Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-08-03 / 31. szám
tus urunk szent vallásáért a mai prot. papok nagy része is elhurcoltatná magát, ha a szükség ugy parancsolná. Hisz ennél még többre is képesek vagyunk, elolvastuk az Ön cikkét; Önnek, mint a ki nem tudta, mit beszélt, megbocsátunk s a napi rendre térve tesszük kötelességünket. Hát buzgó főuraink azért voltak s vannak, mert a prot. papok elidegenítik őket az egyháztól? S ha vannak — s fájdalom, bizony vannak urak, kik az egyháztól idegenkednek, a templomot kerülik, ennek a papok-e az okai? Nem hivjuk-e őket is az egyház ölére, e szavakkal: ,,Jertek el!" Nem követüuk-e el e tekintetben minden tőlünk telhető erkölcsi kényszert? Nem sírva panaszkodunk-e mi is az apostollal, hogy oly sokan vannak a Krisztus keresztjének ellenségei? Krisztus urunk volt-e az oka, hogy őt sokan nem hallgatták? Nem ismerjük-e mi azt a szent fájdalmat, melytől eltelve nagy mesterünk könyeit hullatta ama város felett?! Nem követünk-e el mindent, niucs-e meg bennünk a jóakarat, s nem tördeljük-e a sikertelenség után e mély jelentésű szavakat: „ti nem akartátok!" Nem ismeri Ön n. p. azt a tengert, mely a prot. pap szivében örvénylik; nem, azt az érzést, melyet azok miatt érezünk, kik érzéketlenek az oda fennvalók iránt. Jól mondja Pereszlényi ur, hogy nem a forrás dugult be, hanem a szent szomjúság hiányzik sok úgynevezett mivelt emberben. S a nép csakugyan nem tiszteli, nem szereti már ma a maga papját, csakugyan olyan üresen hagyja-e a templomot ? Jöjjön n. p. a falukra, s nem lesz oka panaszkodni sem a népre, sein reánk. S a hol — különösen városi helyeken — üresebbek a templomok, minden felelősség a papságra háramlik-e? Nem látta Ön Székácsot, a nagy papot, a nagy szónokot igen sokszor bizony-bizony nagyon is gyér közönség előtt szónokolni a templomban? Bizony sok híjával van a mi társadalmunk s egyházi életünk. S haszontalan szolgája volna az az urnák, ki teljesen meg volna elégedve a mai társadalmi, egyházi s valláserkölcsi viszonyokkal s ne igyekeznék teljes ereje szerint a bajon segíteni. De megjegyezzük, hogy a mi rosszat az élet feltüntet, az nem csupán a prot. papság mulasztása, valamint elismerjük, hogy a mi szépet, jót, üdvöst látunk, az nem mind a mi érdemünk. A fő itt mindenesetre az, hogy a létező hibákat elenyésztetni igyekezzünk, az egyházat a rosz pásztoroktól megtisztítsuk. Kettős lesz itt a haszon, az egyik az, hogy nem fogja a papi fontos hivatalt hivatlan bitorolni, s a másik, hogy egyes bűnéért nem fog pirulni s lakolni az egész papi testület. Szigorúan megrostálandó volna szerintem az, hogy ki lehet theologus s a szükséges megkivántatóság hiányával senkit a theologiába bevenni nem volna szabad. -Fősúlyt fektetnék a tiszta erkölcsre ós jellemre, de nem hagynám figyelmen kivül az ismeretekben való jártasságot sem. Mert bizony elég szógyen ránk, hogy míg régebben azt mondták a jó fejű gyermekre, hogy ebből még pap lesz, addig ma van rá eset, hogy azt mondják az ifjúnak, te nem lehetsz jogász, orvos — hanem légy theologus. Nem arculcsapása-e ez a lelkészi hivatás fontosságának? Bizony a ki nem jó jogásznak, orvosnak, azt még inkább nem fogadnám el theologusnak. Szigorúan felügyelnék a papi vizsgákon és semmi szin alatt sem ordinálnék olyan egyént, ki a tudományban hiányos készületü s főleg, ki erkölcsileg megrovott előéletű. Sőt tovább megyek, a kik már a lelkészi hivatalban vannak is, de botránkoztató életet élnek, minden irgalom nélkül megfosztanám őket hivataluktól. Akkor aztán nem volna rá eset, hogy találkozik prot. pap, ki híveivel együtt iszik a skandalumig a korcsmában; nem volna rá eset, hogy találkozik káplán, ki feslett életével mételyezi meg a nép erkölcsét, s nem történnék meg, hogy n. p. egy pár tudatlan ós gaz béres miatt a prot. lelkipásztorok nagy részéről ugy itólne, mint a hogy Ítélni merészelt. Fölkérni véleményezném az espereseket, hogy az egyes gyülekezetek ügyeire, az istenitisztelet végzésére nézve jogaikat gyakorolják. Ahol netalán a vasárnap dólesti, a hétköznap reggeli istenitiszteleteket a lelkész bármi oknál fogva elhagyni szándékoznék, az illető lelkészt kötelessége teljesítésére szorítsák ; sőt a hol hétköznap reggeli könyörgések eddig nem tartattak, ott azokat életbe léptetni igyekezzenek. Fölkérném mind a kerületi mind az esperességi gyűléseket, hogy a hivek valláserkölcsi életét elő mozdítani maguknak több időt szakítsanak. Hogy többet ne említsek, minthogy már ez érdemben az egyetemes gyűlésen mi evangélikusok megbuktunk, fölkérni véleményezném az illető szolgabirákat, hogy a vasárnap megszentelósót illetőleg nekünk segédkezet nyújtsanak, az ide-61*