Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-21 / 38. szám

előtte a helyzetet tisztán fölfejtsem. E levélnek pongyola alakja mutatja, hogy nem volta nyilvánosságnak szánva, de most jónak láttam közzétételét, hogy kik látni akarnak, lássák, mikép vélekedünk a fenforgó kérdésről magunk közt menten minden idegen befolyásoktól ós a közvéleményre való tekintetektől. A gyűlések folyamatja és azok végeredménye megmutatta, hogy Ítéletem a helyzetről ós a helyzetünk parancsolta teendőkről a közhangulathoz talált. Levelem így hangzott: Soká nem válaszoltam, hogy az igazat megvalljam, csak azért, mert nem tudtam megállapodott nézetre jutni azon ügyekre nézve, melyek ez idő szerint Ön lelkét foglalkodtatják s engem is régen érdekelnek. Azóta megjelent lapomban egy az ügyet kormányszempontból megvilágító cikksorozat, melynek iróját nem lehet, de nem is szükséges megneveznem. A szerzőnek többek között ezt irtam: „Cikkei bizonyára sokat fognak tenni arra nézve, hogy az izgatott közhangulat lecsillapuljon, s hogy a convent tanácskozásai a mérséklet medrében folyjanak, habár azok, miket a második cikkben elmond, aligha fognak valakit megtéríteni. Hiába mossa holló a fiát; a protestánsok tényekből tudják, miért nem tud a közép- és felsőbb-iskolák rendezését illető törvény megszületni. Az okok, melyek a kormányt tartóztatják, hogy a rég igért és folyvást sürgetett törvényt megalkossa, a clerus hatalmában s ettől való félelmében keresendők, s ón megengedem, hogy körülményeinket tekintve azokkal számolni kénytelen. De a mi a kormányra nézve kényszerítő, reánk kívülállókra nézve nem az, sőt inkább ösztön a szélsőig való ellentállásra, mely ha ügyesen, nem confessionalis szükkeblüséggel vitetik, utoljára arra is szolgálhat, hogy a kormányt kényszerhelyzetéből kiszabadítsa. Hisz éppen abban áll a constitutionalis kormányzat előnye, hogy a pártok küzdelmeit a túlhajtások megakadályozására használhatja fel; de ehhez szükséges, hogy a kormány maga pártállást ne foglaljon." Jelen esetben különösen nem tudom mi teszi a dolgot a kormányra nézve oly peremtoriussá. Ha az egyik rész sürgetéseinek engedve megtehette, hogy a coordinatio kérdését, mely évek óta a ház bizottságai előtt forgott, a napi rendről levegye, mért nem tehetné azt, hogy a superinspectiónak csak most szőnyegre került kérdésével felhagyjon? Az angol kormány egyik nagy férfia (Melbourne), valahányszor oly rendszabály forgott fenn, melynek keresztülvitele nagy nehézségekbe ütközött mindig azt kérdezte : Nem lehetne-e a dolgot egészen abba hagyni ? Ha Ön is úgy van meggyőződve — amin nem kételkedem, — befolyását ez irányban kellene értékesítenie annyival inkább, miután semmiféle okoskodás, semmiféle ékesszólás észszerűvé nem teheti ama felfordultságot, hogy felügyeleti törvényt akarnak alkotni előbb, mintsem a felügyelet tárgyát törvényhozásilag megállapították volna. A magyar protestánsoknak meg kellene egész multukat tagadniok, hogy belenyugodjanak felügyeleti törvény alkotásába, akkor, mikor annak tárgya, t. i. az iskolarendezós a mindenkori miniszter kényére van bízva. De másrészről azoknak, kik ez alkalomból Boszniáról és pátensről declamálnak, mondhatom, hogy az idők jeleit nem ismerik. A pátens idejében egy nemzet állott a protestánsok háta mögött, míg ma confessionalis igények átalábau a nemzetet magokkal szemben, diametrális ellentétben találják. Nem tüntetésre, hanem cselekvésre van szükség Be kell tettek által bizonyítanunk, hogy mint mindég, ugy most is csak a törvényes formák szoros megtartását követeljük, melyek keretén belől a legszigorúbb főfelügyelettől sem tartunk; meg kell mutatnunk, hogy amily élénken érezzük iskoláink coordinatiójának szükségességét, azt mi régen megalkottuk volna, ha a kormány részéről tett ismételt ígéretekbe bízva, onnan nem vártuk volna a kezdeményezést. Szerencsére épen most készült el Molnár Aladár jeles dolgozata, mely ha egyes részleteiben kifogás alá eshetik is, egészben véve minden esetre a protestáns közvélemény kinyomatául tekinthető. Ha Molnár dolgozata elfogadtatik, iskolaügyünk jövője biztosítva lesz; egyúttal abba a helyzetbe jutunk, hogy a törvényhozást megelőzve, mint a népiskolai törvénynél történt, a főfelügyeletet illető szükséges határozmányokat is beleszőhetjük a coordinatióba. Épen azért nézetem szerint az iskolaügy rendezése képezné a mostani konvent főtárgyát azzal a nem kis föladattal, hogy az egyes kerületeket a particularismus ez idő szerinti tarthatatlanságáról, sőt veszélyességéről meggyőzze és azokat az erők központosítására bírja. Ha ez nem sikerül, hiábavaló