Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-14 / 37. szám

állott a törvény tartalmának s az által ujabb vallásos izgatásoknak, türelmetlenségnek, sőt üldözéseknek tárt kapuját nyitotta meg. Egy századon túl dühöngő küzdelmek után egy szelidebb szellem lengé át hazánkat, habár keveset, de az akkori viszonyokhoz mérten mégis sokat adó, a sötétben feltűnő ragyogó csillagképen jelent meg II. József császárnak Tolerantialis Ediktuma. Üdvözölte ezt örömmel a prot. egyház, de üdvözölte még nagyobb mérvben az utána nemsokára bekövetkezett 1791. 26. t.-cikket, mint II. Lipót királynak nagylelkű adományát ; s csakugyan ez királyi adomány volt, mert ő felsége önakaratából és saját initiativájából adta be az országgyűlésnek 1790. évi nov. 17-én ezen törvényjavaslatot, mely azonban akkoriban el nem fogadtatott, nem pedig azért, mert a javaslatban az áttérni kívánókra nézve a hat heti oktatás inditványoztatott, ezt pedig az országgyűlésen jelenlevő egyházi rend nem akarta elfogadni azért, mivel ez által feltételeztethetnék, hogy híveinek vallásos oktatásáról nem volna elegendőleg gondoskodva. Ennek következtében ezen törvényjavaslat ő felsége által visszavétetett, de nemsokára ezután, 1791. jan. 11-én ismét beadatott a hat heti oktatásnak kihagyásával, ekkor a törvényjavaslat elfogadtatott s törvényszentségre emeltetett. Határozottan és világosan hivatkozott ezen törvény a bécsi és linci békekötésekre, s mindamellett mégis kormányrendeletek áhal kiforgattatott annak valódi értelme, sőt azon anomalia követtetett el, hogy ezen világos törvényből a kormány a hat heti oktatásnak behozatalát kimagyarázta, kimagyarázta tehát éppen azt, mi végett a törvénynek első redactiója el nem fogadtatott, kimagyarázta azt, mi ellen az egyházi rend oly erősen tiltakozott, s a hat heti oktatás 1792. sept. 25-én kelt intimatum által megparancsoltatott s rendkivüli szigorral, sőt kegyetlenséggel is gyakorlatba hozatott s a prot. egyházban uj sérelmek tárgyát képezte, de a törvénysértés elleni ezen panaszok a kormány által ki nem hallgattattak s a sérelmek nem orvosoltattak, az országgyűléseknek alsó házában azonban időről időre ezen vallásos panaszok mindig élénkebb részvéttel fogadtattak s jelesen 1843—4. országgyűlésen az időközben felmerült vegyes házasságokra vonatkozó ujabb vallásos sérelmek orvoslását a Rendek háza nagy lelkesedéssel szorgalmazta, de számtalan izenetek váltása sem bírta a főrendeket, az alsóház korszerű és loyalis törvényjavaslatának elfogadására s igy az ügy nem juthatott felterjesztés utján a király elébe. A fejedelem azonban meggyőződvén a panaszok alaposságáról s a sérelmeket orvosolni akarván, miután ez az országgyűlés által el nem éretett, az országgyűléshez intézett leirata által az ügy ujolag tárgyalás alá került, s ezen királyi leirat következtében jött létre az 1843—4. évi III. t. c. E szerint ezen törvénynek létrehozatalát nem annyira az akkori törvényhozó testületnek, mint inkább az igazságos s kegyes indulatú fejedelemnek, s az ország javát félszázadon keresztül szivén hordó korszakának szellemén túl emelkedett József nádornak, mint ez ügyben lelkes közbenjárónak köszöni a prot. egyház. Mindamellett, hogy ezen törvény korántsem orvosolta minden irányban a prot. egyház sérelmeit, örömest fogadta azt mégis a panaszló egyház, mint az akkori körülmények közt kivívható vívmányt, de a gyakorlatban ezen törvény sem maradt ment az ellenérzetűek megtámadásától. — Ilyen hullámzásoknak, s az azokból kifolyó küzdelmeknek volt századokon keresztül kitéve a prot. egyház, mig végtére meghozatott az 1848-iki XX. t. c., mely elvben biztosítván a tökéletes vallásszabadságot s egyenjogúságot, újra szentesítette a bécsi és linci békekötésnek tartalmát. Az 1868-ik or szággyülésnek lett volna feladata az 1848. törvényben kijelentett elvet részletes szervezés és alkalmazás által érvényesíteni, hanem ez nem történt, mert a helyett, hogy ezen országgyűlés minden vallásos kérdést szerves összefüggésben és részletezésben megoldó, s igy egy tökéletesen egészet képező törvényt alkotott volna, meghozta egyedül némely egyes kérdésekre vonatkozó azon évi 53-ik töredékes törvényt. F ö 1 e m 1 i t é m ezen, különben is ismerős történelmi adatokat csupán csak annak bebizonyitására, hogy a protestáns egyház nem kér, nem keres kegyelmet, hanem törvényeken alapított jogokat követel. Méltán igényelheti tehát, hogy a 30 évvel ezelőtt törvényben kimondott hitfelekezetek közti egyenjogúság szerves összefüggésben és részletezésben szabályoztassék s alkalmaztassék már valahára a gyakorlati életben, mert a mindennapi események bőven konstatálják, mennyire óhajtja a társadalom az említett törvény érvényesítését. Ezen események hatalmasan intik a protestáns közegyházat arra, hogy jogosultságának tudatában követelje a törvényhozástól, miszerint alkalmazásba hozassék az, mit a törvény már harmincz évvel ezelőtt biztosított. Hogy ne soroljam elő mind azon tárgyakat, melyek a hitfelekezetek közti egyenjogúságra és viszonosságra vonatkoznak, csak két főtárgyat emelek ki egyedül, mint a többiek közt fontosabbat. Az egyik a vegyes házasságok eleibe most is még gördíttetni szokott akadályok, a másik a vegyes házasságokból eredő válóperek rendtartása. Szabályoztatott ugyan a vegyes házasságok ügye az 1843

