Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-09 / 6. szám

állva, csaknem ujjongva üdvözölt engem és előtte eddig ismeretlen barátaimat. A találkozás vége az lett, hogy a fiatal gentleman kiszedett bennünk az omnibuszból s kényszeritett, hogy az ő hintajába üljünk át, ez által is siettetve megérkezésünket. Már ez a fogadás is szívesen talált bennünket; de még inkább meg valánk hatva, a mint a városka végére érve egy ünnepi öltözetű küldöttség intett felénk „isten hozottját. Hintónk megállt, s mi menten a földön termettünk, hogy kézszorításokkal viszonozhassuk az üdvözléseket. Ki volt boldogabb, mint az öreg S o u b e yr a n, a helység költője, meg D u g 1 e u x, a reform, tanítóképző igazgatója, vagy Coueslant a helység statistikusa s a népkönyvtárak buzgó propagátora, hogy a várva várt vendégek megérkeztek ? A találkozás helyéről mindannyian gyalog folytattuk utunkat házi gazdánk, M o r i n Adolf két emeletes háza felé. Útközben örömmel láttuk, hogy érkezésünk híre jóval megelőzött bennünket. Alig volt ház, melynek kapujában valaki ne állt volna, hogy kalapot emelhessen az itt oly ritka magyar kálvinista látogatók előtt. A rövid séta után szokatlanul emelkedett hangulatban nyitottunk be a ránk váró családhoz, hol a derék házi asszony sietett elénk gyermekeivel. A kölcsönös üdvözlések után első dolog volt, hogy mindhármunknak kimutassák külön-külön lakosztályainkat, melyek rögtön arról győztek meg bennünket, hogy nem közönséges vagyonú és izlésü emberek vendégei vagyunk. Siettünk volna is birtokunkba venni a kijelölt kényelmes, sőt fényes szállásokat, hogy egy kissé rendbe szedhessük magunkat, mielőtt a szalonban megjelenünk ; de ne adj isten ! Annyi időt sem engedtek, hogy legalább az úti port leverjük magunkról. Mennünk kellett a szalonba, hol a már emiitett egyéneken, meg a családtagokon kivül ott volt házi gazdánk fivére, Morin Gusztáv nejével (és elénk kocsikázott fiával), meg a család több barátja, kik úgy szólván kézről kézre adtak bennünket. A bemutatások végeztével mindenikünk karjába (mindig bal oldalról) egy-egy hölgy fűzte a magáét s így szép párosával mentünk az ebédlő terembe, hol pazar teritékü asztal várt reánk. A házi asszony minden vendégnek kijelölte a helyét oly formán, hogy Varga barátunkat mint papot a maga jobbja, Somogyi barátunkat a balja felől, engem pedig magával szemközt s nővére és sógora közé rendelt. A mint már kiki helyén volt, a házi asszony hangosan imádkozott, miközben mi többiek csöndes figyelemmel néztünk magunk elé. Itt még az ilyen buzgólkodás általános szokás. Délutáni 6 óra volt, a mint az ebéd (persze francia szólás szerint) elkezdődött, de 10 óra is elmúlt, midőn végét érte. Az ételek s italok rengeteg számát nem érkeztünk megfigyelni, mert innen is, onnan is ezer kérdéssel, ezer szives szóval ostromoltak bennünket; de úgy hozzávetőleg mégis abban állapodtunk meg mi magunk közt, hogy e négy óránál tovább tartott lakomán úgy megfordult előttünk harmincféle étel, mint egy. Az első nap tehát tisztán lakomázással és ismerkedéssel telt el. Más napra kirándulás volt tervezve, melyet reggelizés után csakugyan azonnal is foganatosítottunk. Elkocsikáztunk ^ugyanis egy Charols nevü (Dieulefittol mintegy 2 órányira eső) kis faluba, hol egyik volt vendégem, Román földbirtokos lakik. Uj találkozás, uj örvendezés ! Oly szívesen láttak, hogy menten otthon éreztük magunkat. A kényelmes, egy emeletes ház diszes szobáiban hamarosan kipihenvén magunkat, rögtön a gazdaság megtekintésére siettünk, mely nem mondható ugyan mintaszerűnek, de jól el van látva mindennel. Különösen feltűnt előttünk először egy cséplőgép, mely vizerSre van alkalmazva ; továbbá egy igen elmés szerkezetű malom, melyet ugyarfaz a kis patak mozgat, mint a cséplőgépet s mely olyan lisztet őröl, hogy a gőzmalom sem különbet; végre a gazdasági állatok közt az öszvér, melyett itt amily általában használnak, épen oly nagyon becsülnek. Láttunk egy igás példányt, melynek ezer franc volt az ára. Ezután megint kocsira ültünk s behajtattunk a szomszéd bércek közé megnézni egy alagútat, mely épen készülőfélben volt s pusztán arra fog szolgálni, hogy a közönséges országút ogy jó félórányi meredek kerülő elől kitérhessen. Az átfúrt hegy tiszta mészkő. El lehet képzelni, micsoda munkába került az az alagút s még hozzá oly helyen, melyet nálunk ^az isten háta mögének" neveznének, s mégis megcsinálták, mert jól tudják, hogy a jó és biztos utak valóságos éltető erei az országnak. Nincsen is Franciaországban sem úttalan vidék, sem rosz ut. Irigylendő franciái! E kirándulásból dél tájban visszatérvén, itt is nagy lakoma (villás regeli, de ebédnek is beillett) várt reánk. A lakoma alatt és után egyebek mellett sokat beszélgettünk a frencia gazdasági, adó és munkásviszonyokról, melyeket vajha szakértőiuk tanulmányoznának ott a hely szinén! Délutáni 6 órára már megint Dieulefitben valánk, hol ekkor Morin Gusztáv urékuál vártak ebédre. Csaknem ugyanaz a társaság környezett bennünket, mint az előbbi napon. A különbség csak az volt, hogy itt még nagyobb fényt fejtettek ki, csakhogy irgalmasabbak voltak s megelégeltek egy jó órai asztalnál ülész. Az ebéd (vagy mi szerintünk, vacsora) után koncert és szavalás következett. Amabban igen tevékeny s egyszersmind hálás része volt Somogyi barátunknak, ki az ébenfa zongorán közkívánatra jó sor magyar népdalt játszott el. Majd dalokat kívántak, majd meg arra kötötték magukat, hogy Varga barátunk, mint ex professo szónok, szavaljon nekik magyar költeményeket. Látni kellett ezt a jó népet, hogy a szavalás alatti jelenetekről fogalommal bírjunk. Valami sajátságos vegyülete volt minden arcon a céltalan figyelemnek és a szokatlanság fölötti bámulatnak. A gyermekek oda simultak a sza-12* '