Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-09 / 6. szám

vények ellen támad fel, melyet egyrészt korlátozzák, de másrészt kormányozzák, a boldogulás ösvényén megtartják az emberiséget; ennélfogva a tragikus hős bu- | kása tulajdonkép az istennek büntetése. Abban, hogy mi módon szokta egy nép, egy kor, egy költő az ő tragikus hőseinek bukását előállítani, abban, hogy mit tart a tragikai bűnre nézve méltó büntetésnek ; nyilatkozik azon nép, kor, költő világnézete, nyilatkozik az ő viszonyuk a végetlenhez. Egyike Arany legremekebb teremtményeinek e nemben V. László. Ezen compositió tekintetében is művészi alkotású költeményben az esküszegés büntetése van szemünk elé állítva. A király amaz erkölcsi törvény sugallatára, mely a boszuállást az értelem nemességével és igazsággal összeférhetlennek tartja, megengesztelődött szívvel fogadá keblére azokat, kik neki fájdalmat okozának. S hogy atyai indulatáról még biztosabbakká tegye Őket, ünnepélyesen kijelenti, — megesküszik, — miszerint korlátok közé fogja szorítani szivének azon indulatát, mely őt boszuállásra vezethetné. Ez az önkorlátozás, ez az önuralom, melynél fogva a király magát az erkölcsi, — isteni — törvénynek aláveti, szép. De a ! gyenge király nem képes e nemes elhatározásban megmaradni. Enged a hitegetésnek, hatalmába esik a boszu indulatának, mely őt kegyetlen s igazságtalan tettre ragadja. Ez által azon szép összhangzat, mely eddig lelkének nyugalmat adott, fel van dúlva. Előlép az itélő biró, a végetlenségnek, az örök törvénynek ama képviselője az emberi kebelben, mit lelkíesmeretnek nevezünk, s részrehaj lattanul, szigorú őszintességgel mondja ki kárhoztató ítéletét az elkövetett véres tettre. Az ember meghasonlik önmagában. Minden ország, mely magában meghasonlik elpusztúl stb. Máté 12 ; 25. Ebben az állapotban mutatja be a költő a szánalomra méltó fejedelmet. A lelkiismeret furiái által üldözött lélek nem képes megszabadulni az iszonyú tettnek emlékeitől, minden hang, minden mozdulat, minden jelenség amit lát vagy hall, azon képeket idézik szemei elé, melyeken lelke kinos fájdalommal gyötrődik. Lázas félelem nyugtalanítja a királyt. Míg a börtönben sinlődő, j lebilincselt, tehetetlen gyermek ártatlansága érzetében nyugodtan ülve marad a láncok közt; addig a fejedelem, aki legszabadabb volna, mert legnagyobb hatalma van, ki emberileg szólva minden földi bajok ellenében legbiztosabban van megoltalmazva, nem talál nyugalmat bíboros trónján, holott „hallgat minden elem.® Az ártatlan sziv szabad a bilincsek közt is, de a bűntudat terhelte lélek rab, habár caesari hatalom birtokában is 1 van. A ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. Ján. 8; 1 34. — Nem történik a királylyal semmi, mit physikailag büntetésnek lehetne nevezni, — a halál rá nézve nem büntetés, hanem valóban enyhülés — és mégis bűnhődik szemünk előtt borzasztóan, bűnhődik iszonyú vétkének élénk öntudata, annak világos, elrejthetlen érzése által. Egészen hasonló bűnhődés van szeműnk elé állítva ,Ágnes asszony* című balladában. Miként Imre „érzi hogy csömör van az ő udvarában®, épugy Ágnes asszony is, de természetesen a bűntudat hatványozott súlyával látja, hogy „mocsok esett lepedőjén, ki kell e vérfoltot vennem". Es ez az egy gondolat annyira igénybe veszi összes szellemi tevékenységét, hogy az rögeszméjévé lesz. Annak elfeledhetlen tudata, hogy ő széttépte a hitvesi szeretet láncait, — tehát az erkölcsi törvény korlátait áthágta, — az örülés zűrzavarába sülyeszti őt, ahol az ember megsemmisül. Ily nemű bűnt követnek el s hasonló módon, a bűntudat súlyának eleven érzése által bűnhődik az »Árva fiu® anyja; s az ősz apa: „Szúnyog Katalinban.® Epen így a zsarnok Edvárd (Valesi bárdok), ki hatalmának tudatában azt hiszi, hogy a gyengébb az ő dölyfös kényének s hiúságának rabjává született, hogy neki szolgáljon. „Meglátom én!® kiáltja féktelen gőgjében s elbizakodottságában s kiadja a rettenetes parancsot. De mikor a tett be van végezve, midőn látja, hallja, hogy „egy se birta mondani: Éljen Eduárd®; midőn az indulat lecsillapodtával érzi, mily magasztos e rendithetlenség s mily végetlenül alacsony dolog az, amit ő e hős jellemektől megkövetelt, és mily iszonyú rút cselekedet volt ez ártatlanokat testileg megsemmisíteni; szóval mikor látja, mily parányi az ő erkölcsi törvényeket tapodó hatalma amaz erkölcsi törvényeknek szolgáló erővel szemben : akkor megtörik keblében a tomboló viharként pusztító lélek és az előbb korlátot nem ismerő kevélységet a legkisebb moccanástól is rettegő félelem váltja fel. »Fülembe zúgja átkait, a valesi lakoma.® S mily hiu törekvés sippal, dobbal — anyagi hatalom eszközeivel elnémítani a bűntett kinzó emlékét : De túl zenén, túl sip-dobon Riadó kürtön át Ötszáz énekli hangosan A vértanuk dalát. (Vége következik.) SAS JÁNOS KÖNYVISMERTETÉS Még néhány szó az új testamentom új fordításához. A ki figyelemre méltatta, a fenti munkára vonatkozó s a »Prot. Egyh. s Isk. Lap" hasábjain megjelent bírálatokat, bizonynyal magáévá teendi azok nézeteit, saját vizsgálódásai alapján is. Könnyű volna kimutatni, hogy a levelek fordítója Menyhárt úr, a fordítás hűségét, betű szerinti értelmében vette s ez által előidézte azt, hogy fordítása sok helyt magyartalan, — érthetetlen. Van különben munkájában az ellenkezőre is elég példa. A mondottak beigazolása egyes kikapott példák által, vajmi keveset lendít a dolgon. A mi engem nyilatkozatra készt, az némileg más természetű. Én ugyanis, ez új