/4

. évi III. törvénycikkely által, de mindamellett mégis, mint azt a mindennapi tapasztalás tanúsítja, akadályokkal találkoznak még mindig a vegyes házasságok, s ezen akadályoknak oka abban rejlik, hogy a házasság érvényességére nézve az egyházaknak nézetei egymástól igen eltérők, de sőt ellenkezők is, s mindegyik hitfelekezet —- mi igen természetes — saját nézeteihez ragaszkodik, mert a vallás a lelkiismeretnek alkotmánya, ez pedig meggyőződésen vagy hiten alapszik, s azért az egyháznak körén belül meg nem támadható, s a vallásnak eszméi felett csak egyéni konkx*et fogalmak bíráskodhatnak. Mind a mellett, hogy a vegyes házasságok még most is akadályoztatnak, teljes elismeréssel kell be vallani, hogy azon egyház, mely a házasságra nézve a protestáns egyházzal ellennézetben van, egyenesen és tettlegesen nem támadja meg többé a törvényt, sőt azon egyház vezéreinek dicséretére legyen mondva, hogy némi esetekben hajlandók is e részben engedékenységet tanúsítani, hanem hogy egy részről eleget tegyenek papi hivatásuknak, másrészt pedig a világi törvényt tettleg ne sértsék, ezen feszült helyheztetésükben a törvénynyel szemben passiv negációval viseltetnek. De ezen passiv negáczió, habár az nem egyenes megtámadása a törvénynek, mégis okozója annak, hogy a vegyes házasságok akadályokkal találkoznak, s ennélfogva a törvény tökéletesen nem érvényesíttetik. Szám nélküliek valójában azon akadályok, melyekkel vegyes házasságba lépni kívánó jegyeseknek kell megküzdeniük, s ezeket gyakran csak úgy győzik le, ha a jegyeseknek egyike néha éppen lelkiismeretének sugallata ellenére is vallását hozza áldozatul a házasságnak. Tekintettel az ilyen konfliktusokra s azoknak szomorú következményeire, világos, hogy az e féle állapotokat nem tűrheti az állam, azért hivatása segíteni a bajon, mert az állam összegét családok képezik, ezek pedig kulturális országban csak házasság által jöhetnek létre, feladata tehát a törvényhozásnak gondos-