Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-14 / 37. szám

kodni arról, hogy a házasságok ne akadályoztassanak. Az állam mint konfessio nélküli morális testület nem érintkezik a vallásokkal, hanem érintkezik egyedül az egyházakkal mint kebelében létező társulatokkal, melyeket, mig elveik az állam céljaival összeférnek, kebelében nem csak tűrni, sőt oltalmazni és egymás irányában véderíi tartozik, de azért a konfessionalis elvek, melyek ugyan az egyház körén belől szabadon állanak fel, szabályul nem szolgálhatnak a törvényhozásnak akkor, midőn a közállam érdekei felett intézkedik ; legyenek akármenynyire is eltérők a konfessionalis nézetek, azok bántatlanul állhatnak meg az egyház körén belől, mert szabad állam ban szabad egyház, de viszont nem tűrheti az állam, hogy egyik az egyház mint kebelében levő társulat tanait érvényesítse egy másik egyház mint szintén az államban létező társulat irányában, legkevésbbé tűrheti pedig ezt a házasságra vonatkozólag, mert akármilyenek is legyenek a házasságra nézve a hitfelekezeti eszmék, az állam a házasságot, tekintettel következményeire s végcéljaira, önmagával szemben csak szociális institúciónak tartja. A társadalmi téren nagy mérvben megszűnvén már a vallásos konfliktus, a társadalomnak igényei nem akadályozzák többé a vegyes házasságokat, jele annak, hogy ezen házasságok napról-napra szaporodnak. Mennyire szükséges, sot parancsoló ezen ügynek tisztába hozatala, elegendőleg igazolja azt a közvélemény. Elismerte az ez iránti intézkedésnek szükségét maga ő Felsége, igazságos és vallásos királyunk, midőn a legközelebb befejezett országgyűlést megnyitó trónbeszédében különösen hangsúlyozta a vallásos kérdéseknek, jelesen pedig a házassági ügynek törvényhozás utján rendezését. Hallatlan eset valójában hazánk történelmében, hogy midőn a leghumánusabb, a mindennapi élet viszonyaiba vágó legliberálisabb ügyben felszólalt a király, ezen királyi felszólításra a törvényhozás elnémult, s igy a legmagasabb trónbeszéd legnevezetesebb pontjának országgyűlési tárgyalása, melynek elébe reménytelve nézett a haza, végképen elmaradt. A második tárgy, melyet a hitfelekezetek közti viszonosságra vonatkozólag, mint a többieknél fontosabbat s nagyobb horderejűt kiemeltem, a vegyes házasságokból eredő válópereknek rendtartása. Eltekintve attól, miként felettébb visszás és jogi szempontból semmiképem sem indokolható eljárás, miszerint egy és ugyanazon perben két rendbeli bíróság külön jogfelfogás szerint hozhasson ítéletet, ez a viszonosság elveinek sem felel meg, mert midőn az egyik fél felett a szentszék ítél, akkor ugyanazon perben a másik fél felett a világi biró bíráskodik, s midőn az egyik fél felett saját hitfelekezeti biró intézkedik, akkor a másik fél felett más hitfelekezeti biró hoz törvényes elhatározást; az egyik biró mindig a megtagadásnak, a másik biró a lehetőségnek terén áll. A reciprocitásnak csak ugy volna megfelelve, ha ezen ráló perekben mind a két házastársra nézve a világi biró ítélne, vagy ha már az egyik félre nézve a szentszék az illetékes biró lenne, akkor a törvény biztosította egyen-, joguságnál fogva hasonlólag a protestáns félre nézve is saját egyházának konzisztoriuma legyen az illetékes biró. Nincs pedig ok arra, hogy miért nem állhatna meg ezen reciprocitás, miután a protestáns egyházban épen ugy léteznek, pedig választott birákból álló fokozatos konzisztoriumok, mint a szentszékek más egyházakban. A mostani gyakorlat szerint a per előbb az alperes birája előtt tárgyaltatik, s csak az egyik félre nézve hozott Ítélettel ellátva tétetik a másik félnek bírájához, ki ismét