnek összes szentjeik tiszteletére, kegyelettel emlékezve meg azokról, kik vértanúi haláluk, hitvallói szenvedéseik, avagy életük kegyessége és szentsége által a keresztyén vallás megalapitása s elterjesztése körül maguknak örök érdemeket szereztek. Nekünk protestánsoknak, kik a teremtett lények istenitésétől annyira idegenkedünk, nincsenek szentjeink katholikus értelemben; de vannak úgy a távolabbi, mint a közelebbi múltból nemes jellemű hitbajnokaink, kiknek nevük és emlékük örök dicsfényben ragyog, és átragyog soha el nem enyészőleg az egymásután következő századok homályán. Talán megérdemlik ők is, hogy néha-néha megemlékezzünk róluk, hogy kivált a mai napon, mely a reformátió egyik kimagasló hősének korszakalkotó első fellépésére emlékeztet bennünket, behintsük mi is irántuk való tiszteletünk, kegyeletünk virágaival sírhalmaikat. De avagy megérdemlik-é ők ezt valóban ? Hiszen vallási és egyházi életünk körében kül-és belföldön oly sok a panasz, és kivált mai napság, midőn a sajtó szülöttei naponkint befutkossák a világot, nemcsak az apró, de a vaskos mizériáknak is oly hosszú sorozata vonul el ujabb és ujabb kiadásban szemeink előtt, hogy majdnem a szó valódi értelmében a siralom völgyében képzeljük magunkat, és talán néha hajlandók vagyunk mi is felvetni a katholikus atyafiak által negyedfél száz év óta oly sokszor ismételt azon kérdést: hogy vájjon nem boldogabb volna-é a keresztyénség, ha meghagyatott volna középkori jámbor együgyüségében, s az önálló gondolkodás, okoskodás, felvilágosultság sárkányjai nem bocsáttattak volna szabadon? s hogy vájjon a képzelt áldás helyett nem átok fakadt-é azon férfiak nyomában, kik előttünk ezelőtt negyedfél száz évvel uj ösvényt törtek r Bizonyára nem ! Az egész világ s az egyháztörténelem tesz reformátoraink működésének áldásos eredménye felől tanúbizonyságot. Panaszok mindig voltak s mindenkor lesznek egyházunkban, de épen ezek képezik egyik fő dicsőségét s egyik jellemvonását egyházunknak; ezek tesznek tanúságot a felől, hogy egyházunk szünet nélkül a jobb, helyesebb felé törekszik, hogy a folytonos haladás elvét vallja. És hogy ezen elv követése mellett rövid három, negyedfél század lefolyása alatt hová fejlődött egyházunk, sőt az egész nyugoti keresztyénség, nem szükséges rajzolnom. Már Luther keserű szavakban tör ki élte utolsó éveil an a wittembergiek erkölcstelensége ellen, s átkozza azt az órát, melyben először német nyelven szólt az ő népéhez; Melanchton mély fájdalommal eltelten mondja, hogy az Elbe vize kevés volna arra, hogy megkönnyezhessük a vallási újítások által okozott szerencsétlenségeket. Példájukat ezer és ezer szolgája az Urnák követi s majd hosszú prédikációkban majd epés tollal írt munkáikban menydörögnek koruk erkölcstelensége ellen; és a sok keserű panasz századokon át édes gyümölcsöket termett. A korábbi idők-87