Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-07-27 / 30. szám

nagyobb részük azoknak olyan — amint alább részletesebben is kifejtendem, — amely amellett, hogy autonómiánkat nem sérti, nemcsak az állam, de saját egyházunk jól felfogott érdekében is okvetlenül szükséges. Sőt — többet mondok — néhány pontot egyházunk is elvileg már ezelőtt magáévá tett s ez által mintegy előre szentesitett. Hogy most mégis mindenki szidja a „Pontozatokban" kifejtett elveket, azon legkevésbé sem csudálkozom. Ezen ellenszenvnek alapja sokkal korrektebb, semhogy megütközhetnék bárki is felette. Mióta önsorsunk intézése saját kezünkbe tétetett le — magunk közt, őszintén megvallhatjuk — egyátalán nem adtuk jelét képességünknek az igazi jó kormányzásra. Állami intézményeinket annyira nem voltunk képesek megszilárdítani, hogy államunk tartós fenállhatása iránt már-már az ember hitét kezdi veszíteni, sőt saját idegen ajkú polgártársaink is feljogosítva érzik magukat osztozkodni a magyar korona országain. Ezen körülmények teszik bizalmatlanná, még a különben minden izökben magyar kálvinistákat s a hazafias lutheránusokat is az állami felügyelet iránt. Lennének csak megszilárdult állainintózményeink; lennének csak erélyes, következetes, eszközeiket ós embereiket ovatosan megválogató kormányaink; menne csak elő jó példával minden téren a kormány, s a törvényhozás kerülné a zavartokozó, drága ós céltalan experimentatiókat — bizony a protestánsok se veszítenék el türelmüket s azzal együtt istenadta jogórzületüket, midőn az államhoz való viszonyuk magállapitása kerül napi rendre. A jelen esetben még hozzá a kormány fokozta az állam iránti bizalmatlanságot azzal, hogy a törvényes alapról most is letért s ahelyett, hogy egy középiskolai törvényjavaslat keretében kisórlette volna megoldani az állam ós felekezetek közötti viszonyra vonatkozó kórdóseket: egy speciális felügyeleti törvényjavaslat vázlatát tette közzé a ,,Pontozatokban". Az elvek különben, melyek a „Pontozatokban" foglalvák, ismételjük, legnagyobbrészt nem olyanok, amelyek érdekeinket sértenék. Lássuk csak e pontokat egyenkint röviden, A ministeriuinnak a III. és X. pont alatt elsorolt, jogai a felekezeti iskolákkal szemben, ma is gyakorlatban vannak, egyet kivéve, amely szerint t. i. a kormánynak joga vau az iskolai alapítványokra is felügyelni. Nem akarok szemrehányásokat tenni saját hitfeleinknek, alapítványaink kezelőinek, hogy indokoljam e jog gyakorlásának szükségességét; hanem egyszerűen hivatkozunk a legszabadabb államok példájára, melyek midőn a közművelődési, humanistikus ós egyéb társulatok vagyonára kötelessógszerüleg felügyelnek, természetesen azon hatalmas társulatok vagyonát se bizzák a tagok jóakaratára, amely társulatok anyagi jólléte s fennállása az államnak különben is oly annyira érdekében áll — értem az egyházi társulatokat. A IV. pontnak akkor, a midőn a közép- és felsőoktatásra vonatkozólag, speciális törvényeink nincsenek, értelme nincsen. De amennyiben az országos törvényhozás jónak látná „petrifikálni" az oktatásügyet — bár petrifikálná, jobban járnánk vele, mint a folytonos kísérletekkel, melyek megbénítják a tanintézetek működését, — s amennyiben az oktatásügyi törvényekben megállapíttatnék az egyes tanintézetek osztályainak a száma, a tanrend, a tanfolyam hallgatásának a módja: ez esetben nemcsak hogy nem kárhoztatnék, de sőt helyesel nők azon intézkedést, mely szerint minden, a megállapított tanrendszer alóli kivételre vonatkozó különös engedélyek megadására a minister lenne jogosítva; mert országos törvény alól alkotmányos államban csak maga a törvényhozás vagy a törvényhozásnak felelős minister menthet föl valakit. Félreértések elkerülése végett azonban ismételnünk kell, hogy ez idő szerint középiskolai országos törvényünk nem levén, a tanrendszer alóli kivételek, azon hatóság által osztogatandók, amelyek a tanrendszert megállapították. Miután e szerint az országos törvényhozás az 1790/1-iki törvény azon felhatalmazásával, mely szerint a tanrendszert megállapítsa, mindeddig nem ólt, hanem az iskolafentartó felekezetek önmaguk szervezték ideiglenesen iskoláikat : egyátalán nem jogos és méltányos, sőt nem is észszerű a kormány azon követelése, mely szerint az egyház a m^ga iskoláira nézve a minister által elrendelt szervezethez tartsa magát s az alól csak a minister engedje meg a kivételes eltéréseket. Különben igazuk van a tiszáninnenieknek, midőn azt javasolják, hogy ama kivételek, melyek különben is csak zavarokra szolgáltathatnának okot, még ha országos törvény lenne is, a protestáns tanintézetekben egyátalán ne vétessenek igénybe.