Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-09 / 6. szám

való lelkészhez s úgy lesték ajkait és szavait. s Mon Dieu! Quelle douceur des voix, quelle musique des vers !*) kiáltottak föl egymásután. Persze Arany költeményei voltak ám azok ! Harmad nap, vagyis szombaton látogatásokkal töltöttük az időt. Megnéztük a tanitóképző intézetet, melyről régebben már közöltem egy kis ismertetést e lapokban. Az igazgató rendkívül szives volt. Megismer­tetett bennünket az intézet történetével, jelenével, ta­nítóival és növendékeivel; mutatta tan- és óratervét, könyvtárát és kézikönyveit stb. Mondanom sem kell, hogy előadása mindnyájunkat igen érdekelt, de, sajná­latomra, ki nem elégített. Elégedetlenségemet kímélete­sen neki magának is megmondtam, min a különben igen képzett és az önfeláldozásig buzgó férfiú nagyon elszo­morodott. Pedig azt hiszem még most is, hogy méltá­nyosan ítéltem. De hadd mondjam el a dolgot Ntisztele­tüségednek is ! A dieuletiti reform, tanitóképző intézet magán iskola, melyet e század derekán egy oda való buzgó pap alapított, kinek az volt a vezető gondolata, hogy a szegény, vagy elhagyatott gyermekeket összeszedje s azokat valami szellemi foglalkozásra képesítse. Elébb inkább csak az ipar körébe tartozó irodákra gondolt. Később azonban bevonta működési körébe a tanítókép­zést is. És lényegében ma is a régi alapon áll az inté­zet, noha jelenleg már a tanítóképzés benne a fődolog. De ez is hogyan történik ! Fölveszik a jelentkező nö­vendékeket egy előkészítő osztályba, melyen túl még két évig tanul az ifjú, hogy akkor aztán a departementl vizsgáló bizottság elé álljon s ott oklevelet kapjon. Két évre pedig csupán azért korlátolják a különben három éves tanfolyamot, hogy csak így biztosithatnak maguk­nak növendékeket, kik, ha három évet nem sajnálnának, kedvezőbb föltételek mellett végezhetnék tanulmányaikat az állam által segélyezett ily nemű intézetekben. Hogy pedig a tanulmányoknak két évre korlátozása mily szellemi erőfeszítéssel és mily testi sanyargatással járhat főleg oly satnya és (sit venia verbo !) oly gyülevész ifjúságnál, amilyet mi láttuk ott, s hogy mégis mily kérdéses az ilyen képzés kellő eredménye, azt talán mondanom sem kell. A növendékek legtöbbnyire ben­lakók ; de milyen házban! Egy avult vén épületben s oly szűk szobákban, melyekben csak nyomorogni lehet. S milyen ifjúság ! Megesett a szivem, a mint e szegény rongyos fiukon végig néztem. Voltak vagy 40-eD, de valamire való alakot keresve sem találtam köztök, ha­nem igenis olyat is, a ki igen feltűnő és visszataszító testi hibában szenvedett. Legnagyobb részt nem is ifjak, "°csak gyerekek voltak, noha, mint Dugleux úr mondá, °^íͰ'éven aluli egy sem volt köztük. Ismeretekben is "'íWdkívíiíí Szegényeknek mutatkoztak. Kérésemre külö-1 "'fctoélPtftóMa ^nyelvtanból vizsgálta volna őket az JÍ i'^az^fe,1 W'ázepn^'Éák tani tónak torkán akadt a szavar, gtórr-sljjijosa JS ifí>rtíU9Í'i7£n -sss ü f^flly nftly dallamos versek ! • Ül mert azt vélte, hogy valami állami tanfelügyelő vagyok), és tizet is föl kellett hivnia, míg a fölvett olvasmányban előfordult beszédrészek neveit ki tudta találtatni. E mel­lett az intézet szervezete is túlságosan szegényes. Van egy igazgató, a ki egyszersmind tulajdonosa is az inté­zetnek, s ellenőrzés nélküli megállapítója a tantervnek és minden rendtartásnak; ő mellette aztán működik még a helybeli két ref. lelkész, meg vagy négy, időről időre szerződtetett tanitó, kiket rendesen saját végzett tanítványai körül válogat ki. Az igazgató rendkívül buzgó. Éjét, napot egygyé tesz, hogy intézetét némi virágzásra juttassa; de kétlem, hogy e buzgósággal arányban állana az a szolgálat, melyet a francia prot. tanügynek tesz. Innen házi gazdánk posztógyárát mentünk meg­tekinteni. Nem igen nagy, de nagyon célosan berende­zett gyár az, s mi több, füsi nélkül. Az élelmes gyáros ugyanis befogta gőz helyett a Jabron patakot, mely­nek kicsinységét azzal játszotta ki, hogy a gyár tövében egy kutat vájatott a patak elé, abba a kútba egy tur­binát (orsószerüleg készített, függőleges tengelyű kereket) állíttatott, a vizet rakonezák közé fugatta, hogy egy esöpp se veszszen el, míg az átmeneti engedélyért meg nem szolgált, s aztán beállittatott a csinos épületbe tizenkét (legújabb szerkezetű) tisztító, fonó és szövőgépet és végezteti velők azt a munkát, mely neki fél millió francnyi évi jövedelmet hajt. O igazán gyakorlatilag példázza ezzel a gyárral, hogy többet észszel, mint erővel. Innen az ifjú Morin épülőfélben kastélyába^ lév^men­tüuk. Igaz, hogy az apja fényes haza még két "családot is befogadhatna; de mért ne épitne ő be egy falusi kastélyba pár száz ezer francot, mikor épen házasodni­készül s aztán mikor még annyi más száz ezre marad pénzben, földben, gyárban ? . A nap többi részét többnyire a két ref. lelkész társaságában töltöttük, kiknek egyike, Aeschimann Pál, szabadelvű, másika, Capillery Adolf, igazhitű theologus ; de azért, mint mondják, szépen megférnek együtt s elég okosak, hogy 1980 lelket számláló gyü­lekezetüket pártokra ne szakgassák. Mind a kettő fiatal és tanult ember; de míg az előbbit nagyobb élénkség, szellemesebb társalgás és szélesebb körű készültség kü­lönbözteti meg, a másik hallgatag kedélytelen sége és inkább a theologia körére szorítkozó olvasottsága által vív ki magának, hogy úgy szóljak, bizonyos kíméleten alapuló tiszteletet. Aeschimannal sokat beszélgettünk a magyar és francia prot. egyházi viszonyokról. Sajnáltam, de nem csodáltam, hogy ő távolról sem tud annyit mi rólunk, mint pl. én ő róluk. Hiába, mi kis nemzet vagyunk, s kicsiny voltunkat még ezerszeresen törpíti, mint mindig is törpitette az osztrák sajtó, melynek mintegy missiója, hogy a magyart, mint e monarchiában vetélytársat, or­szág-világ előtt leszólja. A rendelkezési alaptól meg csak nem kívánhatjuk, hogy a külföldnek Magyaror-

Next

/
Thumbnails
Contents