Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-19 / 3. szám

85 PKÜTESTINS EGYHZÁI ÉS ISKOLAJ LAP. 86 lékleteiben mindenütt kínálgatták a sok karácsonyi és újévi ajándékot. Nem volt tétlen hazai sajtónk sem az ajándékok készítésében, és szebbnél szebb kiállítású művekkel lepte meg a magyar művelt közönséget. — De hát a kevésbbé műveltet, a szorosabb értelemben vett magyar népet ? Ez sem panaszkodhatik. Volt elég irodalmi csecsebecse a vásáron, még több előfizetési felhívás, melyek egy része után ugyan csak bóditó maszlagot nyerend, de nem hiányoztak olyak sem, melyek egészséges tápláló szellemi eledelt Ígértek és nyújtanak is. Es nem csak a magyar népnek általában, de különösben is megvolt a magyar katholikus közönségnek a maga újévi ajándéka, valamint év egyéb részeiben is becsülést érdemlő hűséggel gondoskodnak róla lelki vezérei. Evenkint mintegy százezer forint ára könyvet és szent képet nyomat és árúsít el a kathol. hívek számára csak a Sz.-István társulat, e mellett egész nyomdák majd nem kizárólag a katholikus érdekeket szolgálják, a sok mindenféle népies vallásos társulat pedig megteszi a hatást ott, hova még a legegyszerűbb irodalmi termék is nem hatolhat be. De hát a mi magyar protestáns népünknek kijut-e az áldás ? Vannak-e társulatok avagy csak egyesek is nagyobb számmal, a melyek s a kik sietnének a régi rosz idők okozta mulasztásokat helyre-pótoini ? Ma már az ellenséges indulatú censor nem gyilkolja veres ónjával betűinket; a protestáns szellemű könyvekre nem leskelődnek jezsuita határőrök, és így kétségkívül népünk lakásaiban a mestergerendák gazdagon meg vannak rakva résziut a vallásos buzgóságot élesztő, részint a józan felvilágosúltságot terjesztő könyvecskékkel. — Hagyjuk ! Minek szomorítanók magunkat keserű szemrehányásokkal. Ne búslakodjunk a felett a mi nincs, hanem inkább örüljünk annak, a mi van. És valóban őszinte örömet érezhet minden protestáns, kinek a fent címzett könyvecske kezébe kerül. Eu elolvastam e munkát mindjárt megjelenése után, majd újból lapozgattam benne, — mert hiszen már hónapokkal ez előtt elhagyta a sajtót, — de tartózkodtam róla szólani, kérd

és támadván lelkemben, hogy vájjon a nagyon is kedvező birálat nem a szerző iránti régi ba_ rátság kifolyása-e? Vártam és reményltem, hogy a téli hosszú esték közeledtével avagy az ajándékok osztogatása évadjának megérkeztével a gyakorlati téren működő lelkésztársak valamelyike felhívandja e műre a figyelmet, mint oly műre, mely minden protestáns családnál, kivált a melyeknél hiányzik a régi „keresztyén tanítások®, — valóban hézagot pótol Jó lelkiismerettel lehetett volna tenni. Szerző hű lelkipásztora, gondos lelki orvosa népének. Másfél évtizedes lelkipásztorkodása alatt élénk figyelemmel kiséri népünk vallás erkölcsi életét, annak az e téren mutatkozó főbb fogyatkozásait, gyarlóságait ; kezét korunk iiterén tartja, és a hol legkomolyabbnak látja a bajt, ott igyekszik orvosolni. Az apák erős hite, Istenben vetett bizalma, az ősök egyszerű patriarchális erkölcse fent is lent is hanyatlásnak indult. A felsőbb körökben még csak van gyógyszer : komoly erkölcsi alapokra fektetett nevelés, nemes irányú lapok, folyóiratok, a tisztább ! erkölcsi elveket valló egynémely nyugoti néppel való érintkezés. De népünk vallásos s erkölcsi nevelése érdekében közelebb nagyon kevés történik. Az irodalomnak még a nemesebb jellemű s komoly törekvésű termékei is félénken tartózkodnak vallásos zamatuak lenni, az iskolák nagyon sok helyütt nem az egyház, hanem az egyháziatlanság veteményes kertjei; a templomi tanítások ma már nem elégségesek még azokra nézve sem, kik azokat szorgalmasan hallgatják. A kor ördöge úton útfélen leselkedik utánuuk, készen kell lennünk a védekezésre minden percben. Szerző egy ily védekező, és másfelől egy Istenországát keblünkben folytonoson építő eszközt nyújtott jelen műve által olvasóinak, de különösen népünknek. A magyar protestáns és kivált kálvinista nép majdnem kizárólag földművelő nép, s mint ilyen egész életét kint tölti a nagy természet kebelén. Ennek külömbözo jelenségei és változásai, áldásai és csapása1 azok, melyek között ő él és mozog, s melyek őt legelső sorban érdeklik ; következőleg ha hozzá szólani, ha kedélyére, vallásos erkölcsi életére hatni akarunk, itt ragadhatjuk meg őt legbiztosabban a természet ölén ; a természeti tünemények, képek, hasonlatok segítségével férkőzhetünk legkönnyebben lelkéhez, azok által irányozhatjuk legbiztosabban figyelmét úgy a minden áldások adójára, és ennek ezernyi jótéteményeire, mint másfelől önnön lelkünkre s számos erkölcsi fogyatkozásunkra. Könyvünk kiváló ügyességgel és szerencsével használja fel az e tekintetben kínálkozó bölcs fogásokat. Kint vagyunk folyvást a falun, a szabad természet ölén; majd lerajzoltatik elénk a zord tél oly hiven, hogy szinte érezzük a fagyos hó felett süvöltő szél hidegét ; majd a tavasz üde levegőjét szívjuk, zöld pázsiton, tarkabarka virágok közt sétálunk ; vagy lombos erdőkben dallos madárkák éneke zeng fülünkbe; majd ismét feltárulnak előttünk a gazdag aratást nyújtó nagy tábla földek s ezeken a kora hajnaltól késő estig nyári hőségben fáradozó s izzadó aratók; avagy a szőlő fürtökkel megrakott szolotok, termékeny gyümölcsösök, víg szüretelők; és a inig lelkünk ezek között az ismert s I kedves természeti jelenségek között andalog, észre sem veszszük, midőn szerzőnk előnkbe állítja a természet örök Urát Istenét vagy ennek jóságát, bölcseségét egyik másik vallási, erkölcsi törvényét; avagy minket állit erkölcsi fogyatkozásaink rongyába burkoltan az igazságos de azért irgalmas erkölcsbiró elé. A téli hideg zordsága, a tavaszi nap első sugaraira előbuvó kis piros bogárkák, a mező fűszála, az erdő madarkája, az arató verejtéke, a szüretelő víg éneke, mind egy egy tartalmas vallási vagy erkölcsi prédikációvá lesz, melyet örömmel hallgat meg, tisztán megért és talán meg is őröz a legegyszerűbb műveltségű ember is. Jertek olvassunk el néhány sort a „téli esték1

' elsejére szánt elmélkedésből :