Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-14 / 37. szám

szívja már magába a magyar szellemet s a magyar lel­kesedést. Az utolsó időben egyházunk életében a szabadság­nak egy káros kinövése mutatkozott, mely figyelmünket különösen vonja magára, ez az autonómiának téves fél­fogása. Nyilvánult ez, fájdalom, épen némely nagyobb egyházakban, a mennyiben azok bizonyos ügyekben alárendeltetésíiket a felsőbb egyházi hatóságok irányában elismerni nem akarták. Ezen felfogásnak helytelenségét nem szükség indokolnom, elég ellenébe megjegyeznem azt, hogy az autonómiának olyatén magyarázata, misze­rint egyes egyházak nem lennének körelesek a felsőbb egyházi hatóságok irányában alárendeltetésüket elismerni, egyenesen az anarchiához vezetne. Az egyházaknak autonómiája a valódi felfogás szerint a legszebb szabad­ságnak élvezete, de ezen szabadságnak korlátai szorosan vannak kijelölve, s az egyházaknak ezen korlátokon túl lépése a közegyháznak alapjait rázkódtatná meg. A tár­sadalom terén csak ott létezik valódi szabadság, hol egyéni absolut szabadság nincs. Miután tehát az autonó­miának ezen hibás kinövése veszedelmeztetné a közegy­házat, feladatunk őrködni a felett, hogy ezen téves nézet ne terjedjen. A protestáns egyházban sehol sem fejlődött ki oly tökéletesen a presbyterialis rendszer, mind épen hazánk­ban és Skóciában. Azon elv szerint, melyre a presbyte­rialis rendszer van fektetve, a lelkészi kar nem egy külön álló, hanem kiegészítő része az egyházi község­nek. A lelkész nálunk híveivel együtt képezi az egy­házat. Áll és fenntartotta magát ezen rendszer honi egyházainkban a protestántismus kezdetétől fogva foly­tonosan. Csak azon egyetértés, érzelmek és működések egybeolvadásának és azon szoros kapocsnak, mely a hívek és lelkészek, általában az egyháziak és világiak közt uralkodott, következőleg a presbyterialis rendszer­nek köszöni Magyarországban a protestántismus fejlődé­sét és konsolidációját. Lelkész és hívek, egyháziak és világiak egyházi történelmünk igazolása szerint mindig egyetértőleg fáradoztak, közösen tűrtek és szenvedtek s egyenlő szellemben működtek egy kitűzött cél felé. Az érzelmek és gondolatok ilyen összhangzásában küz­dött és vivott eredménynyel a protestáns egyház hazánk­ban. Azonban fájdalom, most jelei mutatkoznak annak, miként ezen szép viszony, mely a régi egyházban tán­torithatlanul állott fenn, ujabb időben sok helyütt meg­lazult. Nem mindenütt s nem is mindenkor, de nem is azon mérvben, mint hajdan, talál most a lelkész támo­gatást és rokonszenvet híveinél, gyakran elhagyatva, híveinek kellő részvéte hiányában magának kell küz­denie a fennforgó viszonyokkal, sőt némely egyházak­ban annyira meghűlt a buzgalom, hogy a hivek lel­készüket épen ellenfélnek s ugymondván csak az egyház szolgájának tartják. Szomorú események igazolják, mi­ként ilyen viszonyok közt siilyed az egyház. Ugyan­azért oda kell hatnunk, hogy a régi kapocs lelkész és hívei közt megújuljon s az egymáshoz ragaszkodás lendü­letet kapjon, s ez csak ugy érhető el, ha a presbyteri­alis rendszert követve a hivek, főleg azoknak értelmisége s befolyásosabb tagjai lelkesedéssel veendenek részt a helybeli és esperességi gyűléseken, s a helybeli felügye­lők s általában a világiak érdekeltséggel fognak viseltetni a közegyházi ügyek irányában s legszorosabb érintkezésben s barátságos viszonyban fognak állani a lelkészekhez. Ha ezen kapocs a lelkész és hivei, egyházbeliek és vilá­giak közt általában feláll, ugy amint az hajdan fennállott, nem ujul meg bizonyosan soha többé azon eset, mely a pátens idejében felmerült, midőn több lelkészek az