Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-07 / 36. szám

ban már természetüknél fogva felebbezendők lennének, és csak két egybehangzó Ítélet után lennének végrehajthatók, csöndben, egyszerűen, a gyülekezet névsorából való kitörlés által. Önként értetik, hogy a megtérés komoly nyilvánulása után az illető bűnös a gyülekezetbe ismét felveendő. Luk. XV. 32. A pénzbirságolás különösen nem keresztyén szellemű, s az egyházközségeknél felvett 5—10 forint, némely roszakaratu tehetősebbeknél épen a fegyelmi törvények kijátszására és ki gúnyolására nyújthatna alkalmat. Tekintve végül különösen a korunkban annyira lábrakapott corruptiot, mely még az egyházi élet terére is kezd beszivárogni, szükségesnek tartjuk, hogy az egyház anyagi viszonyainak változtatására vonatkozó intézkedések, mint p. o. az egyházi birtokok elidegenítése, vagy megterhelése, mindenkor az egyházmegyék, illetve kerületek elé terjesztessenek megerősítés végett, még ha senki által nem felebbeztetnének is. Mindezeknél fogva mi e kezünk alatti munkálatot a conventi bizottsághoz visszautalandónak tartjuk, hogy a munkálatot a fentebb kifejtett képviseleti, szabadválasztási és evangeliumi elvekre fektesse, s mindenekelőtt a nevelés ügyét érdeklő javaslatot dolgozzon ki, egyszersmind az országos házi pénztár tervezetét a polgári adó alapján kidolgozván, mindezeket együttesen adja ki az egyházkerületeknek megbirálás végett; ha azonban a tervjavaslat részletes megvitatásába az egyh. kerület belebocsátkozik: megbízatnak egyh. megyénk képviselői, hogy a részletes tárgyaláskor a fentebb kifejtett elveket érvényre emelni igyekezzenek. Ujfalussy József J Gonda Balázs, bizottsági elnök. Szesztay Károly, Szabó Ferenc, Lukács Ödön stb. bizottsági tagok. Közli: LUKÁCS ÖDÖN-. BELFÖLD. Hogy kell elégtételt szerezni vallási sérelem esetében ? Ezen lap folyó évi 25-ik számában egy vallásjogsérelmi esetet terjesztettem nyilvánosság elé, nevezetesen, hogy a málcai róm. kath. plébánus az 1868. 53. t. c. 12. §-sa ellenére megkeresztelt és el is temetett egy leánygyermeket, aki 1878-ban kötött vegyes házasságban ref. vallású anyától született; egyszersmind emlitém, hogy miután én azon elégtétellel, amelyet a minisztérium ily nemű sérelmi eseteknél a mi részünkre egyházi úton nyújtani szokott, nem vagyok megelégedve, ennélfogva szándékom az elégtételszerzés eszközlését más úton megkísérlem, és pedig aként, hogy a jogtipró plébánust bepanaszolom polgári uton, mint stolaris jövedelmem szán-I dékos megcsonkitóját, s kérni fogom az engemet illetett keresztelési- és temetési stóla, valamint napi- és fuvardijaim erejéig elmarasztalását, s végül az országos törvényen elkövetett vétségeért megbirságoltatását. Miután ezen nézetemet és szándékomat nyilvánosság elé hoztam, most kötelességemnek ismerem eljárásom s annak eredménye felől értesíteni lelkésztársaimat. Feltett szándékom szerint indultam el tehát. A bepanaszlás megtörtént a tanitó részéről is, aki a temetési stólára nézve szintén csonkulást szenvedett. E kettős panasz folytán tárgyalásra beidéztettünk, melynek folyamában bepanaszlott beismerve az általam előterjesztett tények valódiságát, cselekménye indokolásául azt hozta fel, hogy neki a nő, férjhezmenetelekor szóbeli ígéretet tett afelől, hogy netán leendő leánygyermekeit is kath. vallásban fogja nevelni; midőn azonban ezen indok jogi alaptalansága a bíróság által hangsulyoztatott, ekkor némi — még személyemet is sértő illetlen kifakadások után, a bíróság intése által , fellángoló heveskedésében lehűtve, a békülésre s a követelt költségek és stólák megtérítésére hajlandónak nyilatkozván, önmegadó mentségül azt hozta fel, hogy az egész dolog nem más, csupán egy kis tréfás boszantás akart lenni az én személyem ellen, épen azért sem a keresztelési sem a temetési eset nem is anyakönyveztetett. Erre én kénytelen voltam felmutatni bepanaszlottnak azon hozzám irt sorait, melyek e lapok 25. számában közölve vannak, s a melyeket a kérdéses gyermek apjának célba vett megbüntetése alkalmával hozzám megküldött anyakönyvi kivonat aljárul szeltem le, amelyekben írja, hogy anyakönyvéből a bevezetéseket kitörölte stb. Midőn e sorok felmutatásánál is tagadta az esetek anyakönyvezését, a bíróság a tárgyalási j. könyvet ezeu alkalommal azzal rekesztette be, hogy ezen kérdés constatálása végett panaszlott által vezetett anyakönyvnek a helyszínén i leendő megvizsgálását határozta el, s arra határnapot tűzött ki. E pontnál tehát Száraz Mihály málcai róm. kath. plébánus ugy állott a biróság és közönség szeme előtt, mint vagy jellemtelen hazug ember, vagy auyakönyvhamisitó pap, vagy mindakettő. Mert ha a kérdéses ese! teket beanyakönyvezte, s most saját irása dacára is tagadja, akkor vagy most hazudik, vagy akkor hazudott, ha pedig be nem anyakönyvezte, azon esetben hamisított anyakönyvi kivonatot adott ki. A kitűzött napon az anyakönyv csakugyan megvizsgáltatott. A vizsgálatra én is meghivattam, de részt nem akartam benne venni. Az eljárás végeredményeiil kijelentetett, hogy az esetek beanyakönyvezve nincsenek. Eszerint a kérdéses esetek 6 hónapig anyakönyvezeti enek voltak s talán ugy is maradtak volna, ha az ügy ily módon felszinre nem kerül. Ezzel tehát kiderült, hogy illető róm. kath. lelkész hazudott akkor, amidőn azt irta, hogy az eseteket anyakönyvéből kitörölte, s ugyanakkor hamisított anyakönyvi kivonatot állított ki; í eszerint hazug ember, és anyakönyvhamisitó pap. 72*