Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-07-27 / 30. szám
\ Huszonkettedik évfolyam. 3©. ÍZ. Budapest, 1879. julius 27. _trj jtri O T jbj sr mi _A.itNrs EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és K 1 A D Ó-HIVATAL,: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. ZElóflizetésI d-ij : Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 60 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Egy szám ára 20 kr. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. f^p"" Teljes szánni példányokkal mindég- szolgálhatunk. "^Nf Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük lejár, annak megújítására felkéretnek. Azok a miniszteri pontozatok. Alig van emberi intézmény, melyet világosabban megértetne velünk a természettől belénk oltott jogösztön, mint az önkormányzat s az ezzel sok tekintetben egyértelmű szabadság. A ki saját, ügyeit önmaga, másnak a beleszólása nélkül intézheti, arról — ha könyvet soha nem vettünk is a kezünkbe — ösztönszerűleg azt fogjuk mondani, hogy szabad ember, hogy ember a legnemesebb értelemben ; de viszont a jognak ezen egyik leghatalmasabb forrása: az ösztön, nyomban arra is rávezet bennünket, hogy a közrend és békesség, valamint másoknak a szabadsága érdekében saját önkormányzati jogaink elé bizonyos, magából az autonomia lényegéből folyó korlátokat kell húzni, amely korlátok tiszteletben tartására mi magunk — mint közvetlenül érdeklettek — nem ügyelhetünk, hanem a felügyeletet egy felettünk álló, tárgyilagos biró gyakorolja. Ez a biró — még erre is rájöhetünk, anélkül, hogy a könyvbe bele néznénk, — nem lehet más, mint az állam. Az emberi ösztön azonban, önmagában még nem elegendő arra, hogy az egyszer felismert intézményeket a gyakorlatban megvalósítsa, elméletben pedig határozottan, félreérthetlenül körvonalozza. A ki érzi, az még nem tudja, hogy mi az az önkormányzat, akit az állami felügyeletnek az önkormányzati intézményekkel szemben való szükségességére rávezet az ösztöne, az még nem bizonyos, hogy meg tudja egyszersmind állapítani a szükséges felügyelet körét ós terjedelmét is. Soha élénkebben nem éreztük a fenebbiek igazságát, mint azon vita olvasása alatt, mely az egyházi életben s a hírlapokban — több epével ós elkeseredéssel, mint a mennyit a tárgyilagosság megbírna — megindult s amelynek keserű utóhatása még ma is érezhető. Nem hisszük, hogy akadna protestáns ember, aki a pontozatok formáját helyeselné, sőt olyan magyar törvényhozót se képzelhetünk, aki országos törvény által biztosított jogok elkobzásához hozzájárulhatna, s egy fenálló országos törvény ellenére miniszteri önkénynek tenné ki az iskolaügyet, a nemzet ezen egyik legdrágább ós legféltettebb kincsét. E tekintetben tehát nincs mit aggódnunk a felett, hogy természetes jogösztönük cserbe hagyja embereinket. Amint továbbá nem hisszük, hogy protestáns ember a pontozatok formáját helyeselje, ugy másrészt a felett meg percig se kétkedünk, hogy ama pontozatok belső tartalmára nézve bárki is el ne ismerné, miszerint az állam felügyeleti jogának az egyházra is ki kell terjednie. De már midőn arról van szó, hogy a felügyeleti jog köre, az autonomia épségben tartása mellett, apróra körvonaloztassék, — legtöbbünknél nemcsak hogy jogérzületünk felmondja a szolgálatot, de ismereteink ós ítéletünk is elhagyni látszik bennünket. Alig van olyan pontja a felügyeleti jogot szabályozó „Pontozatoknak", amelyet meg ne támadtunk volna, még pedig megtámadtuk az azokban kifejtett elveket, mint az egyházi autonómiával homlokegyenest ellenkezőket. A világért sem állítom, hogy ama pontok mind egytől-egyig testvériesen összeférhetnének az egyház önkormányzati intézményeivel; de viszont azon meggyőződésemnek is kifejezést kell adnom, hogy a leg-69
