Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-03-28 / 13. szám

Feltámadunk!*) — Húsvéti enek. — Ad notam : Jézus, ki a sírban valói. Vessük le mar a gyászruhát, Imádjuk az egek urát ' Sir a halai, sir az enyészet, Diadalt ül rajta az élet. Kíisztus urunk már nem halott, A nagy király feltámadott. Örömre vált bubanatunk : Feltámadunk '. Feltámadunk' Kételkedők, hitetlenek, A sírba most tekintsetek ! Holtak között, Jézust, az előt Nem lelitek : az Ige bétölt. Ila lenne még köztünk Tamás : Meggyőzi a tapasztalás : Itt van velünk a mi urunk . . . Feltamadunk ! Feltámadunk ! Tördeljetek zöld ágakat Es illatos virágokat ! Helyezzük el szent templomunkban : Itt van az Úr ! Krisztus .jelen van ! Boruljunk le szine előtt, Tiszteljük őt, imádjuk őt. Alázzuk a porig magunk . . . Feltamadunk 1 Feltámadunk ' Ha eletünk ulja kemény : Van már paizs : hit és remeny. Tenger legyen szivünk siralma : Előbb utóbb meglesz jutalma. Ila nem nyernénk itten babért : Nem csüggedünk, Jézus, azért. Vigasztal az, hogy meghalunk . , Feltámadunk ! Feltámadunk! Keresztyének, vigadjatok ! Ragyog a ti csillagotok. Szeplőtlenül menjünk utána Szép liliomfehér ruhába. A jóra hát fogjunk kezet ! Ez a csillag mennybe vezet. Ez a csillag Krisztus urunk . . . Feltámadunk ! Feltámadunk! Nem remegünk többé, halál, Fulánkod bár reánk talál. Csontkezed a sirba taszíthat : Koporsónk szebb hazába ringat. Koporsónk egy rózsás ladik : Oda visz, hol az Ur lakik. Ott koronát bizvást kapunk . . . Feltámadunk ! Feltámadunk ! Póaa Lajos. *) Mutatvány szerzőnek közelebb megjelenő ujabb költeményeiből, melyekre kiválóan felhívjuk * közönségünk ügyeimét. Ára fűzve i frt, diszkötésben 2 frt. Az előfizetések szerző lakására (Budapest, VIII. ker. futóutca 45. sz.) küldendők. Szerk. BELFOLD. A békésbánáti ref. egyházmegye közgyűlése. Nevezett e. megye e ho 16. 17. és 18-dik napjain tarta évi rendes közgyűlését H.-M.-Vásárhelyen. Az esperesi évi jelentésből említésre méltó, hogy mult évben Szabó J. esperesünk maga minden egyházközséget meglátogatott s a „Banátban" vele jart id. Ráday Gedeon gróf s. gondnokunk is több helyen, hol gyenge egyhazainkat az idegen nemzetiségek és felekezetek terjeszkedése ellenében óvni vagy az alakulási küzdelmek közt erősíteni szükség, miért az egyháza és vallása iránt büzgó főúrnak e helyen is méltó köszönetünket nyilvánítjuk. Elszomorító az a kép, melyet a jelentésből számos kisebb egyhazainkról nyerünk, melyek hivei a rácok, olahok és svábok által környezve s az idegen hitfelekezetek elnyelési törekvései ellen küzdve minden szambavehető kúlsegély nélkül a reformátusság s ezzel együtt a magyarság végharcát hanyatló erővel vijjak. S e helyzet talán sehol sem szomorúbb, mint a kincstári birtokokon, hol egyházközségeinket a végpusztulás fenyegeti. A magyar allamnak egyházmegyénk területén roppant kiterjedésű uradalmai vannak, melyeken kisebb nagyobb telepitvényes községek alakultak. Ezek szolgáltatják jobbára a kézi munkaerőt ama földek műveléséhez. De mig a földesurak jobbagyaiknak telket és jarandóságokat adtak, melyek a forradalom után azoknak ingyen tulajdonukba mentek at, s míg ily helyeken a lelkészek és tanitok is törvény értelmében kikaptak illetményeiket a hatarbói: addig a telepitvényes községekben mind a lakosok, mind a testületek a legmostohább bánásmódban részesültek. Egyházaink nyertek ugyan a kincstártól a szokottnál alacsonyabb váltságdíjért több kevesebb fekvőségeket, de egyrészt ezek haszna távolról sem felel meg a lelkészi és tanítói hivatal azon jövedelmének, melyet azok mas helyeken földjeikből kapnak, másrészt- a lakosság saját váltságdíját sem képes fizetni, az egyházföldekét pedig annal kevésbé. E híveink az anyagi végső tönkrejutas szélén allanak. A tetemes váltságdíjakat annak idején nem voltak képesek fizetni, most tehát sok évről felhalmozódtak rajtok, úgy, hogy mostanában már nagyobb részöknek elég, ha évről-évre a hátralék egy részét, és annak kamatait törleszteni tudjak, a folyó évi részletek pedig maradnak fizetetlenül. Ily körülmények közt az egyházmegye a superintendentiat kéri fel, hogy vesse közbe magát e szerencsétlen eladósodott községek érdekében s eszközöljön egyházaink szamára segedelmet az államtól. Mert az mégis különös, hogy az állarn a volt földesurakat kötelezi és igen méltán, hogy kultúrcélokra, lelkészeknek, iskolatanitóknak adjak ki az illetmenyeket, maga pedig az állam a tulajdon területén e célokért nem teszi meg azt, a mire másokat szorít. S oly képtelen helyzet csakis