Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-09 / 19. szám

ISKOLAÜGY. A gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat a közoktatási bizottság előtt. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága vagy nyolc ülésben és élénk viták után befejezte a gymna­siumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat tár­gyalását és a javaslatot egészen átdolgozva és újra szövegezve nyújtotta be a háznak. Lapunk szük tere nem engedi, hogy a bizottság tárgyalásait egész részletességei közöljük. Kénytelenek vagyunk inkább csak a protestáns közönséget különösen érdeklő momentumok ismertetésére szorítkozni. Időnyerésért és eleve tájékoztatásért a bizottság 3 tagja fontosabb indítványaikat és módosításaikat előre írásba beadták és azok lithographirozva osztattak szét a tagok között. Molnár Aladár az indítványoknak és módosítások­nak 4 ívre terjedő egész sorozatát nyujtá be. Szehe­rényi Gusztáv (az ágost. superintendens) azon módosítást adta be, hogy ne az igazgatón kívül, hanem azzal együtt legyen legalább annyi rendes tanár, a hány az osztályok száma. Zsilinszky Mihály a 66. §-t oda módosítani indítványozá, hogy mondassék ki, hogy a hitfelekezetek, törvényhatóságok, községek, társulatok és magánosok által fentartott középiskolák tannyelve ren­desen a magyar s csak a vidéki különleges viszonyok szerint lehessen más is stb. Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy a bizottság 4 protestáns tagja közül, egy soha sem volt jelen, kettő pedig csak az államkormány rendelkezése alatt álló iskolákról szóló II. fejezet tárgyalásáig volt ott, úgy hogy mindvégig s épen a protestánsokat érdeklő kér­déseknél hitfeleink közül csakis Molnár Aladár vett részt a vitában. Ezt annyival inkább sajnáljuk, mivel azon pontok is, melyekben Molnár Aladár külön véleményt adott, egy-egy szavazattöbbséggel estek el, és négy napi vita után is csak egy szavazattöbbséggel fogadtatott el azon indítvány, hogy nemcsak az államnak, hanem a Mol­nár A. indítványozott garantiak mellett, a felekezetek­nek is legyen joguk a tanárokat képezni és képesíteni. A kik visszaemlékezünk a közoktatásügyi törvény­javaslatoknak a képviselőházban és bizottságaiban 1868. s 1874-ben tárgyalásaira, szembetűnőnek találhattuk az uralkodó nézeteknek egészen megváltozott irányát. Míg 1868. az oktatás terén is a minél nagyobb mérvű önkor­mányzat hívei voltak túlsúlyban még a nem protestáns vallásúak között is: ma az állami érdekeknek és a magyar államhatalomnak az oktatás terén is nagyobb mérvben érvényesítése és terjesztése az, a minek pár­tolói naponként szaporodnak és erősbödnek. Mutatja ezt azon sajátságos tünemény is, hogy p. o. Molnár Aladár 1874-ben a középiskolai törvényjavaslat tárgya­lásakor ugyanazon vagy hasonló indítványaival, mint a melyeket most tett, (a tanárok képesítése kérdését ki­véve) ő ment legmesszebb az állami szempontok érvé­nyesítésében és kizárólag a felekezeti önkormányzat érdekeit védőkkel állott szemben : míg ma ugyanazon határok között mozgó javaslataival csakis az állami érdekek szószólói ellen kellett küzködnie, az önkor­mányzatra az öveinél kedvezőbb javaslatokkal senki elő sem állt és az övéi is erős viták után alig egy-egy sza­vazattal fogadtattak el, vagy éppen elestek, mint p. o. a külön véleményben foglaltak. A képviselőház liberális és előkelő tagjaitól (s köz­tük protestánsoktól is) hallottuk, hogy az oktatás kö­rében a felekezeti önkormányzat már inkább csak a magyar nemzetiségek és az ultramontanismus törekvé­seinek nyit tért. E tekintetben akár a nemzetiségeknek, akár a gazdag és hatalmas katholica egyházban felver­gödő ultramontanismus üzelmei ellen ma már nem a protestánsok autonómiája, hanem csak az államhatalom képes megvédeni. Ezért többen kárhoztatják is azokat, kik, mint ők mondják, a protestánsok kedveért, készek | a nemzetiségeknek és az ultramontánoknak nagyobb mezőt nyitni. Most volna alkalom, mondják többen, leg­alább a középosztály képzésére, egy egészen nemzeti, egységes magyar közoktatást szervezni, s ime a protes­tánsok autonómiájának hívei állnak útjában. Ez irány­ban Molnár Aladárnak is nem egy keserű szemrehányást kellett és kell folyton hallania. E felfogást tarthatjuk bármily tévesnek, vitatkoz­hatunk ellene : de a kik itt az emberekkel érintkezünk, nem tagadhatjuk, hogy nem csak létezik, de a közok­tatásügyi bizottság tárgyalásának eredményei épen belőle érthetők meg. Molnár A. fontosabb indítványai : a külön vélemé­nyében foglalt 3 pontot s néhány kisebb módosítást kivéve : mind elfogadtattak, s ezek szerint szövegezte­tett át az egész törvényjavaslat. Nézzük tehát az így rajta végbement jelentékenyebb változtatásokat: Elsőben szigorúan keresztül vitetett az intézeteknek két nagy csoportba összefoglalása, t. i. a miniszter ren­delkezése, és közvetlen vezetése alatt álló, s másfelől az autonóm iskolák csoportjába. Az első csoportban mindenütt megváltoztattatott az állami meg a miniszter kezelése alatt levő alapokból fentartott intézetek között a miniszteri tjavaslatban foglalt azon megkülönböztetés, mely ez alapok kérdését már itt eldontené, vagy az eldöntésnek praejudicálna. A második csoportban jobban elküloníttetett az autonom iskoláknak két fokozata, t. i. a községi és törvényhatóságiaké egyfelől, a hitfelekeze­teké másfelől. Másodszor határozottabban fentartatott a gymna­sium és reáliskola közti különbség, és az nehezebben áthidalhatóvá tétetett. Harmadszor az egy tanintézetből a másikba átme­neteire, osztályösszevonásokra, magántanulók vizsgála­í tára, köteles és rendkívüli tantárgyak tanulásának sza-

Next

/
Thumbnails
Contents