Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-19 / 38. szám

Hegedűs L , Kiss Áron, Kovács Ödön, Molnár Aladár és Molnár Béla személyében, elvetvén a Török propozicióját, a tanügy napirendre tűzését. Megkezdték tehát az alkotmánytervezet tárgyalását, mindenütt hozzáolvasva az egyes e. kerületek megjegyzéseit. Mindjárt az első §., melyben az egyház definíciójáról van szó, hosszú vitát idézett elé, melyhez néhol erős dogmaticus elem is járult. Dogmatikai szempontból Kovács Ödön kifogásolta, Balogh Ferenc, Pap Gábor \ védték, míg Szilágyi Dezső jogi szempontból hibáztatta a szöveget, Szilágyi szerint egyház-alkotmányi tervezetbe csupán az egyház szervezetére vonatkozó közjogi tételek teendők be. Abban pedig dogmatikai tételek vannak. Névszerinti szavazás után 18 szavazattal 16 ellen az eredeti szöveg hagyatott meg. A délutáni ülésben nagyon kicsinyeskedő vitákkal telt az idő. Jelentékenyebb pont volt az e. községi közgyűlés hatáskörének megállapítása. Sokan az e. községi közgyűlés hatáskörét annyira ki akarták szélesíteni, hogy nemcsak a lelkészt és gondnokot, hanem a tanitókat s énekvezéreket is a közgyűlés által akarják választatni. Mások pl. Baksay, Dobos, gróf Páday, hivatkozvan arra, hogy alkotmányunk presbyteri, hogy a népes közgyűlés gyakori korteskedésnek és izgalmaknak teszi ki az egyházat, a lelkészválasztáson kivül minden egyéb jogot a presfoyteriumnál kívánnak hagyatni. Igy nyilatkozik Molnár Aladár, ki a tanügy szempontjából tartja veszélyesnek, hogy a tanitókat a közgyűlés válaszsza. Hosszas vita utan meghagyatott az eredeti szöveg, mely szerint az egyházközségi közgyűlés választja a lelkészt, a presbytereket és az egyházközségi gondnokot, de az erdélyi e. kerületben a tanitókat s énekvezéreket is. A presbyteriumról szóló fejezetben is sok apró kérdés felett folyt érdektelen vita pl. a felett, hogy a templomokra s egyházi épületekre tűzhetők e ki poli- j tikai pártjelvények, hogy az egyháznak egy, avagy két pecsétje legyen, mely utóbbira nézve abban állapodtak meg, hogy minden egyhazban két külön pecsét tartandó, egyik a „lelkészi hivatal/ mely a lelkésznél áll, másik „az egyházközség pecsétje* fölirattal, melynek holtartásáról az egyházközség gondoskodik. A presbyterium elnöksége felett heves vita támadt A dunamelléki kar azt indítványozza, hogy a hol eddig kettős elnökség volt, ott ezután is az legyen, ahol pedig eddig nem volt, ott ezentúl is csak a lelkész elnököljön. Megállapodássá lett, hogy „a presbyterium elnökei a rendes lelkész és egyházközségi gondnok.* Tehát mindenütt behozandó a kettős elnökség, ami épen nem mondható helyes intézkedésnek. A második nap gyorsabban folyt a tárgyalás s az egyházmegyékről és egyházkerületekről szóló fejezeteknél értékes eszmecserék fejlettek ki. Igy pl. a dunántúli egyházkerület azon indítványánál, hogy a segédlelkészek vizsgálata és bekeblezése tovabbra is az egyházmegyéknél hagyassék. Molnár Aladár Erdély példájára hivatkozva, azt mondja, hogyha más kerületek is külön-külön jogot kívánnak maguknak biztosítani, akkor jobb abba hagynunk munkálkodásunkat, akkor egységes szervezetről ne beszéljünk. Azután meg nincs is ok arra, hogy a Dunántúl ragaszkodjék azon mostani szokáshoz, hogy segédlelkészei az e. megyei lelkészek közül kinevezett bizottság előtt vizsgáltatnak meg, hogy egyik megyéből a másikba sem a segéd-, sem a rendes lelkészeket nem engedhetik rendes lelkészekül megválasztatni s hogy minden megyében a segédlelkészek közül csak a legidősebbet szabad megválasztani. Ez hátrányára van az egyházi életnek, hátrányos úgy a segéd-, mint a rendes lelkészek nemes ambíciója felköltésére való tekintetből. Hegedűs L. Ha a régi jogokat feszegetjük, akkor a tiszáninnenieknek legtöbb emlegetni valójuk volna, mint a mely kerületben a superintendensi kormanyalak sokáig nem volt honos, s hol még nem régiben is mindkét papi vizsgát az e. megyén tették le az illetők, sőt ez exmittalta, csupán a papszentelés joga hagyat van a kerületnek. Később azonban superintendens valasztatvan s ezen kormányalak megerősödvén, az e. megyék felad" tak jogaikat, vagy legalabb most csak oly módon gyakorolják, hogy a ker. papi vizsgán a megyék is képviselve vannak. Ezért kéri a dunántúli kerületet, hogy ne hivatkozzanak, 'ne ragaszkodjanak ilyesféle különleges intézményeikhez. Ugyanily értelemben nyilatkozik, Erdélynek analóg esetét hozva fel, Kovács 0., a hol ma már szintén kerületen van a papi vizsga ; sokkal helyesebb is, mert hisz még egy theologiai tanar is alig merészelhetne vizsgát felvenni egyébből, mint saját szaktudományából; annyival inkább nem lehet gondolni, hogy az e. megyei vizsgáló bizottságok csupa kompetens szakférfiakból legyenek összeállíthatók. Az eredeti szöveg meghagyatott; valamint a következő s utolsó §. is. Az e. kerületekről szóló fejezetben a „presbyteriumok által választott tanácsbirák* kérdése keltett figyelemre méltó vitat. Török kifejti, hogy mennyire előnyös egyházunkra nézve a tanácsbirói intézmény , mint a melynek segítségével több oly kitűnő buzgó férfiakat bevonhatunk egyházi ügyeink kormányzásába, azokban az érdekeltséget ébren tarthatjuk, kiket egyébként nem vonhatnánk be. De meg a képviseleti elvvel ez épen nem ellenkezik. Sőt nagyon is összevág; mert hiszen nyolc e. megye e. tanácsai által választatnak s így voltakép csakis ők tekinthetők kerületi képviselők nek, a többiek csak egy-egy megyét képviselnek. Megemlítendő az is, hogy ezen kerületben esalc nyolc e. megye van s így 8 gondnokra van szükség; sokszor megesett, hogy egy kitűnő csaladnak három-négy tagja ült a gondnoki székekben, s így a consistóriumban ezek határoztak. A dunai kerület felettébb hasznosnak, üdvösnek tapasztalja ezen intézményt s óhajtja, hogy be-76*