Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-24 / 43. szám

megindítni akar, mindig megtalálja s kellő helyen alkalmazza a legjobb argumentumokat, — jellemzik — mint Trsztyehszkynek egyéb műveit, ez említett beszédet is. Mint a cím is jelzi, e munka : alkalmi beszéd. Trsztyenszkynek egyik fiók-gyülekezetét a tűzvész elhamvasztá; s e szerencsétlenség szülte meg az alkalmat e beszéd tartásához. Szónok, mint egyszersmind lelkiatya, osztozik hivei keservében. A szivből fakadt vigasz hangjaival felemelni törekszik a busongókat a sötét romokról, míg másrészről áldozatra hívja a testvéri részvétet, mely letörli a nyomor sajtolta könyüket. A bevezetésben megragadó példákkal illustrálja szónok azon állítást, hogy a pusztulás nyomán a részvét hord fájó könyüket. Meghatóan rajzolja közelebb a gyülekezetet ért nehéz csapást, mely a lelkiatyának is szivén keresztül sújtott. »Veletek szenvedek — szól fájdalommal — szenvedek, mert szenvedni látlak bennetek, sírok a sírókkal!* De majd bizalommal hí fel, letörölni a könyüket. Habár a boldogság romba dőlt, a remény elveszett is: „a kötelesség megmaradt, megmaradt a hit." Oda vezeti híveit lélekben vissza a romokhoz, s feltünteti a hasonlatosságot az alapigékben — Ámos 7. r. 4—7. vagy — a próféta által jelzett veszély s az ő híveire tört veszedelem között. „Mind két helyen a vész nagy, a hely kicsiny ; a csapás óriás, a nép erőtlen.* Ott a népe pusztulásán síró próféta esd : »szűnjél meg Uram !4

itt a lelkiatya készít imazsámolyt a romokból s könyörg összetett kezekkel: „Uram szüntesd meg a vészt, s mond, hogy ez többé nem leszen 1* Ezután bizalmat ébresztve hangoztatja, hogy eddig is, a pusztulás lángszárnyakon repülő daemonát Isten keze verte le az emberek által. E gondolatot bővebben fejtegetendő, felteszi a kérdést: „Mi szünteti meg a vészt?8

E kérdésre a következőkben válaszol : I. Megszünteti a bátorság, mi sietve visz mentő segélyt. 2. A nemes szív, mely meglátja s enyhíti a nyomort. Az első részben megrázó vonásokkal rajzolja a többféle alakban megjelenő szerencsétlenséget, s a rémületet, mit ez magával hoz. A vésznek első szülötte a félelem, mely sietve jár anyja nyomában. Es pedig a félelem, a rémület Önmagában tehetetlen, s így csak növeli a bajnak hatalmát. Bátorságra van szükség a veszélylyel szemben. „A vész helyére menj bátran, vidd a mentő kezet, az Isten hív oda 1 Hol- a szerencsétlenség jelen van, ott az Isten is odahív, oda vár titeket." ,A vész helyén jelenlevő Isten, ott a lángok világítása mellett, a ledűlt falak fekete romjaira rátámasztva az élet könyvét, bejegyzi a jótettek lapjára minden egyesnek nevét, ki mentő segélyt hozni megjelent." Szívemelő szavakkal lelkesít a veszélyben levők mentésére, midőn a boldogtalanok segélyzésében tanúsított Önfeláldozást istenitiszteletnek nevezi. „Templomba, Istenhez vezető út a szerencsétlenek mentése felé irányuló ösvény; istenitiszteletre indulsz, mikor a szerencsétlenek megmentésére mégysz, mert az irás szavaként, a valódi istentisztelet: meglátogatni a szerencsétleneket nyomorúságok napján." A bátorság, midőn lelkesülten halad célja felé, kiküzdi a lehetlennek látszó dolgokat is. Ugyanazért inti a bátrakat, hogy vigyék sietve a veszélyben levőknek a segélyt. ,Siessetek! szerencsétlenségek közt minden pillanat drága; a leégett falvak kopár, fekete falaira gyakran azt látja felírva szomorúan a mentésre jövő: ' „Későn !" s aki pedig megkésett, az nem segített." Szent kötelességkép mutatja fel a szembeszállást az ostromló vészszel a bajtól levert embertársak megmentése végett, mert „aki a szenvedőn segíthetne és nem segít, annyi, mintha megölné azt." Ezek után kegyelettel emlékezve meg a vidék népének bátor, lelkes harcáról a veszély színterén, megáldja a buzgó tűzoltókat, az egyes helységek lelkes elöljáróit, s ama kiemelkedő családokat, kik a szerencsétlenségek helyein mindig, mint elsők szoktak megjelenni mentő szereikkel. „Ezeknek számára a leégett romok zöld borostyánt teremnek: a megmentett nép hálavirágait." Nem elég azonban a romboló elemet leküzdeni, fenmarad ennek gyümölcse meg a nyomor s ezt szünteti : a könyörülő jó szív. Erőteljes érveléssel indokolja a jóltevő részvét szükségét mindenütt, hol bármi alakban a társadalmi nyomor megjelen. Irgalomra készteti az embert a sorsüldözöttek iránt saját érdeke is. „Az emberi sors változó. Ki tudja, melyik pillanatban húzza meg a haragvó sors hideg keze helységed vagy családod élete felett a szerencsétlenség vészharangját ? Ma nekem, holnap neked! Segéljétek a szerencsétleneket jövőtök biztosításáért. Egy biztosító intézetbe fizettek be azokkal a könyöradományokkal. Veszély esetében ti is úgy számíthattok ségélyre, ha a sorstól sújtottaknak a segélyt előre kikölcsönöztétek, kamatra adtátok. Adja Isten, hogy ne legyen szükség a visszafizetésre. De szerezzetek magatoknak jóakarókat, mondja az irás." Megindítón hív fel a titkolt sebek orvoslására is. „Nemcsak az a szegény, ki koldusbotjával, kiáltó imájával, szakadozott rongyaival mintegy cégért tűz ki követelőn nyomora fölé. Vannak oly szegények is, kik nem mernek elmenni ajtód küszöbéhez, kiknek arca pirul, ha kérni kell. Sok család a szemérem, a családi önbecsérzet szálaiból szőtt fátyolt borítja szegénysége s eltitkolt könyüi fölé. Ugy tesz, mint Caesar, ki segélykiáltás helyett, midőn tőrt döfnek keblébe, betakarja ruhájával magát, hogy ne láthassák gyilkosai, arcának fájdalmát." A valódi részvét mind a nyilt, mind a titkolt szenvedéshez megtalálja az utat. Majd reá mutat szónok a leégett falura. Elmondja, hogy ott bár az elemek csapkodó lángja kialudt, de