Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-15 / 7. szám

szor csak fogdosás után s azóta talán mar szünetel is. És mégis csodálkoztak rajta, hogy a jogi pályakérdé­sekre talán 3 éven keresztül egy pályamű sem adatott be. Pedig nagyon egyszerű a dolog. A rendszeres gon­dolkodást, s ennek rendszeres szavakba öntését nem igen tanuljuk meg az iskolai leckékből, kivált még ha oly kevés gond van fordítva a fogalmazási gyakorlatokra, mint ami főiskolánkban volt. íme igentisztelt Vigil ur, itt van főiskolai életünk­nek nagyon homályos képe. Cak a legnagyát emiitet­tem, mert volt ott baj még sok de sok! Hanem hát semmi sem tökéletes e világon. Hajdanában keveset ta­nítottak, hanem azt megtanítottak ; ma sokat tanítanak de rosszul. P2n azonban nem esem kétségbe. Elkészítette már Molnár Aladár úr iskoláink rendezéséről szóló ja­vaslatát ; a közoktatásügyi miniszter úr is biztat közép­iskolák rendezéséről szóló törvényjavaslatával ; meg az­tán ezeken kivűl van még légió okos ember, kik nem engedhetik meg, hogy már ha mi tudatlanok marad­tunk, unokáink is azok maradjanak. Még csak egy kis észrevételt az elmondottakhoz. Ha társadalmi életünkön végignézünk, sastekintet nélkül is észre lehet venni a vallástalanság, az erkölcs­telenség százfejü hydráját, fent és alant. Most minde­nütt az anyagiság rút molochja üldöz. Izrael népe az aranyborjú előtt hajtja meg térdeit. „Az érző szív ösz­szefacsarodik, ha mostanság megfigyel egy divatosan képzett, korszerűen művelt társaságot. Hogyan gúnyol­nak, tréfálnak és nevetnek ott ki mindent, a mit meg­szentelt a mult idők emléke, az ősapák iránti kegyelet s az a vallás örök érzés, mely ha ma elnémittatott is holnap megszólalhat, mely meg nem hal soha. Tréfát űzünk mindenből, a mi szent, keresvén a korszerű mű­veltség, a szellemdússág olcsó dicsőségét, az erkölcsi örök elvek, a dicső ősök sőt saját szüleink, véreink, ha­zánk és istenünk rovására. Ha valamely községben meg­jelenünk, kevés kivétellel, legelső mi szemünkbe tűnik : cifra korcsma és rozzant templom; és pedig, hogy az ellentét annál kirívóbb legyen, egymás szomszédságában. Vasárnap aztán, míg a pap üres padok előtt prédikál a szomszédban ugyancsak járják a kállai kettőst s száz rekedt torok, pokoli zsivajja veri a taktust szép erkölcsi elveihez. S ezen nem segit hatalom. Nem csoda tehát ha az iskola is úszik az árral s bármerre tekintünk „Tagad, hisz, sir, kacag; csügged, remél Az ember itt, úgy a mint kedve kél.® Nem mondom én, hogy maradjunk a régi mellett. Tisztogassuk a régi gyepűt, mert már sok mindenféle féreg belevette magát, de azt még sem látom célszerű­nek, hogy mindent rontunk és nem-épitünk semmit. ) } A dolgok láncolatának végső szemje, Jupiter trónjába van megakasztva.® „Korunk határozottan vallástalan, mondja Eötvös, és miután vallástalansága a felvilágosodással együtt terjed, nem hiányzanak, kik ebből azt következ­tetik, hogyk a hit a tudással, és igya miveltségnek egy bizonyos foka, a vallásos;ággal eüeníéLbon áll. A vailás oly szoros összeköttetésben áll kedélyi és szellemi éle­tünkkel, hatása annyira attól függ, hogy az szellemi és kedélyi szükségeinknek megfeleljen, hogy midőn ezek változnak, módosulni kell a vallásnak is és így kétség­telen, hogy mind az, a mi vallásunkban nem az emberi természet, hanem csak bizonyos műveltségi állapotok­nak felel meg, így p. o. a szertartások, vagy a mód, mely szerint bizonyos igazságok kimondatnak, míveltségi fokunk mellett nem tarthatja fen magát. Eb­ből azonban nem minden vallásosságnak megszűnése, hanem csak a formanak módosulása következik. Legjobb képe jelen állapotainknak a nap kezdete : azon pillanat midőn teljes világosság terjed el a földön, de a nap még nem jött fel láthatárunkon. A csillagok, melyek éjjel ra­gyogtak, eltűnnek s az égnek világos boltozatja egy kék pusztaság, melyen semmi magasabb égi test nem látszik. De ez csak egy átmenet, néhány perc múlva feljön a ragyogó csillagzat, nagyobb, fényesebb, hatal­masabb mindazoknál, melyeknek nagyságán előbb gyö­nyörködénk s a mint emelkedik, melegség és áldás ter­jed sugaraival.® Adja az isten, hogy úgy legyen ! Egy ifjú pap. TÁRCA. A Kisfaludy-Társaság f. hó 8-án tartott nagy-gyű­lése kegyeletes ünnepély színhelye volt : Györy Vilmos helybeli ev. lelkész olvasta föl boldogult Székács Józse­fünk emlékezetét. Tevékeny, nemes pályáját, egyszerű megnyerő egyéniségét méltányolandó, őt szólitá fel a társaság, kit hálája ösztönöz arra, kogy Székácsról, ki­nek ő annyival tartozik, megemlékezzék. Elete könyvét, mondja Győry, négy fejezetre osz­taná, az iró, a szónok, a lelkész és az ember életére. Az első fejezet, maga az iró sem érdektelen, de hogy ezt vázolhassa, némi életrajzi adatokat is előre kell bo­csátani. Eszerint Székács József 1809. febr. 2. Oroshá­zán született, atyja timár volt, egyszerű valódi vallásos család, szegény ugyan, de szeplőtlen becsületű. Józseí fiuk nevelésére kiváló gond fordíttatott, első oktatását Orosházán nyerte. Szigeti János lelkész felismerte a szép tehetséget és tovább iskoláztatásra buzdította, de az anyagi körülmények miatt Gyulára timár inasnak akarják vinni. Azonban a pappal a falu végén össze­találkozván, az visszafordítja a szekeret s ezzel el van

Next

/
Thumbnails
Contents