Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-03 / 31. szám

semmi rendet sem tart gyülekezetében. Nos ? olyan nagy baj ez a másként? A tobbféleség nem zárja ki az egységet, az erőt, a haladást; sőt a hol valódi élet pezseg, ott természetes a többfélesóg (mely különben egy cél felé törekszik), s halál jele volna a merev, gépies egység. Az egyéniség felszabadulása, melyet a reformatió proclamált, épen több• féleséget, erőt szül. Különben egyházunk amaz egységet sem ignorálja: lásd az ág. hitv. ev. egyház egyetemes conventjét, s lásd Br. Yay Miklós főgondnok urnák a helv. hitv. ev. superintendensekhez intézett f. év szept. 10-re conventet összehívó levelét. A mi a predikálást illeti, hogy „egyik papunk igy prédikál, a másik amúgy" — ez nem is lehet máskép. Szent Péter ugy prédikált, mint Szent Péter, szent Pál viszont ugy, mint szent Pál. Ma is Péter igy, Pál ugy; a fő az, hogy mind Péter, mind Pál a Jézus Krisztust prédikálja. Elhagyják a papok a hétköznapi délutáni isteni tiszteletet, el, a reggelit is, sőt kezdik elhagyni a vasárnap délutánit is. A hétköznap délutánit igen is elhagyták már a régi nagy papok (illetőleg a régi hívek), a reggelit nem hagyjuk el, sőt épen most sürgetjük ós sürgetik a superiutendensek is, hogy a hol ez nincs, ott életbe lépjen az. S épen a modernek sürgetik ezt leginkább. Hogy a vasárnap délutáni isteni tiszteletet, csak egy lelkész is elhagyni szándékoznék, erről még csak álmodni sem mertem volna. Dicsekednünk nekünk nem illik, de immár térek a valósághoz. Nemcsak, hogy vasárnap délután mint reggel tartunk kerületszerte predikációs isteni tiszteletet, nemcsak, hogy a legtöbb gyülekezetben télennyáron tartatik hétköznap reggeli könyörgés, hanem ezen felül többen — legalább mi evangélikusok — egész ádventben ós böjtben hétköznapokon is prédikációval tartjuk a reggeli isteni tiszteletet. S ezt tesszük édes örömmel annak tudatával, hogy ez által sokat használunk. S ezen szép kötelességünkbe ugy beleéltük magunkat, hogy ennek teljesítése nélkül már élni sem tudnánk. Nem is említeni, hogy a konfirmándusokat is mi oktatjuk. Hát csak igy pipázzuk mi el a conveutiót. Önnek tehát n. p. nem illő, nem szabad egyes esetekről hiuiet varrni az egész papi testületre, vagy legalább ennek nagy részére. El akarják még hagyni a papok a halottak feletti cultust is. Kérem Ont, hogy beszélhet már össze ennyi badarságot ? Szíveskedjék elfogulatlanul elolvasni a temetkezésekről folytatott eszmecserét, s befogja látni, hogy ott inkább ama cultus fontosságáért emeltük föl szavunkat. Azt akartuk vele elérni, hogy a mit cikkében ön is megró, ne álljon az sallangos, virágos frázisból, hanem szivbol jövő imádság, még pedig alkalmi imádság emelje a lelket Istenhez s erősítse azt az örök élet reményével, rámutatva arra, a ki a föltámadás és az élet, t. i. a Jézus Krisztusra. A helyes és aesthetikailag is ékes beszédet pedig nem tartottuk eltörlendőnek. A vigasztaló beszédet a kis ujjunkkal sem bántottuk, csak az üres, áradozó, dicsérő szólamokat. A prot. papság nagy része már a betegek körül sem akar fungálni. Lám a kath. lelkész, ha a legutolsó cigány hivatja is őt betegségében akár éjfélkor, elmegy és gyóntat, úgymond 11. p. Hát mi prot. lelkészek nem elutegyüuk-e a betegekhez? Mutasson Ön csak egyetlen egy prot. lelkészt, a ki a beteghez való menetelt hívásra megtagadta volna. Igen is, elmegyünk mi a betegekhez még hivás nélkül is, el, igen sokszor életünk, egészségünk kockáztatásával is, hogy őket lelki vigaszban részesítsük, s megmutassuk, hogy mi részvéttel viseltetünk irántuk, hogy Istenben bízni s ügyes orvoshoz is fordulni serkentsük. Hát a külső? No bizony mint mivelt emberek, ezt sem hanyagoljuk el. A fő dolog előttünk, hogy ugy fény Íj ók a mi világosságunk stb. — s erről ismerjenek meg, hogy papok vagyunk; de szükségesnek tartjuk, hogy a külsőre is gondot fordítsunk. Tarka-barka ruhát nem csináltatunk, ha reverendánk vagy palástunk megfakul, kivesszük családunk szájából a kenyeret s ujat készíttetünk. Hogy egyik lelkész meghagyja bajszát és szakálát, a másik pedig borotválkozik, ez csupán privát izlós dolga. S ugy véljük, hogy Krisztus urunk ma is kiűzné a haszontalan szolgákat a templomból, ha mindennap százszor borotválkoznának is, az ő hű szolgáit pedig keblére ölelné, ha mindjárt bajuszt vagy szakált viselnének is. A superiutendensek és esperesek meglátogatják, még pedig sikerrel, az egyes gyülekezeteket s nekünk ünnepünk van, ha őket körünkben üdvözölhetjük. Beszól még n. p. a confessióról is, melyért nagy papjaink a gályára hulcoltattak stb. Mi csak kegyelettel gondolhatunk vissza a rettenthetlen, buzgó ősökre; de hát ezen confessioórt, helyesebben Krisz-