Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-23 / 21. szám
magyar prot. papi s tanári nyugdíj-.s özvegyárvaintézetet ! Hozzak-e fel ezen indítványom mellett érveket is r E feladat valóban nem nehéz, mert az indokok egész regiója ostromol. Minden érvet azonban elősorolni időm, de e lap szűk tere sem engedi; lássuk legalább a főbbeket. o ' o Hogy a magyarhoni protestantismusnak mily nagy ártalmára szolgált apáink merev separatismusa s egymás közti gyűlölködése, azt a történelem lapjai szomorúan hirdetik. Mily más képe lenne most egyházunknak, ha az elődök felfogva közös feladatukat, egyesült erővel harcolnak vala az ellenséges tábor ellen ! A közös ellenség fegyvere napjainkban tompult ugyan, de sebeket még most is vág egyházunk testén. S ha másként lenne is, nem tudjuk-e, hogy concordia parvae res crescunt ? Igaz, hogy századok mulasztásait egy pár évtized helyre nem hozhatja; az elvek egyeztetését csak a fokozatos működés vezetheti a kellő eredményhez ; de hát váljon még most sem érlelődtek volna annyira az eszmék, hogy felfogjuk, miszerint hazánk protestáns egyházainak egy és ugyan az a missiója ? Mi hozhatna bennünket egymáshoz közelébb, mint közös érdekünk ? A Baldácsy-féle alapítvány egy ily selyem szál, mely egyházainkat közelebbi viszonyba hozza egymáshoz; segélyintézetünk valóságos arany lánc volna, mely papjaink szívét egybe fűzné. Ha széttekintünk magunk körül, ma-holnap mi leszünk egyedül azok, kik a mai kor nagy vívmányát, a társulás hasznos eszméjét, még saját érdekünkben sem tudjuk értékesíteni. Ezen állitásom bebizonyítására nem akarom felhozni rendezett viszonyú cultur nemzetek prot. egyházainak szervezetét. Hogy ezek nyugdíj tekintetében is előbbre vannak, mint mi, az csak természetes; de jerünk azon nemzethez, mely ipar, műveltség s egyátalán a cultura tekintetében nálunknál sokkal alantabb fokon áll, jerünk Oroszországba. E nagy birodalom rengeteg tartományaiban elszórva él mintegy két millió protestáns; gyülekezeteik közt nem ritka az olyan (pl. a 750 lélekből álló túlai), melynek köre nem kisebb, mint Horvátország s Erdély együttvéve: és mégis eme szétszaggatott, szórványos híveket, mily szoros kötelék fűzi egybe! Körükben virágzik oly segély-egylet (Unterstützungskasse für evang.-lutherische Gemeinden in Russland), mely alakuló egyházak lelkészeire, elgyengült agg papokra s egyes szegényebb egyházak segélyezésére évenként 42 ezer rubelt (63,000 frtot aranyban) fordít s legújabb időben ezen kivűl még egy külön lelkészi nyugdíj-egyletet (Emeritalkasse für evang.-lutherische Prediger) alakított. De hazánkban is mai napság mindenféle segély-egyletek (legutóbb a ^ gazdatisztek és erdészek országos segély- és nyugdíj-egyesülete*, és j,a Magyarhonban élő zeneművészek segély-egylete < < ) alakulnak; a papinál, tanárinál sokkal kisebb qualificatióju hivatalnokok (pl. tanitók, községi jegyzők), az egyenlőeket nem is említve, nyugdíjra képesitvék: csak mi lelkészek s tanárok legyünk tovább is dissolutae scopae s összetett kezekkel várjuk a jobb időt ? Nem volna-e itt az ideje, hogy a consulok erre is terjesszék ki figyelmüket ? Tagadhatlan ugyan, hogy e tekintetben eddig is tettek már valamit az egyes tractusok, esperességek s egyházkerületek; de mily csekélység ez ahoz képest, a mit tenniök kellett volna ! Mily nagy lendületet nyerne e szent ügy, ha egy oly nyugdíj-intézetet alakítanánk, mely körülbelül negyedfél ezer tagot számlálna ! Gymnasiumaink reorganisatiójára, theologiai akadémiák szervezésére, protestáns egyetem felállítására törekszünk. Oly célok ezek, melyekre minden protestánsnak áldozni szent kötelessége. Egyházunk java s jövője, maga a korszellem s a tudományok előhaladottsága egyaránt követelik, hogy azon férfiakat, kiket ifjuságunk s gyülekezeteink élére állítunk, a lehető legjobban fegyverezzük fel a tudomány mindennemű fegyvereivel, hogy azok kilépve a küzdtérre, nagy s nehéz feladatukkal megmérkőzhessenek. De kérdem, nem előbbre való-e, hogy ezen bajnokainkat, kiknek kezükbe legszentebb érdekeinket teszszük le, minden eshetőség ellen biztosítsuk ? E nélkül tudományos készültségük, kitágult eszmekörük csak még jobban előtérbe helyezik jelenjük tarhatatlanságának s jövőjük bizonytalanságának árnyékát. Ültessük el előbb a fácskákat szilárd talajba s úgy nemesítsük azokat, mert futóhomokban a legnemesebb ojtvány is elese* nevész, elpusztul.
