Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-10 / 41. szám

lálsz egy két szobás rongyos viskót ! Ki lakja azt ? Talán a bakter ? Vagy a barmok pásztora ? Nem ! Epen most lép ki meghajolva az alacsony roskatag ajtón, melynek hasadékai között a szél behordja a havat, egy sáppadt, őszbe vegyült alak, - ruhája barna színt mutat, hajdan IO

—15 év előtt fekete lehetett, most a reája vetett foltoktól közelről különböző színt mutat! . . . Bent a szobában a nő gondülte, barázdolt halavány arccal, síró gyermekektől körülvéve, ott abban a szobában, hol az asztalon ki van tárva a szentkönyv, s a férj szellemi kincseket gyűjteni iparkodik hívei boldogitására, szűk és gőzös konyhán enni valót készit, mi alatt legkisebb gyermekét sovány emlőjén emteti. Elkészül az egyszerű ebéd, körülüli az asztalt a népes család ; de az étvágy hiányzik a családfőknél, a szüléket betegesekké tette a fárasztó munka és az ölő gond ; a sáppadt nő lopva vet néhány kétségbe esett pillantást a férj beesett arcára, melyből azt a lélekölő gondolatot lehet kiolvasni: „mi lesz velünk, ha itt hagy e jobb sorsra méltó ember ? Hol fogok megállhatni éhező, síró és rongyos árváimmal ?* Es a férjet elszólítják a kötelesség gondjai, munkához kezd, vagy csak kezdene ! De haj ! Midőn a nő és gyermekek elvonulnak, sötét gondfelhők tornyosulnak homlokára, eszméit elöli a kétség tépő érzete, a toll kihull kezéből, a lángoló érzemények helyett szakadozott sohajok töredeznek fel fájó kebléből ! íme t. olvasó, ez sorsa igen igen számos protestáns papi családnak, még pedig a nagyítás legkisebb mértéke nélkül. Az állam mit tesz e becsületes napszámosokért ? Evenként egy-egy egyházmegyében a mindennapi égbesíró nyomor enyhítésére ád annyit, hogy e legnehezebb sorssal küzdőnek jut belőle 10—20 forint — száz husz gémnek hatvan keszeg; de már arról, hogy mint a néptanítók családjának jövendőjét biztosította, a szegény protestáns papoknak is juttatna valamit ily céllal, még csak reménybelileg se gondoskodik ; pedig nem én mondom, de a történelem kiáltja, hogy akár az alkotmányos szabadságnak, akár a nemzeti nyelvnek, akár a hazaszeretetnek nem voltak e haza földén hatalmasabb oszlopai a protestáns papoknal. Hanem a helyett teherrel, folytonos kiadványozásokkal, dijnélküli szolgálmányokkal katonaságnál, adó ügynél stb. stb. jómóddal megvagyunk „áldva.<

( Hala legyen azért azon nemes érzésű főúrnak, ki ezen oly régen érzett bajon társadalmi uton akar segíteni ? íme nem mondhatjuk többé: »Nincsen ki szánna engemet !8

(I. Sám. 22. 8). Sőt inkább örömmel hirdetjük a nemes szívű gróf úrra vonatkozva : „örök emlékezetben leszen az igaz és irgalmas* (C XII zsolt. ó. v.) Van-e valami szebb és idvességesebb, mint egy olyan szóhang és nemes kezdeményezés, mely a jólét és gazdagság fényes termeiből csendül meg a szenvedők kunyhói felé ? Azok, kik a világ sorsát igazgatják vajha az emberi > érzés emez idvezitő mezejére lépnének ! Oh akkor az a nyomor, mely az emberekbe s Istenbe vetett bizodalmat elvesztve s kigűnyolva sárral és piszokkal táplálkozik, s alattomos hajlóvadászatot tervez a fennálló társadalmi rend ellen a nihilizmus s több eféle rémei korunknak áldásra s imára nyitnák meg ajkaikat ! A békesség, szeretet csókolgatnák egymást társadalmunkban ! Tisztelt lelkésztársak ! íme egy főúr ma, midőn arra legnagyobb szükség van, odaszól hazánk társadalmának szívéhez és így szól szent könyvünkkel: »Avagy nem sirok vala-e azon, a kinek nyomorult idei valának, a szűkölködők miatt az én lelkem nem volt-e szomorú ?* (Job. XXX. 25.) S szól így az iíjuság kellemes és szórakoztató virágai közt, az élet gyönyöreinek teljében ! Jegyezzétek fel magatoknak e nap emlékét, s áldjátok és üdvözöljétek a nemesen érzőt s velem együtt kívánjatok sikert nemes kezdeményezéséhez ! En pedig megvagyok győződve afelől, hogy a nemesen érző főúr kezdeményezése nem leend a pusztában elhangzó ige ! Már látom az időt, midőn e kibeszélhetetlen áldást magában hordozó elvetett mag megelevenedik, s a jobbak sorakozni fognak felnövelni azt oly élő fává, mely alatt a prot. lelkészek gyámol nélkül maradt özvegyei s árvái édesen megpihenhetnek. En hiszem ezt, sőt megvagyok felőle győződve, mert érzem, hogy nekünk nyomorral küzdő protestáns lelkészeknek jogunk van a haza, a társadalom, a nemesen érző emberbarátok részvétéhez. E részvétet megérdemli a múltban, a jelenben végzett és a jövendőben végzendő lelkiismeretes munkálkodásunk. Nem pompára, nem fényre, nem fennenjáró csillogásra vágyunk mi! Csak arra, hogy legyen meg »mindennapi kenyerünk8

, hogy felszabaduljunk a jövő kétségbeejtő gondjainak acél nyomása alól, mely oly sok üdvös tervet semmisít meg csirájában, mely oly sok nemes munkáról veszi le lankadt kezeinket! Csak arra vágyunk, hogy az emberi nemes jótétemény által kigyomláltassék a »nyomornak ama fája(

<

, melyről eddig koldus botot tort siralmas bolyongásaira gyámol nélkül maradt családunk. Fogadja a nemes gróf tiszteletteljes üdvözlésem s legméltóbb elismerésem kifejezését. Nyíregyháza szept. 26. 1880. Lukács Ödön, f. szabolcsi ref. esperes. KÖNYVISMERTETÉS. vAz érettségi vizsgálatok, vonatkozással a gymnasiumi szervezetre., tantervre és tantárgyakra. Irta Székely Ferenc, nagyenyedi ref. főiskolai tanár. (Különlenyomat az ,,Egyházi és iskolai szemlébőlBudapest. Franklin-társulat nyomdája. 1880.) 8-d rét. 97 lap. Ara 60 kr. Kapható Kókay Lajos könyvkereskedésében. Fent címzett munka, mint bevezetésében jelezve van, válasz kiván lenni Dr. Eutter Nandornak a tanar-