Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-21 / 38. szám

minden erőködés; iskolaügyünk elcsenevészése elkerülhetetlen. Hiába hivatkozunk erre nézve a protestáns szellem mindenhatóságára s a régi idők példájára. 48 előtt a közép- ós felsőbb iskoláinkban uralkodott haladási szabad szellem szemben az állami és kath. iskolák avult rendszerével könnyűvé tette részünkre a versenyt ós biztositotta intózeteinkuek egyéb tekintetben való minden gyarlóságaik mellett is az elsőséget. De ma a protestantismus inaugurálta szabad szellem közszellemmé vált s a kor művelődési törekvéseiben fényes diadalokat arat. Ez föladatunkat végtelenül megnehezítette. Mióta a nemzet vette kezébe a nevelés ügyét s az állam a nagy nemzetek példája után indulva költséget nem kiméi, hogy a közművelődés intézményeit a kor niveaujára emelje, egyre több-több a jelensége, hogy közép- ós felsőbb iskoláink a tanerők- ós eszközök elégtelensége miatt az állam-intézetekkel a versenyt máskép meg nem bírják, mintha viribus unitis látunk a dologhoz. Arra kell törekednünk, hogy ha nem sok is, de oly iskoláink legyenek, melyek a kor igényeinek megfelelnek. BALLAGI MÓR. SYNODALIA. A konvent Debrecenben. (Levél a protestáns e. és i. lap szerkesztőjéhez.) Tisztelt barátom ! Engedd meg, hogy a konventről lapodban megjelent tudósításnak saját nyilatkozataimra vonatkozó egy-két hibás tételét rectificáljam, felhasználva az alkalmat arra is, hogy nézeteimet a fenforgó nagyfontosságú kérdések egynémelyikóről elmondhassam. Legelőször is ón nem azt mondám, hogy „a ministeri pontokra vonatkozó konventi határozatba felveendő motívumok közé szükségesnek tartom beigtatni többek közt azt is, hogy a papi javak confiscatiója nélkül s még abból a protestánsoknak maguk része ki nem adatik, nem óhajtunk uj szerves alkotást stb." Én nem kívántam, hogy a konvent a maga nyilatkozatában a papi javak elvételét initiálja; a mit e tárgyról mondottam, az csak per incisum volt mondva annak indokolására, hogy nekünk ez idő szerint a jogi status quohoz kell ragaszkodnunk, s egész erővel ellene kell állanunk minden kísérletnek, mely ágy iskolai mint egyházi autonomiánk alól kiránts i a régi törvényes alapot. Akként vagyok ugyanis meggyőződve, hogy mindaddig mig a katholicus clerus az általa most élvezett birtoknak kizárólagos használatában marad, teljes vallási egyenlőségről ós viszonosságról szó nem lehet, ós mi addig csakis a legszélesebb körű önkormányzat mellett lehetünk képesek magunkat a katholieusok suprematiája ellenében fentartani. Ez a dolognak egyik oldala; a másik pedig az, hogy mi mindaddig, mig az államtól iskoláink részére segélyt nem kapunk, bármennyire erőködjünk is, nem leszünk képesek megfelelni azon követelményeknek, melyek irányunkban iskoláink ellátására nézve formáltatnak. Ez értelemben szólottam a papi javakról. Ezzel kapcsolatban legyen szabad most már elmondani nézetemet iskolásügyünk újra szervezésének oly sokat vitatott kérdéséről. A kormány el akarja tőlünk venni a felsőbb oktatást. Ezen cél, ezen irány világosan tűnik ki egész eddigi már több év óta folytatott zaklató eljárásából, a korábban már az országgyűlés elébe terjesztett törvényjavaslatból, ós legújabban a hires Pontozatokból, Különösen elárulja a kormány a maga egész gondolatát a IV. pontnak végén, melynek értelme nem más, mint az, hogy nekünk be kell érni a vallástanitással és papnövelóssel. És mi a legfőbb ürügy ez ilyetén eljárásra ? Azt halljuk uton útfélen (magunk is hirdetjük), hogy iskoláink nem felelnek meg a „kor követelményeinek"; roszul fizetjük a tanárokat, kevés tanárt tartunk, nincsenek parallel osztályaink, tantermeinkben nem elég nagy a légürtór, muzeumaink, könyvtáraink elégtelenek stb. De hát azt kérdem ón; lesz-e segítve ezeken a bajokon az által, hogy az állam iskoláinkat confiscálja ? Határozottan merem állitani, hogy nem. Mindezen bajoknak oka a szegénység. De hát van-e az államnak pénze a jobban dotálandó nagyobb számú tanárok fizetésére, nagyobb tantermek építésére ós más felszerelések előállítására? Pedig ezen fordul meg a dolog. Tudnánk azt mi is, mit ós miképen kellene tenni iskoláink javítására; szakismeret, szervező képesség akadna a mi soraink közt is legalább is annyi mint a Trefort ur bureaujában; előítéletek vagy slendrián egyátalában nem akadályoztatják nálunk a reformot ; egyedül a pénz hiánya akadályoz. De ha a kormánynak ép ugy nincs pénze, akkor hagyjon minket bókével, sőt örvendjen, hogy van egy felekezet, mely feladatának tartja saját auyagi erejével ós fáradozásával gondozni az állam közoktatási érdekeit és ne tegyen oly dolgokat, melyeknek végkövetkezmónye nem lehet más, mint azt hogy ezen felekezet leveszi kezét a közoktatás ügyéről és akkor bedugulnak a közművelődésnek azon nem megvetendő s a mi országos pénzügyi viszonyaink mellett kétszeresen jelentékeny forrásai, melyek a protestáns vallásos buzgóságból s az önkormányzat