egy­házon kivöl lévő befolyások és érdekek hatása alatt váltak el nézetekben híveiktől. A lelkészek, mint híve­iknek vezetői leghatalmasabb morális erőt és befolyást gyakorolhatnak az egyházakban, mennél lelkesebben támogattatnak e részben a helybeli felügyelők, s általá­ban a világiak által, annál sikeresebb leend ezen erőnek működése, s annál inkább tüntetik ki a presbyterialis rendszer üdvös hatását. Egy nagy hiányban szenved egyházunk hazánkban, abban t. i., hogy nincs szükségeinek megfelelő közalapja, mely körülmény sokban bénítja működését. Vannak ugyan egyes alapítványok, de ezek speciális természetűek, pedig olyan alapra volna szükség, melynek jövedelmei nem bizonyos korlátok közé szorítva, hanem a felmerülő szük­ségekhez alkalmazva szabadon lennének felhasználhatók. Ezen hiány napról-napra érezhetőbb levén, felesleges volna ilyen közalap létrehozatalának szükségességét bőven indokolni, elég ezek közt felemlíteni, hogy a teendőknek évről-évre rohamos növekedése és szaporodása, a super­intendens uraknak jobb 'dotációjáról való gondoskodást elodázhatlan kötelességünkké teszi, részint azért, mivel hivataloskodásuk köre már is annyira kiterjeszkedett s fog még terjeszkedni, hogy a munkáknak halmazát se­gítség nélkül jövendőre nem fogják meggyőzni, részint pedig azért mert egy különös, állásukhoz illő superinten­dencionalis javadalmazásnak hiánya miatt egy egyháznak lelkészi állomásához vannak folytonosan kötve. . . Áll ez az esperes urakra nézve is. Elaggott lel­készeink s tanitóink nyugdíjazásáról nincs gondoskodva, iskoláink kellő felszerelését nem fedezhetjük s több ilyen égető szükségeink felettébb sürgetik az ilyen közalapnak megalkotását, mit egy időre talán lehet még elnapolni, de annak elébb utóbbi létrehozatalát kikerülni nem fog­juk. Igaz, hogy az ilyen alapnak előteremtése nehéz, de szilárd akarat s kitartás mellett épen nem lehetetlen feladat. Hazánkban híveinknek száma egy millióhoz köze­lítve legalább 900,000-re vehető, egy családra négy sze­mélyt számitván, körülbelül 225.000, evangelikus család létezik az országban. Ha minden család az egyházi közalapra egyszer mindenkorra két forintot lefizetne, 450.000 frtból álló tőke gyűlne egybe, mely összegnek évi jövedelme a mostani kamatlábnak megfelelőleg kö­rülbelül 30.000 frtot tenne s igy ezen sommá évenkint állana rendelkezésére egyházunknak s abból fedeztethet­nének azon égető szükségek, melyek eddigelé vagy épen nem vagy csak rendkívüli nagylelkű adakozásokból fe­! deztelnek. Fel nem tehető hogy a buzgalomnak kellőleg leendő felébresztése mellett egy családtól nem telnék ki két forintnak egyszer mindenkorra leendő lefizetése. A Gusztáv Adolf alap garasokkal kezdődött, s folytonos fillérek szedésével gyarapittatik s eddig már milliókat osztogatott a szűkölködő egyházaknak a világ minden részeiben, miért nem alakulhatna tehát közegyházunkban is ilyen alap, melybe csak egyszer történnék az illető­ségnek lefizetése ? Ezen tervnek létesítésére csak akarat és lelkesedés kívántatik s az annyira óhajtandó alap megalakuland. A kivitelnek módját tekintve a családok összeírása s az illetőségeknek beszedése esperességek ut­ján volna eszközölhető. Nem is elkerülhetetlenül szüksé­ges, hogy ezen tervnek azonnali kivitelűhez hozzá fog­j unk, barátkozzunk meg egyelőre az eszmével ; de még az sem volna szükséges, hogy a két forintnyi já­randóság egyszerre szedessék be, történhetnék ez rész­letekben is, s a kivitelnek megkezdésével be lehetne várni egy kecsegtető terméssel megáldott esztendőt, ad­dig azonban indokolva volna, közelebbről megismerkedni

Next

/
Thumbnails
Contents