Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-12-07 / 49. szám

Hus zonkettedik évfolyam. 49. sz. Budapest, 1879. december 1. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési clij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Egy szám ára 20 kr. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásná 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdi külön 30 kr. Teljes száma példányokkal mindég- szolgálhatunk. Azon t. előfizetők, kiknek elöfizetéaök lej árt, annak megújítására felkéretnek Kell-e tavasz? Nemde különös kérdés, midőn mindent hó és fagy borit. Kell-e az uj élet tavasza magyar prot. egyházunkban, midőn mindenütt találkozunk hervadó részekkel, elszórt csontokkal s feltámadásra váró tetemekkel. Avagy van-e szükség .és idő arra, hogy a régi buzgalom felkeljen, s népek térítésére induljon, vagy jobb, ha bajainak érzetében meghúzza magát a magyar protestáns egyház; sebeinek szemlélésébe merül, önnön részeinek hervadásán borong, a nélkül, hogy keblét uj s virágzóbb élet szerelme dagasztaná s a hitbuzgalomnak dicső munkáira lelkesítené ? E kérdést tettem fel magamnak, midőn e lapok mult számaiban Cinke atyánkfia azon cikkét: Kell-e nekünk m i s s i ó ? olvasám. Nevezett atyánkfia a mi helyzetünkben, ugy látszik ábrándnak tartja a missiónak, a keresztyén hitélet ezen krisztusi tényének emlegetését, valósítni akarását; kicsinyli a moldva-oláhországi missiót, gúnyolja a domesztika érdekében tett felszólalást, s miután felteszem, hogy jóakaró, de tapintatlan kezekkel, az eszmét kegyetlenül megcibálta, azt mondja, hogy nekünk minden fillérünket és buzgóságunkat a hunyadinegyeí eloláhosodott magyar reformátusok megmegmentésére kell fordítanunk. Tehát mégis kell valami. Nem kell az eszme, melyben a magyar protestáns hitéletnek szívverései egyesüljenek s törekvései összpontosuljanak, hanem kell a mulasztások helyrehozása, a nemzetiségöket s már-már vallásukat is elvesztett reformátusok viszszatéritése. Tény kell, nem eszmékért való ábrándozás és lelkesülés! Hát erre csak azt mondom, hogy kiváló lelkesedés, ha ugy tetszik ábrándozás nélkül, semmi magasabb dolog vagy tény soha létre nem jött. Egy-egy magas eszmének egészen át kell hatni a lelket, hogy tőle a többi lelkek is lángra gyúljanak s a kezek áldozatra emelkedjenek. S jaj lenne annak a népnek vagy társadalomnak, egyháznak vagy keresztyénségnek, mely az eszmék szolgálatára többé semmit nem adna, önnön bajaiba temetkeznék s hideg számitó lélekkel saját testénél tovább nem látna. Husz éve, mióta Isten segedelméből, a missió eszméje, a magyar protestáns egyházi irodalom ós élet terén, nemcsak megjelent, hanem a magyar protestáns lelkesülés áldozatával a hitélet hullámaiban ring, kisebb-nagyobb mozgással; idegen földön s nem rokonszenves népek közt elszórt csontokat gyűjt; a haza kebeléről száműzötteket táplálja, templomokat, iskolákat épít; igaz, hogy aztán sötétségre is vettetik, de a homály oszol, az eszme megjelen ismét, hogy felköltse a lelkeket; a magyarországi egyetemes eonvent keblére zárja; bizottságot küld ki, mely adna véleményt, miként lehetne és kellene az eszmét szélesebb körben működtetni, s léteiét hitéletünkben vallásos szükségeinknek s önfenntartásunknak megfelelőleg állandósítani. S irne, most emelkedik a hang, nem kellenek nekünk fényes ábrándok, legyenek bár azok szentek; nem kell nekünk missió ; itthon tegyünk, hódítsuk vissza a hunyadmegyei oláhvá lett magyarokat. Hiszen, csak visszahódithafcnók. Hanem az a baj, hogy midőn egy eszmét a maga egész nagyságában céltalannak állítunk, akkor annak fényét, mely 98