Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-09 / 19. szám

ISKOLAÜGY. A gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat a közoktatási bizottság előtt. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága vagy nyolc ülésben és élénk viták után befejezte a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalását és a javaslatot egészen átdolgozva és újra szövegezve nyújtotta be a háznak. Lapunk szük tere nem engedi, hogy a bizottság tárgyalásait egész részletességei közöljük. Kénytelenek vagyunk inkább csak a protestáns közönséget különösen érdeklő momentumok ismertetésére szorítkozni. Időnyerésért és eleve tájékoztatásért a bizottság 3 tagja fontosabb indítványaikat és módosításaikat előre írásba beadták és azok lithographirozva osztattak szét a tagok között. Molnár Aladár az indítványoknak és módosításoknak 4 ívre terjedő egész sorozatát nyujtá be. Szeherényi Gusztáv (az ágost. superintendens) azon módosítást adta be, hogy ne az igazgatón kívül, hanem azzal együtt legyen legalább annyi rendes tanár, a hány az osztályok száma. Zsilinszky Mihály a 66. §-t oda módosítani indítványozá, hogy mondassék ki, hogy a hitfelekezetek, törvényhatóságok, községek, társulatok és magánosok által fentartott középiskolák tannyelve rendesen a magyar s csak a vidéki különleges viszonyok szerint lehessen más is stb. Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy a bizottság 4 protestáns tagja közül, egy soha sem volt jelen, kettő pedig csak az államkormány rendelkezése alatt álló iskolákról szóló II. fejezet tárgyalásáig volt ott, úgy hogy mindvégig s épen a protestánsokat érdeklő kérdéseknél hitfeleink közül csakis Molnár Aladár vett részt a vitában. Ezt annyival inkább sajnáljuk, mivel azon pontok is, melyekben Molnár Aladár külön véleményt adott, egy-egy szavazattöbbséggel estek el, és négy napi vita után is csak egy szavazattöbbséggel fogadtatott el azon indítvány, hogy nemcsak az államnak, hanem a Molnár A. indítványozott garantiak mellett, a felekezeteknek is legyen joguk a tanárokat képezni és képesíteni. A kik visszaemlékezünk a közoktatásügyi törvényjavaslatoknak a képviselőházban és bizottságaiban 1868. s 1874-ben tárgyalásaira, szembetűnőnek találhattuk az uralkodó nézeteknek egészen megváltozott irányát. Míg 1868. az oktatás terén is a minél nagyobb mérvű önkormányzat hívei voltak túlsúlyban még a nem protestáns vallásúak között is: ma az állami érdekeknek és a magyar államhatalomnak az oktatás terén is nagyobb mérvben érvényesítése és terjesztése az, a minek pártolói naponként szaporodnak és erősbödnek. Mutatja ezt azon sajátságos tünemény is, hogy p. o. Molnár Aladár 1874-ben a középiskolai törvényjavaslat tárgyalásakor ugyanazon vagy hasonló indítványaival, mint a melyeket most tett, (a tanárok képesítése kérdését kivéve) ő ment legmesszebb az állami szempontok érvényesítésében és kizárólag a felekezeti önkormányzat érdekeit védőkkel állott szemben : míg ma ugyanazon határok között mozgó javaslataival csakis az állami érdekek szószólói ellen kellett küzködnie, az önkormányzatra az öveinél kedvezőbb javaslatokkal senki elő sem állt és az övéi is erős viták után alig egy-egy szavazattal fogadtattak el, vagy éppen elestek, mint p. o. a külön véleményben foglaltak. A képviselőház liberális és előkelő tagjaitól (s köztük protestánsoktól is) hallottuk, hogy az oktatás körében a felekezeti önkormányzat már inkább csak a magyar nemzetiségek és az ultramontanismus törekvéseinek nyit tért. E tekintetben akár a nemzetiségeknek, akár a gazdag és hatalmas katholica egyházban felvergödő ultramontanismus üzelmei ellen ma már nem a protestánsok autonómiája, hanem csak az államhatalom képes megvédeni. Ezért többen kárhoztatják is azokat, kik, mint ők mondják, a protestánsok kedveért, készek | a nemzetiségeknek és az ultramontánoknak nagyobb mezőt nyitni. Most volna alkalom, mondják többen, legalább a középosztály képzésére, egy egészen nemzeti, egységes magyar közoktatást szervezni, s ime a protestánsok autonómiájának hívei állnak útjában. Ez irányban Molnár Aladárnak is nem egy keserű szemrehányást kellett és kell folyton hallania. E felfogást tarthatjuk bármily tévesnek, vitatkozhatunk ellene : de a kik itt az emberekkel érintkezünk, nem tagadhatjuk, hogy nem csak létezik, de a közoktatásügyi bizottság tárgyalásának eredményei épen belőle érthetők meg. Molnár A. fontosabb indítványai : a külön véleményében foglalt 3 pontot s néhány kisebb módosítást kivéve : mind elfogadtattak, s ezek szerint szövegeztetett át az egész törvényjavaslat. Nézzük tehát az így rajta végbement jelentékenyebb változtatásokat: Elsőben szigorúan keresztül vitetett az intézeteknek két nagy csoportba összefoglalása, t. i. a miniszter rendelkezése, és közvetlen vezetése alatt álló, s másfelől az autonóm iskolák csoportjába. Az első csoportban mindenütt megváltoztattatott az állami meg a miniszter kezelése alatt levő alapokból fentartott intézetek között a miniszteri tjavaslatban foglalt azon megkülönböztetés, mely ez alapok kérdését már itt eldontené, vagy az eldöntésnek praejudicálna. A második csoportban jobban elküloníttetett az autonom iskoláknak két fokozata, t. i. a községi és törvényhatóságiaké egyfelől, a hitfelekezeteké másfelől. Másodszor határozottabban fentartatott a gymnasium és reáliskola közti különbség, és az nehezebben áthidalhatóvá tétetett. Harmadszor az egy tanintézetből a másikba átmeneteire, osztályösszevonásokra, magántanulók vizsgálaí tára, köteles és rendkívüli tantárgyak tanulásának sza-