Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-19 / 38. szám

De midőn ily sokat várok és reifiénylek én a megindítandó „Vasárnap* című néplap olvasásától: félek, igen félek más oldalról a s

Vasárnap* cím után oda bigygyesztett ,protestáns* szótól ; félek attól, hogy ezen szűkkeblű felekezetiességre vezető jellemzése a lapnak ott fog figurálni a lap homlokán. Mert ha ennek egyéb következése nem lenne is, minden esetre az elárűsításnál gátlólag hatna ez a vegyes vallású helyeken, némely elfogultabb pápista emberre nézve. Nekünk szánó mosoly vonul el ajkainkon, midőn haladó korunkban is ilyeneket olvasunk : katholikus kaszinó, katholikus legény-egylet; vagy, midőn valaki „természettant® vagy „történelmet* ír katholikus szempontból. Mindez a felekezetiesség rút bélyegét viseli magan s némi idegenséget vagy épen gyanút kelt a más hitűek keblében, vagy a felekezetesség fogalmán felül emelkedettek lelkében. A vasárnap minden ker. vallásfelekezet ünnepnapja, nemcsak a protestánsoké; így minden keresztyén embert érdekel valláskülönbség nélkül. Egy „Vasárnap* című néplapra nézve is óhajtandó volna, hogy ne csak kizarólag protestáns népünknek, hanem valláskülönbség nélkül a magyar haza összes magyar népének legyen az szerkesztve. Ne induljunk mi a katholikus néplapok után. A katholikusoknál bírja a Szent-István-társulat s nekik nem kell az elárúsítással küzdeni, mint nekünk protetáusoknak. A falusi plébános úr, ha meglatja hallgatója házában a' „protestáns néplap* valamelyik számat, mindjárt megijed attól, mint „eretnek* laptól, mely kárhozatra vezeti engedelmes híveinek egyedül idvezűlendő lelkét. Lám Budapest mellett is egy városi plébános úr nem régen taposta sárba a bibliákat, melyeket buzgó hívei a prot. biblia-arúsoktól nagy lelki vágy és öröm közt vásásárolgattak. Eélek tehát, igen félek tőle, hogy vegyes vallású községekben protestáns néplapunkkal is így járunk, ha nem töröljük le a laphomlokáról a felekezetesség bélyegét. De mind ezeket mellőzve most, nem bírom eléggé kifejezni örömemet a lap körül tett azon életrevaló intéz kedésért, hogy olcsó, 4 kros füzetekben jelenik az meg hetenként, s hogy minden száma rövid, bevégzett közleményeket tartalmazand. így már, különben is babonás és előítéletes népünknél könnyen lehet ellensúlyozni a rosz ponyva irodalmat és annak káros befolyását a szívekre. Ez a hasonszenvi gyógymód a legsikeresebben fogja eloszlatni e járványos betegséget, mely köznépünk természetes észjárását megbénítja, s a melynek mételye oly mélyen eszi be magát népünk lelkébe, hogy ízlése minden nemesebb szellemi táplálék élvezetére egészen megromlik. Most már csak előfizetők kellenek bőven, kik a füzeteket elárúsítsák; embereket kell teremtenünk, kik ébredő népünk szellemi érdekében semmi fáradságot ne kíméljenek, kik lelkesedve a nagy Széchenyivel így szóljanak : „ha egy hazai válallatot ki akarok vinni, nem elégszem meg az irkafirkával; hanem telhető hasznát veszem számnak és lábamnak is, és előleges informátiók végett nincs előttem sem házemeleti magasság, sem útcai távolság.* Itt is, a megindítandó „Vasárnap* cimű néplap elárúsításánál kövesse minden lelkésztársam a legnagyobb magyarnak ezen erélyes eljárását; pártoljuk mindnyájan egy szívvel és lélekkel e szent ügyet ; ne legyen köztünk senki közönyös, néma és siket a kiáltó szóra, hanem a ki sziklát nem bir, vigyen apró köveket az alaphoz. Mutassa meg minden jóravaló lelkész, hogy ő nemcsak a kathedraban tudja hirdetni az Isten igéjét, hanem kívül az életben is ily célszerű és hasznos néplap terjesztése altal csepegtet jótévőleg hallgatója szívébe a földieknél szentebb érzéseket s öntöget lelkébe a testieknél nemesebb gondolatokat. Es ha minden lelkész-társam ezt teszi : akkor fejlődő népünk meg fogja érteni, hogy a vallás és annak minden intézményei ép olyan táplálók és jóltévők az emberi társadalomra nézve, mint volt gyermek életünknek az édes anyai tej: itt is, ott is, egész életünkre kiható nedvet és éltető szellemet szívunk be. Ha tehát népünket ide neveljük, ha vallásos, épületes olvasmanyok altal lelki eledelt és éltető tápot nyújtunk a templomon kivül is hallgatóinknak : akkor felekezet nélkül, minden ember keresztyén leend, a szó legnemesebb értelmében és üres templomaink ismét megtelnek hívő lelkekkel. Faxit Deus ! Simon S. Észrevételek ^Vigil^ apró miseriáira. I. Csudál kozom, hogy szerethet valaki szennyest piacra vinni, hogy más is lássa mint szapulja, mossa a piszkos ruhát. De leginkább kell álmélkodnom egy protestáns papon, kinek elég alkalma van egészséges eszméit nemcsak megpendíteni, hanem valósítani is. Ha még eddig lelkészi értekezleteken nem beszélték meg az anyakönyvek egyforma vezetését: adta volna be „Vigil* barátom törvény alakjában öltöztetve, okadatolva az egyházmegyei gyűlésre — hol bizonyosan tárgyaltatott volna. Püspöki és esperesi hivatalos levelek, hogy beíratnak, onnan lehet következtetni, mert az azokban sürgetett papi teendők teljesíttetnek. Nyomatott jegyzőkönyvek minden egyházakban vannak. Arról van rendeletünk, hogy anyakönyvek vezetéséhez jó tentát használjunk. Nem kellene-e azt is megbeszélni, hogy fekete vagy violaszín legyen a hiteles tinta ? ! Nincs ellenvetésem, hogy esperes meg szolgabíró évenként nézze meg anyakönyveink vezetését. Csak azt kérdezem, felelős lesz-e az az esperes vagy szolgabíró az én általam vezetett anyakönyvért? Nem engem büntet-e a törvény, ha rosszúl, vagy hanyagul vezetem könyvemet? Az egyházak számadásai miként vizsgáltattak nálunk, azt, ugy látszik, „Vigil* barátom — mint nem