ugyan azon perben hozza meg a második félre kiható úéietét. Ezen eljárási mód, eltekintve attól, hogy tökéletesen eltérő a valódi jogi felfogástól, természeténél fogva oly annyira lassú, hogy évek folynak le, mig a két rendbeli biró ugyanazon perben mond végső ítéletet, holott ha valamelyik pernek, akkor csakugyan a váló-' pernek haladéktalan elintézése van okadatolva. Kivánatos tehát, s ez felelne meg a viszonosságnak, ha a válóperek már időnyereség tekintetéből is egyidejűleg, s egyszerre folynának le külön-külön minden félre nézve saját konzisztoriumai előtt, s álljon fel ezen szabály addig, mig a szentszékek felállani fognak. Mindezeknél fogva legfőbb idejét látom annak, hogy a protestáns közegyház szorgalmazza a fennálló országgyűlés előtt egy olyan törvénynek alkotását, mely az 1848. évi XX. törvény cikkelyben foglalt alapeszmére fektetve minden vallásos kérdést szerves összefüggésben, s részletezésben megoldana, s igy a fennálló mostani töredékes törvények helyett egy tökéletesen egészet képező törvényt alkotván, a hitfelekezetek közt elvben törvény által már kimondott egyenjogúságot és viszonosságot a részletekben szabályozná. Az egyház körén kifelé irányzott kívánságunk tehát a hitfelekezetek közti egyenjogúságot s viszonosságot megállapított 1848. évi törvénynek tettleges életbeléptetése. Ennek szorgalmazása egyházunk iránti szent kötelességünk. Sürgős ezen óhajunk teljesítése, de nem kevésbbé sürgős azon feladatoknak életbe léptetése, melyeknek megoldását az egyház körén belől tartom felettébb szükségesnek. Ezek közt: egyik főfeladatunk azon iparkodni, hogy hazánkban a protestáns egyház magyar szellemű s magyar érzelmű legyen. Sokkal alaposabban bizonyította be ennek szükségét boldog emlékezetű hivatalbeli elődöm e teremben tartott egyik beszédében, hogysem azt most terjedelmesen indokoljam. Azon eszme, hogy ezen egyház szellemben és tetteiben magyar legyen, korántsem zárja ki azon szabadságot, miszerint a közegyházban létező másfaju nemzetiségek isteni szolgálatukat anyanyelvükön ne végezhessék s ezen nyelvet saját beikörükben ne használhassák, de azért feltétlenül követeli azt, hogy minden nemzetiség mely egyházunk keretében s igy az államban létezik, a magyar alkotmányt élvezi, abban találja oltalmát s igy a magyar szellemére nézve magyar legyen, mert a hazafiság nem egyedül a nyelvben, hanem a szellemben, érzelemben és tettekben gyökeredzik. Hazánkban a protestáns egyházat a magyar állam fogadta be kebelébe, s attól kapta jogait, ezen kedvezményhez viszonyított kötelezettsége az egyháznak, hogy az érzelemben s tetteiben magyar legyen. Létezhetnek egymás mellett sokféle nemzeti fajok, élvezhetik azok családi, társadalmi s községi belkörükben anyanyelvüket, de az állammal szemben csak egy állami nemzetnek jellegét viselhetik s az állam nyelvén érintkezhetnek egymás közt. Világos példánk erre Helvécia s még nagyobb mérvben Amerika, hol számtalan nemzetiségek egymás mellett állva, az állam irányában egy nemzetté olvadnak egybe és az államnak nyelvét használják. s a mellett a legszebb egyetértésben élnek. Ezt a magyar állam a protestáns egyháztól méltán követelheti annál inkább, mert a protestáns egyház, melynek nem a stagnáció, hanem a haladás főjellemvonása, egyházi alkotmányánál s vallásának egyszerű tanainál fogva soha sem jöhet ellentétbe egy alkotmányos állam érdekeivel, sőt hazánkban épen hivatva van egyházi alkotmányával való homogeneitásánál fogva az állam céljainak előmozdítására. — Hogy tehát ezen hivatásnak kellőleg feleljünk meg, főfeladatunk gondoskodni arról, hogy iskoláinkban az ifjú sarjadék zsenge korában