Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-03-28 / 13. szám

Magához bocsátotta a kis gyermekeket, mert úgymond, ilyeneké a mennyeknek országa. De az önző itjunak megmondotta, hogy a gazdag nem megyen be az Isten országába. A bölcselkedő farizeusokra jajt kiáltott stb. így kell nekünk is az evangyéliomot hirdetnünk, mert hozzánk is intézi Jézus ama szavait : Elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közzé. Legyetek okosak, mint a kígyók, szelídek, mint a galambok. Mát. io, 16. A szülék olvassák szüntelen a példabeszédes könyv 2-ik, 3-ik, de kivált 4-dik részét, és cselekedjenek úgy, s kövessék Jézust, ki így szólott: Ne tiltsátok meg a kis gyermekeket, hogy én hozzam jöjjenek stb. A tanítók cselekedjenek hasonlóképen. A felnőttek ne felejtsék Jézus amaz intését: Ugy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt stb. A tudós oldja le sarujat, és úgy menjen a vallás oltára eleibe, mert szent hely az. A gazdagok higyjék el, hogy a vallásnak kincsei drágábbak a veszendő mammonnál, mert azokat sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti stb.; igyekezzenek azokat megszerezni, mint Jézus is érzékenyen ajánlja nekik, mondván : hasonló a m. országa a mezőben elrejtett kincshez, melyet m. u. megtalál az ember, elrejti azt, — és minden marháját eladván, megveszi azt a mezőt. Mát. 14, 44. A hatalmas és kevély oltözze fel az evangyéliomi százados alázatosságát és hitét. Mát. 8. 5—10. Ilyen módon megtalalja minden lélek az Úr házaban a mit óhajt, örömmé! megy oda, úgyannyira, hogy a hajóba kényszeríttetnék menni és ott ülni, és tanitja vala a sokaságot a hajóból. Mát. 13. 2. Luk. 5. 3. — Természete az embernek, hogy a nagy boldogságban megveti a lelki mannát, s kerüli a templomot. Azt mondja a tékozló fiúval : „Atyám, add ki nékem az örökségből az én részemet.® Kiveszi, s elmegy messze vidékekre, mig nem megfogyatkozik ; mert a lélek is megfogyatkozik, hanem tapláltatik magához illő eledelekkel. De magába tér, s így szól a tékozló fiúval: az én atyámnak, mely sok béresei bővölködnek stb. Luk. 15. Fájdalom ! semmi sem állandó a nap alatt! s maga a lélek, s annak buzgósága is gyakran lankad a változás terhe alatt. Hányszor nem esett már meg, hogy a vallásosság magából kiemelte a lelket, rajongásra, más felpkezetek üldözésére hevítette, a külsőséget túlsúlyra emelte, az isteni tiszteletet ceremóniák tömegébe, csillámaiba temette ; majd viszont közönyös lett a külsők iránt, s elhagyta aludni a szent tüzet az Úrnak oltárain. A templomok üresen maradtak. Ez ma is képe, szomorú képe az egyháznak. De a mi volt ugyan azon, a mi azután is lészen, és a mi most lészen, ugyan azon, a mi ennekutanna is lészen cs semmi nincsen uj dolog a nap alatt. Préd. 1. 4—IQ. M. u. elnyugodt a nap, ismét az ő helyére siet, a hol ő feltámadhasson. De vájjon azért, hogy aluszik : meghalt-e a leányzó ? Azért, hogy üresek a templomok, kihalt-e a vallás az emberek kebeléből s Illyéssel befedve orcankat a mi palastunkkal, és kiindulván, s allvan a templom ajtajara, imigy keseregjünk-e ? Nagy búsulásom vagyon a seregeknek uráért, Istenéért. Mert az Izraelnek fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáridat, és a te prófétáidat megölték, holott Illyéshez így szól az úr : meghagytam Izraelben 7000 embert, kiknek az ő térdök meg nem hajlott a Baálnak, és a kiknek szájok nem csókolta meg azt. I. Bir. 19. 13. 18. Azért, hogy szélvészek hányjak a hajót, felkiáltsunk-e a tanítványokkal : Uram ! tarts meg, mert elveszünk, Jézus majd azt fogja mondani: Mit féltek óh, ti kicsinyhitűek! és megdorgálván a szeleket, leend nagy csendesség. Mikor Jézus elhintette a mustármagot, még kis csemete sem volt az; talán csak csirájában szendergett az, és mégis bizonyos volt benne, hogy abból nagy élőfa lesz. A fa már megnevekedett, lombos árnyékában népek, milliók nyugosznak és mi félünk, hogy a fa kiveszett, midőn néhány leveleit a zivatar lerázta ? vagy talán az búsítja lelkünket, hogy e fa már sok ágakat, galyakat nevelt, s koronként uj hajtásokat hoz. De hát nem azért plántalta a Jézus azt földünkre, hogy minden népek és nemzetségek telepedjenek le annak árnyékában, s mindenik a maga módja szerint tisztelje az atyát, kit Jézus mint az emberiség atyját ösmertetett meg, hogy így szólítsuk mindnyájan : mi Atyánk! ki vagy a mennyekben. Es mind ezen ágak, galyak, nem ugyan azon törzsből veszik-e tápláltatásukat ? A keresztyén vallasnak különböző felekezetei, nemde nem J ézus kijelentéséből meritik-e lelki eledelöket ? El hat a Jézus vallasa, él a mustármagról felnevelkedett fa, s bar annak némely korhadt gallyait a mai szellem zivatara letöri is: annál szebben, annál égibb tisztaságban terjed az. A százados vallástételek ezek a száradó galyak. Ezeket a tudomány vívmányai megrázzák, s eltávolitni törekednek. De baj-e az, ha a Jézus vallása mindinkább visszatér azon egyszerűséghez, melyben Jézus azt felmutatta ? Baj-e az, ha mind kevesebb emberi adalék lesz benne, s minden népek és nemzetek, minden egyesek, tudósok és együgyűek, gazdagok és szegények stb. megbotránkozás nélkül elfogadhatják, ezt mondván : „Uram ! kihez mennénk, örök életnek beszéde van te nálad.® Csak így lesz a lehető, a mit Jézus jósolt: Lesz egy akol és egy pásztor. Jan. 10, 16. Ekkor lesz az egyetemes confessió, az egész emberiségnek vallástétele a Jézusi ima : Mi Atyánk! ki vagy a mennyekben stb. s ezt megmutatni nem oly nehéz! Mikor lészen ez ? a jövő századok, s évezredek homálya lebeg még felette. S ki tudja, talan a mostani egyháziatlan, s annál fogva kétkedőnek és vallástalannak tetsző kor, ennek útját készíti és egyengeti. Annyi bizonyos, hogy ha kell teljesedni, és pedig kell teljesedni Jézus ama jóslatanak : lesz egy akol és egy pásztor, — az másképen nem lehetséges, mint hogy eltávolíttassanak a sorompók, a magas küszöbök lenyomattassanak a különböző felekezetek templomainak ajtóiból ; hogy azok egy közönséges templomban találkozzanak, és imádják az Istent együtt lélekben. Szele Imre, érsemlye'ni reform, lelkipásztor.